Bodyguard (SHINee TaeMin, JongHyun) - 12. To Your Heart (TaeMin POV) [16+]

Az évek során hozzászoktam, hogy mindig megkapom, amit akarok: pénz, tisztelet, hatalom. Ez vonatkozott a nőkre is. Lehetett keleti vagy nyugati származású, modell vagy egyéb híresség, esetleg hasonló társadalmi körből kikerülő hölgy, nem volt kérdés, hogy az ágyamban köt ki alig egy óra beszélgetés után. A nevüket sem jegyeztem meg, feleslegesnek tartottam, mert a rögtönzött légyottunk után el is búcsúztam tőlük. Nem volt szükségem egy komoly kapcsolatra, hogy egyetlen nő kénye-kedvére legyek, úgy ugráljak, ahogy ő akarja. Én épp az ellenkezőjét tartottam szem előtt. Ő legyen az, aki lesi a kegyeimet, és a rendelkezésemre áll a nap huszonnégy órájában, amikor csak akarom. Egyet füttyentek és már a lábaim előtt hever. Ezt szoktam meg, s e szerint is éltem a mindennapjaimat. Kényelmesen.

Aztán az apám bejelentette, hogy kiházasít valami jöttment politikus lányával, hogy az üzleti életünk ezzel is biztosítva legyen. Szinte forrongtam a dühtől, de apám akaratával nem szegülhettem szembe, mert az anyám megtanította, hogy mindig az elnöké lesz az utolsó szó. Nem volt más választásom, bele kellett törődnöm ebbe a helyzetbe, s mivel tisztában voltam vele, hogy az esetleges menyasszonyom sem éppen rajong értem, nem feltétlenül kell feladnom a korábbi életemet egy fránya házasság miatt. Elvégre miért is ne működhetne a kettő együtt? Attól, mert frigyre lépek valakivel, még szeretőm lehet megannyi. Akár minden körzetben kettő.

Son politikus lányával az első találkozásunk lendületből ellenszenvet szült, s ez volt jellemző a többire is. Pontosan tudtam, hogy nincs különbség a hozzá hasonló nők között: apuci pénzéből mindenük megvan, nem szenvednek hiányt semmiben sem, és nem kell harcolniuk semmiért sem az életben. Persze pökhendik és nagyravágyóak, ahogyan beképzeltek is, mert saját maguk bevallása szerint is tökéletesek. JiHye is éppen ilyennek mutatta magát. Nem akartam jobban megismerni, hisz’ a tapasztalatok azt mutatták, hogy a felszín alatt is csak méreg van. Csak egy kellemesen csengő név mögé rejtették azt.

Viszont mikor a kis szobalányával találkoztam Son politikus házában, azonnal felkeltette az érdeklődésemet a fiatal lány, s addig nem nyugodhattam, míg őt nem tudom a megszerzett prédáim között. Már az első elsiklott pillantáskor eldöntöttem, hogy Haru is éppen olyan vágytól fűtve fog vonaglani alattam az ágyban, mint az összes többi nő, akivel dolgom volt. Arról nem beszélve, hogy egy effajta lány akár többször is hajlandó összebújni velem, hogy arra a kis időre fontosnak és különlegesnek érezze magát, hiszen megkapja egy olyan férfi figyelmét, mint az enyém. Ennél több pedig nem is kellett.

Unottan bámultam a modelleket, akiknek fülig ért a szájuk vagy éppen kacérkodóan harapdálták ajkukat, valahányszor végigmértem kecses alakjukat. Tudtam, csupán egyet kellene csettintenem, hogy a legfelső szinten lévő, panorámás kilátású luxusszobában élhessem ki rajta a vágyaimat. Többre nem is volt szükségem. Nem érdekelt az sem, ha ők nem élvezik, vagy éppenséggel az orgazmusig nem jutnak el, a lényeg az, hogy nekem elég örömet okozzon ott, ahol kell.

Megálltam az egyikük előtt, és kíváncsi szemekkel, kellőképpen lassan végigsiklottam alakján, elég időt szentelve melleire és kilátszódó hasfalára, a többi már csak nyálcsorgatás. Hosszú, feszes combjait éppen csak eltakarta a miniszoknya, ha egy kicsit lehajolt, már felsiklott az anyag formás fenekén. Hosszú barna tincseit egyetlen kihívó mozdulattal háta mögé dobta, majd lassan végigvezette két ujjbegyét mellei között, s csípőjére tette bal kezét. Tetszett a felajánlás, s ezúttal is éltem a lehetőséggel. A szemközti lift irányába biccentettem, majd meg is indultam a felvonó felé.

Hallottam, ahogy kuncog maga elé, majd a barátnőjének odasutyorogva követni kezdett. Magassarkújának kopogása elárulta, hogy bőszen szedi a lépteit, mielőtt még meggondolnám magam és balul sülnének el a dolgai. Mögém lépett a fémszörnyeteghez érve, s egy gyengéd mozdulattal végigsimított gerincem mentén. Nem kellett ez a figyelmesség, mert nem akartam tőle törődést vagy szerelmet. Csak a szexre volt szükségem. Az élvezetre, amit esetleg adhat abban a néhány percben, s pásztorórát lophatok vele. Még a neve sem érdekelt, hiába duruzsolta a fülembe, mikor belépett velem a liftbe. Csak biccentettem egyet meghallgatva a gondolatát, majd a luxusszobák emeletéhez vezető gombra nyomtam.

Nem kellett túl sokáig húznom a dolgokat, ahogy kivettem a biztonsági kártyát a helyéről és magától bezárt az ajtó, a modell kiéhezett vadként tapadt a számra, és tolt neki a falnak. Lerángatta rólam a zakómat, majd az ingemtől is ugyanazzal a lendülettel készült megszabadítani, s ahogy az anyag a puha szőnyegen landolt, úgy folytatta tovább a nadrágom száműzésével. Hevesen csókolt, szabályosan áterőszakolta nyelvét a számba, aztán abbahagyva a nyakamat vette ostrom alá, s fokozatosan haladva lefelé indult el testemen.

Kifejezetten jól esett, hogy nekem már nem is kell dolgoznom azon, hogy ő élvezzen bármit is, hiszen viszonylag hamar megkapom azt, amiért felcsaltam a hotelszobába. Persze azért annyira nem használtam ki, mert mielőtt még a csúcsra értem volna, felrántottam magamhoz, majd fenekébe markolva emeltem meg, s fordítottam is a helyzetünkön. Bármiféle előkészítés nélkül hatoltam testébe, amit egy kéjes sikollyal fogadott.

* * *

Már javában szervezték az esküvőmet JiHyével, de én még mindig nem álltam kötélnek. Még mindig nem rajongtam a menyasszonyomért és magáért a házasságért sem. Nem láttam semmi értelmét ennek az egésznek, s JiHye reakcióiból is úgy tűnt, hogy ő pontosan azon a véleményen van, mint én. Egy erőltetett dolog az egész. De az sokkal jobban bántott, hogy Harut még mindig nem tudtam az enyémnek, valahányszor közeledtem felé, annyiszor utasított el. Mintha nem lennék neki elég jó parti.

Elutasította az ajándékba kapható ékszert, a csillogó ruhát és a fényűző vacsora-partikat. Eddig valamelyik lehetőséggel mindig sikerrel jártam. Viszont Haru nehezebb prédának bizonyult a többi nőnél, ami csak még inkább felperzselte a vágyaimat, s csak még jobban meg akartam őt szerezni magamnak. Az idő ellenem dolgozott. Az esküvő kitűzött napja közeledett, s előtte még egy eljegyzési partit is tartani akart a politikus az apámmal. Tudtam, hogy a frigy után Harunál végleg elfogynak az esélyeim, mert közölte, hogy ha nem lennék JiHye vőlegénye, akkor talán kezdhetnék vele valamit. Az esküvő alól ellenben nem volt kibúvó. Falakba ütköztem, s ez még jobban idegesített.

Az egyik délután újfent látogatóba készültem a menyasszonyomhoz, de persze ez csak az indok volt, hiszen egyedül csupán Harura voltam kíváncsi. JiHye hogyléte foglalkoztatott a legkevésbé. Épp beszállni készültem a vadonatúj sportautómba, a szemközti bolt fotocellás ajtaján lépett ki a szobalányka. Ösztönösen néztem végig rajta, s így egyenruha nélkül kifejezetten mutatós darabnak hatott. Darab... hm. Kifejezetten jól esett legeltetni rajta az ember szemét, elvégre igazán vonzó teremtéssel találtam magam szemben Elindult lefelé valamelyik keresztutca irányába, s kapva kaptam az alkalmon, hogy végre több időt tölthessek vele végre a Son rezidencián kívül.

Zsebre vágtam a slusszkulcsot, miután beriasztóztam az autót, majd rögvest Haru nyomába eredtem, mielőtt még az egyik sarkon eltűnne. Alig öt lépéssel letudtam az út hosszát, s már a járdán is voltam, lemaradva néhány lépéssel Harutól. Lassan pakolta a lábait egymás után, s így még több időt hagyott számomra, hogy még alaposabban végigmérhessem őt. A kimerítő feltérképezést vékony bokáinál kezdtem.

Kevés nő mondhatta el magáról, hogy vonzó bokacsonttal áldotta meg őt a sors, de Haru ezen nők közé tartozott. Az alacsony sarkú cipő kicsit megnyújtotta a magasságát, de csak éppen annyira, amennyire az feltétlenül szükséges volt. A falatnyi, fekete bőrnadrág hibátlan alakot kölcsönzött feszes idomainak, s csak még inkább vonzotta a tekinteteket. Az egyszerű, színben a nadrághoz illő pöttyös blúz lazán és könnyedén siklott végig felsőtestén. Hosszú tincseit szabadon lógatta, amiket olykor rakoncátlanul fújt meg a lágy szellő. Egyedül azt kellett eldöntenem, hogy még tovább akarom-e legeltetni rajta a szemem, vagy inkább megragadom az alkarját és berántom az egyik kapualjba, ahol egy édes fogságba ejtem őt.

Tetszett ez a gondolatmenet, s már majdnem el is képzeltem magunkat, miként faljuk egymást a szürke felülethez simulva, mikor megszólalt a fejemben a vészcsengő: Harut nem tudom ezzel a módszerrel megszerezni, ezt többször a tudtomra hozta. De akkor mégis hogyan kell bánni egy olyan lánnyal, mint Haru?

A zebrához érve a piros lámpa állta útját, tudtam, elérkezett az idő. Óvatosan mellé sétáltam, s megvártam, míg látómezejébe kerülök, és ő köszönt elsőként. A gyümölcsös parfümének illata, amit magával hozott az újabb fuvallat, keresztülhúzta a számításaimat. Ösztönösen szagoltam bele a levegőbe félig lehunyt szemekkel, hogy magamba szippanthassam ezt az aromát, így mégis én voltam az, aki megtörte a némaságot és felé fordultam.

- Szép napunk van, igaz? – néztem egyenesen szemeibe, melyek gyémántokként ragyogtak a napfénynek köszönhetően. – Szia, Haru! – intéztem hozzá egy mosolyt is, amivel csak még jobban megleptem.

- T... Tae-... TaeMin?! – hebegte döbbenten, a szívem hirtelen megdobbant a mellkasomban a régen hallott vékony hangszíntől. – Mit keresel itt?! Te követsz engem?! Mióta?! Mit akarsz tőlem?! – vágta hozzám sorban a kérdéseket, én pedig csak még inkább mosolyogtam rá.

- Tudom, hogy nem számítottál rám, Haru – kuncogtam.

- Egyáltalán nem számítottam senkire sem, de kiváltképp nem TaeMin-shire! – Ezzel már le is lépett a járdáról, megfeledkezve a lámpáról, ami még tilos jelzést mutatott.

Automatikusan kaptam karja után, s mielőtt még az érkező autó elcsaphatta volna, visszarántottam, s azzal a lendülettel didergő teste köré fontam végtagjaimat és magamhoz öleltem. Haru szíve hevesen dübörgött bordái között, szaporán szedte levegőjét, arcát kulcscsontomba fúrta, s ujjai reszketve markolták a pólómat testeink találkozásának pillanatában. Azonban nem csak a szobalány volt megrémülve, hanem én is. Megijedtem, hogy elveszítem, mikor még soha nem is volt az enyém.

- Jól vagy? Nem ütötted meg magad? – súgtam bal fülébe, mire csak dünnyögéssel válaszolt. – Egész biztos, hogy rendben vagy? – hajoltam le arcához, hogy ezzel is szemkontaktusra bírhassam őt.

- Igen – motyogta, miközben apránként előmerészkedett és rám emelte kétségbeesett szembogarait. – Hálásan köszönöm, TaeMin-shi, hogy megmentette az életemet.

- Szívesen tettem – emeltem fel jobb kezemet és arccsontjára simítottam ujjbegyeimet.

Forró bőre perzselt, a szívem kihagyott egy ütemet, ahogy elmerültem mélybarna lélektükreiben, melyek hálával telve csillogtak rám. Nem tudtam tagadni, hogy elvarázsolt ez a tekintet, soha nem volt még szerencsém hasonló pillantáshoz. Gyengéden mosolyogva rá cirógattam tovább arcát, teljesen megfeledkeztem a lámpáról és a korábbi célomról. Megbabonázott. Résnyire tárt ajkai között újabb és újabb gyors levegő szökött át, szívverése nehezen akart csillapodni. Féltem, hogy a karjaim között fog elájulni, így jobbnak láttam odébb sétálni.

Alig akart megmozdulni, épp csak sikerült rábírnom, hogy felemelje a lábait, aztán arrébb tipegtünk, s azzal egyetemben a ház falához araszoltam vele és nekitámaszkodtam a hátammal. Magamhoz vonva Haru még mindig reszkető testét. Éreztem, hogy biztonságra van szüksége, és nem szerettem volna, ha ezt valaki más adná meg. Akár valamelyik férfi a testőrségből vagy akár a tulajdon menyasszonyom. Ezúttal én kívántam Haru oltalma lenni.

- Most már elengedhet, TaeMin-shi – szólalt meg lesütött szemekkel, s megpróbálta kihámozni magát tagjaim közül.

- És ha én most ezt élvezem? – bukott ki belőlem a szokásos válaszom, mire csak egy morgást kaptam Harutól. – Sajnálom. Nem akartalak megbántani, Haru – hajtottam le fejemet bűnbánóan.

- Miért kér tőlem bocsánatot? – rebegtette kissé könnyes pilláit, ahogy tekinteteink ismét egymásra leltek.

- Mert épp az a tuskó voltam, akinek mindig is látsz engem. Joggal. – Mély sóhaj szakadt fel belőlem, Haru didergése apránként hagyott alább.

- Pedig tud kedves is lenni, ahogy látom – húzta halvány mosolyra keskeny ajkait.

- Haru...? – suttogtam halkan szépséges nevét, ami egy fohásszal ért fel számomra.

- Igen, TaeMin-shi? – vett egy nagy levegőt, ahogy lefejtette derekamról kezeit és én is elengedtem testét, majd hátrált tőlem két lépést.

- Ha a kisasszonyod nem lenne a menyasszonyom, mit gondolsz, hagynád, hogy udvaroljak neked? – tettem fel az engem leginkább foglalkoztató kérdést, ami a megjelenésemhez hasonlón váratlanul érte a szobalányt.

- Ha valóban így lenne, hogy TaeMin-shi és a kisasszonyom nem jegyesek, és persze én is előkelő családból származnék, akkor talán igen. Talán feltűnnék TaeMin-shinek és még talán udvarolna is nekem. De ez a csoda soha nem fog megtörténni – jegyezte meg utolsó mondatát alig hallhatóan, szívemet marcangolta az arcára kiült szomorúság.

- Kedvelsz engem, Haru? – intéztem hozzá az újabb kérdéseket.

- Igen. Sajnos, igen. Meglehetősen kedvelem TaeMin-shit, és ezzel hatalmas hibát követtem el. A kisasszonyom ugyan tudja, és persze sohasem vetne meg ezért, de éppen elég, hogy én nem tudok a tükörképembe nézni, amiért így érzek TaeMin-shi iránt.

- Miért gondolod hibának? – faggattam az érzéseiről.

- Mert tudom, hogy az én szerelmem sohasem talál viszonzásra TaeMin-shi által. Nem lennék több, csak egy újabb vonalka a bőrkötéses, elnyűtt noteszében, és én erre nem vágyom.

- Akkor mire vágysz, Haru? Meséld el nekem az álmaidat – léptem hozzá reményteljesen, de felemelte kezeit védekezőn és megállított tevékenységemben.

- Talán majd egy másik életben megosztom TaeMin-shivel az álmaimat. Engedelmével.

Sikkesen meghajolt előttem, aztán egyet perdülve átszaladt a túloldalra, és sietős léptekkel el is távolodott tőlem. Nem tudtam meg az összes titkát, csak azt volt hajlandó elárulni, hogy nem vagyok közömbös a számára. Talán még lehet valami ebből az egészből. Viszont ahhoz nekem is meg kell változnom. Ahhoz, hogy Haru komolyan vegyen, nekem is komoly változáson kell keresztül esnem. Elsődlegesen pedig fel kell bontanom az eljegyzést JiHyével, hogy egyáltalán Haru szóba álljon velem. Ugyanis addig esélyem sem lesz, amíg ezt a lépést meg nem hozom... és utána? Utána vajon elhinné azt, hogy őszintén közeledem hozzá? Nem tisztátalanok a szándékaim és nem csak egyetlen éjszakát szeretnék vele tölteni?

Meglehet, hogy már rég elrontottam mindent és Haru sohasem fog közel engedni magához, hiszen ismeri azt, aki odabent vagyok. Aki voltam... Igen. Haruért meg kell változnom. Haru szívéhez egyedül az őszinteség vezet. Másként sosem fogom elnyerni a kegyeit, míg meg nem mutatom neki, hogyan tudok egy nőt szeretni. Sohasem próbáltam még, ez igaz, de talán Haruval menne. Talán Haru tényleg tudna önmagamért szeretni, és nem csak a ranglétrát látná bennem.

Magabiztosan bólintottam egyet eszmefuttatásom végén, majd ökölbe szorítottam a kezeimet és visszasiettem az autóhoz. A volán mögé ülve fordítottam is a kulcsot, a motor felbőgött, én pedig egyenes az elnök irodája felé vettem az irányt. Tudtam, hogy anyám sohasem állna ki mellettem az apámmal szemben, így a legbiztosabb az volt, ha magával az elnökkel tisztázom a tényeket. Tudtam, hogy veszett fejsze nyele lesz az egész, de meg kellett tennem az első lépést. Az első lépést Haruhoz. Haruhoz és a szívéhez. Egyedül a szerelmemmel tudtam csak őt meghódítani... Őszinte érzésekkel...