(S)He is my Black Pearl (SHINee / EXO) - Epilógus

* * * BaeJin POV * * *

Miután végigjártam az egész várost BaekHyun után kutatva, elgyötörten és fáradtan lépem át a lakás küszöbét. A váratlan zaj miatt azonnal megtorpanok, s le sem véve a cipőmet, a nappaliba indulok, hogy végre megtudjam a nevetgélés hátterét. A falban kapaszkodom meg a látványtól, mindenre számítottam, ezt az egyet kivéve.

- Hyunnie? Füli? – bukik ki belőlem, ahogy tekintetem a kanapéra vándorol, újra és újra nagyot kell nyelnem, ahogy a két fiú között járatom a tekintetemet.

- Noona?! – Tökéletes összhangban pattannak fel a pamlagról és futnak egyenesen hozzám.

- ChanYeol – motyogom megkönnyebbülten, ahogy magához ölel, közben én is szorosan átfonom a derekát. Hiányzott ez a kölyök. – Gyere ide, Hyunnie – nyúlok BaekHyun felé, hogy végre őt is érezhessem, mire készséggel bújik bele a karjaimba.

- Noona – suttogja ChanYeol a fülembe. – Hiányoztál, Noona – fúrja orrát a nyakszirtembe, érzem, ahogy nedvesség ér a bőrömhöz.

- Ne sírj, Füli, minden rendben van – nyugtatgatom.

Hosszú percek telnek el így ölelve egymást, mire BaekHyun az első, aki lazít a szorításán és egy arcra adott puszi után hátrébb lép tőlünk. Még egy kicsit ölelgetem ChanYeolt, aztán őt is elengedem és a két fiúra nézek. Azonnal melegség önti el a lelkemet, ahogy rájuk nézek, büszke és boldog vagyok egyszerre. BaekHyun végre felvállalja az érzéseit előttem és másokkal szemben is, kiváltképp ChanYeol előtt.

- Büszke vagyok rád, Hyunnie – szólalok meg kisvártatva, mivel kellőképpen meglepem az öcsémet.

- Noona? – hebegi döbbenten. – Ezt miért mondod? – pislog egyszer rám, egyszer pedig az ujjait markoló ChanYeolra.

- Azért, mert vállalod azt, amit olyan kevesen képesek – felelem elégedetten mosolyogva, majd nyomok egy hatalmas puszit a homlokára. – Végre vállalod a saját érzéseidet. ChanYeol előtt is. – A füle tövéig vörösödik kisfiús zavarában, én pedig önkéntelenül is elmosolyodom a reakciójától. – Nem olyan könnyű kiállni mások ellen azért, hogy magunkat is felvállaljuk, hát még azt, akit teljes szívünkkel szeretünk. Őszintén. Ezért vagyok büszke rád és ezért mondom ezt.

- Noona. – ChanYeol hangja megremeg, ahogy eljutnak hozzá a szavaim, de az én szemem is könnybe lábad egy röpke pillanatra.

- Szeretlek titeket, Srácok. – Két karomat feléjük nyújtva hívom őket egy újabb ölelésre, s teljes megnyugvással lépnek hozzám.

Boldogan fulladok bele a két fiatal szeretetébe, már ennél csak az lenne igazán szebb, ha JongHyun is látná ezt a jelenetet. Sokat harcolt azért, hogy BaekHyun most itt legyen, s ha JongHyun nincs, akkor talán az Öcsém is tovább halogatja az érzéseit. Kellett a boldogságukhoz. Újabb melegséget árasztó tenyér simul a vállaimra, majd lassan végigsiklanak a gerincem mentén és oltalom alá vonnak. Ismerem ezeket a karokat, pontosan tudom, kihez tartoznak. Belefúrja orrát a nyakszirtembe, hosszan beleszagol, aztán lapockáimhoz préseli dübörgő mellkasát.

A meghitt pillanatnak az ajtó újabb súrlódása vet véget, nehézkesen szakadunk el egymástól, majd engedem is el az öcsémet és a barátját. JongHyun lazít a szorításán és a derekamra vezeti erős tagját. A bejárat felé fordulunk mindannyian, ahol SeHun és szeretett tanítványom ácsingózik. Az ő ujjaik is ragaszkodóan kapaszkodnak egymásba. Kérdőn pislogok az imént betoppanókra, mire SeHun csak megvakarja a tarkóját.

Elveszem a derekamról JongHyun karját és SeHunhoz lépdelek.

- Hunnie? – pillázok meglepetten. – Lemaradtam valamiről? – kérdezem szélesen mosolyogva.

- Nem tudom. Moziban voltunk Luluval – feleli teljes kimértséggel.

- Öhm. Moziban? – vigyorgok. – Látom, hogy jól éreztétek magatokat – pillantok le még egyszer a kezükre, aztán megint SeHunra nézek.

- Ami azt illeti, meglehetősen jól – reagál ezúttal LuHan, boldog görbület pihen ajkain.

- Van kedvetek elmesélni? Még BaekHyun is tartozik egy hosszú mesével... – kacsintok egyet az öcsémre, majd mindannyian a nappaliba vonulunk és izgatottan várjuk, hogy végre a négy szerelmesnek megeredjen a nyelve.

* * * ChanYeol * * *

Amikor BaekHyun végre magához ölelt, egy kis időre megnyugodtam. Kibújtam vállából és homlokommal megtámasztottam a homlokát. Homályosan látom magam előtt BaekHyun angyali arcát, de közben felhőtlenül boldog vagyok. Orrhegyeink összeérnek, gyengéden megpiszkálom orrát, majd lopva reszkető ajkaira pillantok. Akaratlanul harapom be alsó ajkamat, kimondhatatlanul vágyom az érintésére.

BaekHyun lassan hajol közelebb hozzám, forró levegőjébe beleszédülök, aztán elnehezülnek szemhéjaim, s megérzem a remegő ajakpárt az enyémhez érni. Önkéntelenül kapok szája után, hevesen, már-már követelőzően csókolom meg, erősebben fonom át testét és magamhoz húzom. Érezni akarom. Örökké akarom ezt a testet az enyémhez préselődni, s szüntelenül csókolni akarom ajkait.

- BaekHyun – pihegem csókunkba, s egy gondolat múltán gyengéden áttolom nyelvemet, hogy vörös izmával vívhassak ádáz csatát.

Nem habozik sokat, viszonozza a közeledésemet, ujjait hajam közé fúrja és megszorítja a nedves tincseket. Megőrjít a közelsége, már nem akarom tovább titkolni senki előtt, hogyan is érzek BaekHyun iránt. Tudatni akarom mindenkivel, hogy hozzám tartozik, én pedig hozzá tartozom. Mostantól mindörökké.

- Akkor ez most azt jelenti, hogy visszajössz a suliba? – zihálja ajkaink közé, majd egy lágy csókot követően két tenyerem közé fogom az arcát.

- Hát. Mivel túlságosan fontos vagy, és persze megőrülök érted, nem lenne célszerű, ha visszairatkoznék a suliba, mert akkor nem lesz nyugtod tőlem. Célszerűbb lenne, ha most már itt fejezném be az iskolát, te pedig maradsz a formás fenekeden. – Beharapva alsó ajkamat nézek végig arcán.

- Formás? – kacérkodik kéjes hangon, a vágy végigszáguld a hátamon, a legszívesebben a falhoz dönteném, és a csókjaimba fojtanám.

- Nem is akármennyire. – Nagy levegőt véve tudok csak uralkodni magamon, mire BaekHyun csak elvigyorodik.

- Menjünk inkább.

Ezzel karon ragad és a közeli buszmegálló felé kezd vonszolni. Boldogságban úszva követem BaekHyunt a végzetünk felé, nem érdekel, milyen ötletei vannak, de nem fogok ellenszegülni soha sem az akaratának...

* * * SeHun POV * * *

Amikor LuHan a mellkasomra esett, ösztönösen kaptam utána, és tartottam meg mindkettőnk testét, mielőtt még a földön landolt volna. Egymás ajkaira zihálva feledkezem bele tekintetébe, szinte már megszűnök létezni ebben a lélektükörben. Az eszemet veszi minden másodpercben. Ujjaim derekába mélyednek, mellkasom hevesen emelkedik és süllyed, a szívverésem az eget verdesi.

Olykor ajkaimra kapja tekintetét, aztán megint mélyen a szemembe néz. Pihegése csak olaj a tűzre, s lassacskán hajol közelebb arcomhoz. Orrhegye érinti az enyémet, szája súrolja a számat, majd apránként szünteti meg a távolságot kettőnk között. Félszegen, ám mégis reményteljesen érintem össze ajkainkat, s hagyom, hogy elsodorjanak az érzéseink.

Gyengédséggel és lágysággal telve csókolom meg, és már az sem izgat, hogy elkésünk a moziból. Nem vágyom a tömegre és a hangzavarra. Nem vágyom másra, csak LuHan társaságára. Éppen elég ő nekem a pillanatnyi boldogsághoz, s tudom, hogy ez az öröklétig is tarthat. Nyelvemet átcsúsztatom ajakpárja között, de előtte még érzékien alsó ajkába harapok, s csak aztán hívom egy mindent elsöprő játékba.

Ujjaim tincsei közé siklanak, bal karommal erősebben tartom meg testét, és még lejjebb húzom magamhoz. Finoman nehezedik rám, miközben megkapaszkodik a nyakamban, s végre tökéletesen elengedi magát.

- El fogunk késni a filmről – suttogja pillanatnyi elválásunkkor, de szinte azonnal tapadok is vissza ajkaira, hogy belé fojthassam a további gondolatokat. – Vagy már nem akarsz moziba menni? – fújtatja kisvártatva.

- Nem érdekel a mozi – csókolom meg újfent, ezúttal kicsit gyengédebben, mielőtt még túlságosan azt hinné, hogy akaratos vagyok. – Szeretnék még veled maradni.

Nem szól többet, csak mélyen a szemembe néz. Jobb kezemet arcára simítom, gyengédséggel telve cirógatom meg bársonyos bőrét, majd két ujjam közé fogva állát, lejjebb húzom. Még egyszer összesimítom ajkainkat, nem törődve a többi parkbéli emberrel vagy bármi egyébbel. Csak LuHan számít. Csak ő a fontos. Egyedül ő, senki más...