Azt mondtad, csak egy dal. Csak egyetlen dal, épp olyan, mint a többi... én mégis tudtam, hogy különleges. Különlegesnek kell lennie, mert Te is Különleges vagy. Minden dal... mindegyik dal egy különleges történet. Tele érzelemmel és őszinte szóval. Néha boldogsággal, néha fájdalommal... mégis. Mégis nyugalom árad mindből. Minden dallamból, mindegyik szóból...
* * *
A karjaidban megpihenni...
* * *
A karjaidban megpihenni...
Hozzád. Te, aki több vagy nekem, mint egy egyszerű Barát. Egy Barát a bajban. Nem. Még annál is több. Egy Támasz. Egy Támasz a nehéz időkben. Nem. Még annál is több. Tudom már, mi vagy nekem.
* * *
Bonyolultabbnál bonyolultabb mondatokkal próbáltam megfogalmazni magamban, melyekkel egyáltalán méltó leszek illetni Téged. Hiszen egy Angyalhoz nem szokás csak úgy meggondolatlanul dobálni a szavakat. Lehet, hogy mégsem Angyal vagy?
* * *
Beengedtelek. Az életembe. A szívembe. A Lelkembe. Oda, ahova nagyon kevesek jutnak el. Hagytam magam. Engedtem a Mosolyodnak, és engedtem a saját könyörgésemnek. A kétségbeesésemnek. A Mások szavának. Figyelmen kívül hagytam a Megérzéseimet. Az összeset. Mert Te mosolyogtál nekem. Mindig.
* * *
Talán lesz olyan nap, amikor nem fogom már hallani a hangodat. Talán lesz olyan nap, amikor már nem fogom látni a mosolyodat magam előtt. Talán lesz olyan nap, amikor nem fogok gondolatban mélyen a szemedbe nézni. Talán lesz olyan nap, amikor már nem fogom érezni a testem köré fonódni karjaidat és nem akarom ösztönösen a füledbe suttogni a szavaimat. Talán...
* * *
Én is vártam valakire, ez igaz. Nevezhetném Őt a kedvencemnek, de nem fedné a teljes valóságot. Hiszen nem az vagy a számomra. Legalábbis már egy ideje másként hívlak. Magamban a létező legkedvesebb szavakkal becézlek, mindenki más előtt viszont a keresztneveden szólítalak én is. Elég, ha én tudom, miként becézlek, s elég, ha azt csak Te hallod.
* * *
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése