Bűnös Mennyország (BTS - JungKook ff) - 4. Igazság

Az éjszakai égboltra meredve várom, hogy a mellettem álló rendőr megszólaljon, és megossza velem titkos gondolatait. Fogalmam sincs, miről szeretne velem beszélgetni TaeHyung, de türelmesnek kell lennem, hogy ő kezdeményezze a diskurzust. Alsó ajkamat harapdálva nézek egyszer rá, egyszer pedig a sötét égre. Mellkasa lassan emelkedik és süllyed, szemhéjai elnehezülnek, majd kiengedve egy mély levegőt tüdejéből, megköszörüli torkát.

- JungKook...

- Igen? Mi van vele? – fordulok felé izgatottan, hangom alig hallhatóan cseng a sötétben.

- JungKook nem mindig volt ilyen.

- Milyen? – szakítom félbe TaeHyung monológját, mire felvonva szemöldökét szúrós pillantásokat vet rám. – Bocsánat. Kérem. Folytassa, kérem, Kim nyomozó.

- TaeHyung, ha kérhetem.

- Kérem, folytassa, TaeHyung nyomozó. – A név hallatán elmosolyodik, vélhetőleg nem így gondolta, de inkább megrázza fejét, majd leguggolva a füvet kezdi piszkálni hosszú ujjaival.

- JungKook öt évvel ezelőtt a város egyik legjobb kerületi ügyésze volt. – A torkomban akad a lélegzetvételem, ezt az egyet nem gondoltam volna erről a férfiról, de lehet, hogy még ennél is több meglepő dolgot fogok hallani TaeHyungtól. – Sikeres volt, minden ügyét megnyerte, amivel megbízták, nem volt vádlott, akit ne ítéltek volna el vagy úszta meg büntetés nélkül. Az utolsó ügye viszont...

- Igen? – Én is leguggolok TaeHyung mellé, majd inkább fenekemre huppanva felhúzom a lábaimat és átkulcsolom karjaimmal a térdeimet.

- Két éve, egy meleg nyári este egy családhoz riasztották a rendőrséget. Én voltam aznap éjjel szolgálatban. A család szerény körülmények között élt, az anya korán elhunyt, az édesapa állandóan dolgozott, hogy eltartsa a két gyereket. A fiú jól nevelt és tisztelettudó fiatalember volt, aki a tanulás mellett igyekezett annyit dolgozni az apja mellett, amennyivel ki tudták egészíteni a családi kasszát. – TaeHyungból egy nehézkes és mélyről jövő sóhaj szakad fel az emlékeit felidézve, majd ő is inkább a földre ül, térdein megtámaszkodik a könyökeivel, és lehajtott fejjel mesél tovább. – A húga, HyoYeon, tizennégy éves volt, okos és gyönyörű kislány, tele álmokkal, de közben olyan szorgos volt, mint az egy édesanyától lenne várható. Főzött, mosott és vezette az egész háztartást a tanulmányai mellett. – Remegve emelem fel kezemet és fogok TaeHyung vállára, mire megemeli fejét és rám emeli mélybarna lélektükreit. Egy könnycsepp gördül végig az arcán és zárja útját a fűben. – HyoYeon a bevásárlásból ment hazafelé, mikor két részeg férfi megtámadta őt. Leteperték, összeverték és megbecstelenítették. – Összerándul a gyomrom a halk szavaktól, azonnal könnybe lábadnak a szemeim. – Még épp sikerült rátalálnia az apjának az erdőben, ahol aznap fát vágott. Kikötözték és célbadobóst játszottak a kislánnyal. Sörös dobozokat, apróbb kavicsokat dobáltak hozzá, szörnyű látvány volt. A mentősök ellátták a sebeit, néhány napra ugyan mélyaltatásban tartották, de túlélte a támadást. Az eset estéjén én mentem ki hozzájuk, felvettem az apa vallomását és másnap reggel el is indítottuk az ügyet, hogy mielőbb bíróság előtt legyenek azok a férgek.

- JungKook volt az ügyész, igaz? – TaeHyung bólint a kérdésemre, majd folytatja.

- Igazi vérebként ment neki a két fickónak, akik sajnos megúszták a tárgyalást. Felfüggesztett börtönbüntetést és némi pénzbírságot szabtak ki rájuk. – Ökölbe szorulnak a kezei, látom, ahogy forrong a dühtől.

- JungKook ezt hogy’ élte meg? – Közelebb csúszom TaeHyunghoz, hogy jobban hallhassam a suttogását.

- Gondolhatja... – Elégedetlenül felhorkan, letép egy fűszálat és eldobja maga elé. – Őrjöngött. A lefizethető bírókat és esküdteket okolta. A körzeti maffiát, akik bármit elértek, amit csak akartak.

Mintha csak azt látnám magam előtt, hogy anyám miként éri el a céljait. Ő is fenyegetőzik vagy a pénzével oldja meg a dolgait. Mi sem volt neki természetesebb. Újra felfordul a gyomrom, szinte már öklendezni támad kedvem, de sikerül erőt vennem magamon és visszafojtanom a hányingeremet.

- A tárgyalás után megkeresett a kislány édesapja és a báty is. Fellebbezni akartak, amit JungKook is támogatott nagy erőkkel. De az ügyből egy hónap után sem lett semmi. A bíró a harmadik fellebbezést is elutasította, JungKook összeroskadt, amiért nem tudta érvényesíteni az igazságot.

- Sajnálom... – sütöm le szemeimet, s már szabadkoznék tovább, mikor TaeHyung megállít benne.

- JungKook nem hagyta annyiban, ahogyan én sem – emeli fel fejét, egykori fájdalma körbeöleli arcvonásait, ha tehetné, a puszta kezével fojtaná meg azokat a férfiakat, akik ezt tették a kislánnyal. – A legfőbb bíróságig mentünk, de JungKook ott sem járt sikerrel. Akihez az ügy került, nos, ő is a lefizethetők táborát erősítette. Tudtuk jól, hogy vert helyzetből nyerni sosem fogunk, tisztességes eszközökkel semmiképpen sem.

- Mi történt a fellebbezések után?

- Az édesapa még egyszer megkeresett. JungKook is nálam volt aznap, együtt próbáltunk meg kitalálni valamit az igazság oldalán. De az apának nem volt több pénze, amit elő tudott volna teremteni, az utolsó két fellebbezést sem tudta már kifizetni, de ez JungKookot a legkevésbé sem érdekelte. Nem a pénz számított neki, hanem az igazság. – Elmosolyodom az indoktól, egy újabb ok, amit ki sem néztem volna ebből a rosszfiúból. – Miután JungKook elment, hogy otthon találjon további lehetőségeket a perújrafelvételre, az édesapa velem maradt még. Megkérdezte, hogy én mit tennék az ő helyében. Vagy mit tennék a fia helyében.

- Mit válaszolt? – sóhajtok fel könnyeimmel küszködve. – Mit válaszoltál, TaeHyung?

- Te mit tennél a helyükben? – fordul felém homályos szembogaraival, erőltetett és fájdalmas mosoly pihen ajkain. – Mit tennél egy szülő helyében? Vagy mit tennél egy testvér helyében? – Nagyot nyelek a kérdés hallatán. – Mit tennél, ha a te lányoddal történne ilyen? Vagy a te húgod lenne az áldozat?

- Megölném őket... – felelem gondolkodás nélkül, mire számhoz kapom a kezemet, hogy elnémíthassam saját magam. – Bocsánat... vagyis... én... én...

- Pontosan... – sóhajtja maga elé.

- Hogyan?

- Pontosan ezt tennénk mindannyian... legalábbis én ezt tettem volna... ahogyan HyoYeon apja is ezt tette.

- TaeHyung? – tuszkolom le a felgyülemlő gombócokat.

- Fegyvert adtam HyoYeon apja kezébe, hogy ő maga tegyen igazságot a lányán esett sérelemért cserébe. Hiba volt... – süti le szemeit, s ekkor törik meg TaeHyung szilárd jelleme. Vállai rázkódni kezdenek, arcát tenyerei közé temeti, a szívem szakad bele a látványba, pedig nem is ismerem a mellettem gubbasztó férfit, de nem tudok nem vele együtt érezni. – Nem kellett volna odaadnom a fegyvert. Akkor nincs ez az egész, és JungKooknak is normális élete lenne.

- TaeHyung? Miért...? Miért mondod ezt? Mi történt? Mi történt aznap este? – zúdítom rá megállás nélkül a kérdéseket, könnyeimet nyelem folytonosan.

- Mindkét fickót hátba lőtte, mikor délután a kocsmában megtalálta őket. Nekem kellett őt is letartóztatnom, és megígértem neki, hogy minden rendben lesz az ügyével. Nem fogják elítélni.

- Nem így lett? – teszem fel alig hallhatóan, TaeHyung a fejét rázza. – Elítélték?

- Hiába volt JungKook az ügyvéd, akinek a kezében ott voltak a korábbi bizonyítékok, az eltussolások, nem tudta megnyerni ezt a pert. Börtönbüntetést kapott HyoYeon apja, amibe belerokkantak mindketten. Az apját a börtönbe vonulás után nem sokkal holtan találták a cellájában. Azt mondták, hogy öngyilkos lett, de mindenki tudta róla, hogy erre az egyre nem lett volna soha képes a gyerekei miatt.

- Megölték?

- Nagy valószínűséggel meggyilkolták annak a fickóknak a börtöntöltelék haverjai.

 - Mi lett a kislánnyal? És a bátyjával?

- Elköltöztek a városból és megpróbáltak új életet kezdeni messze innen. HoSeok azóta is gyakran felhív, órákat beszélünk telefonon. HyoYeon szerencsére jól van, egy kis boltban dolgozik és igyekeznek boldogok lenni egymás mellett.

- JungKook? Vele mi lett?

- Biztosan tudni akarod, EunHee?

Fogalmam sincs, hogy tudni akarom-e JungKookról az igazságot. Az egyik részem sikítva menekülne tőlük messzire, a másik viszont minden porcikájában vágyik az őszinteségre. Szeretném, ha többet tudnék JungKook múltját illetően, és azt, hogy miért mondta TaeHyung, mikor megálltunk az autóval. Miért mondta azt, hogy ilyet még nem csinált soha korábban? Nem mentett meg nőket? Vagy ölt embereket? Mit nem tett?

TaeHyung a kezemre fog és felém fordul. Kíváncsi nagy szembogaraival fürkészi az arcvonásaimat, mintha olvasni akarna a gondolataimban. Picit helyezkedem még TaeHyung mellett, kezeink észrevétlenül fonódnak össze, baráti mosoly rajzolódik arcára és ujjaimra is biztatóan szorít. Furcsán megnyerő jelleme van ennek a nyomozónak, s ha kicsit jobban szemügyre is veszem, kifejezetten vonzó külsővel áldotta meg a sors. Az egyenruhájáról nem is beszélve. Ha facér lennék... és nem JungKook járna folyton az eszemben... akkor talán... Dehogy! Még JungKook sem lehet. Még rá sem lenne szabad gondolnom, nemhogy Kim nyomozóra.

- EunHee? – szakít ki merengésemből, mire aprókat pislogok TaeHyungra. – Hahó?

- Tessék? Ohh... bocsánat... mit is kérdeztél, TaeHyung?

- Tényleg tudni akarod, JungKookkal mi lett? – bólintok. – Jól meggondoltad? – Ismét magabiztosan bólogatok, majd TaeHyung nagy levegőt vesz. - Jeon JungKook, kerületi ügyész meghalt – reagálja kimérten.

- Hah? TaeHyung?! Micsoda? – értetlenkedem az ostoba viccén, de arcáról süt, hogy cseppet sem szánja humornak.

- Jeon JungKook, kerületi ügyész két éve elhunyt, és hamvaiból megszületett JungKook, a pokoli igazságosztó.

- Ez most csak egy vicc, igaz, TaeHyung? Viccelsz velem. – Csípőre teszem a kezeimet és bosszúsan meresztem pupilláimat a nyomozóra.

- Ha viccelnék, azt mondanám, hogy két paradicsom sétál a sivatagban, melyik a rohadt. – Az idegeimen táncol, ahogy mélyen a szemembe néz, szeretnék nevetni a fárasztó poénján, de nem tudok. – Nem viccelek. Jeon JungKook két éve meghalt, és vele megszületett az a JungKook, akivel az éjszaka találkoztál.

- Ezért mentett meg? A kislány miatt? – Félénk kérdésemet hallva halvány, féloldalas görbület kúszik ajkaira.

- Nem csak veled teszi ezt. JungKook nem hagyott fel a védelmezéssel, és nem felejtette el, mire esküdött fel egykoron. Az igazságért fog küzdeni a nap minden percében. De most már a saját törvényei szerint.

- Honnan tudja, hogy mikor mi a helyes? Mikor és kit kell megmentenie?

TaeHyung felegyenesedik a zöldről, leporolja az egyenruháját és egészen a patak széléig sétál, ami alig néhány lépésnyire csordogál tőlünk. Kérdőn nézek utána, testtartása kissé hanyag, de mégis magabiztosságot sugároz a külvilág felé. Megpróbálok a lehető legtürelmesebb lenni, és megvárni, míg válaszol a kérdésemre, de valahogy nem akar kibújni belőle. Én is felállok a földről, és TaeHyung mögé lépdelek.

- TaeHyung? – Megmoccan a válla, ahogy kifújja a levegőt. – Honnan tudja?

- Tőlem... én vagyok az, aki információkat szolgáltat neki...

- Miért? Miért csinálod?

TaeHyung megrázza a vállát könnyelműen. Mintha tényleg nem lenne nyomós indoka rá, hogy információkat adjon ki JungKooknak. Talán nem is kell, hogy meginoghatatlan legyen az érv, de valamiért kell, hogy a lelkiismerete tiszta legyen. Felmerül bennem, hogy esetleg a múltban elkövetett hibái miatt akar vezekelni. Esetleg HyoYeon apjának halála miatt, hogy ezzel is picit az igazság nevében cselekedjenek. TaeHyung a bíró, JungKook pedig az ítéletvégrehajtó.

Azt még valahogyan megemésztem, hogy TaeHyung az informátor, aki jó helyre irányítja JungKookot és revansot vesz a bűnözőkön. De velem mi a helyzet? Hiszen én nem tettem feljelentést a bántalmazás miatt. Épp ellenkezőleg. JungKook volt az, aki megelőzte, hogy megerőszakoljanak azok a férfiak.

- TaeHyung?

- Hm?

- Kérdezhetek valamit?

- Csodálkozom, hogy még eddig nem kezdtél faggatni.

- Mert mindent elmondtál, amit tudnom kell.

- Egyelőre...

- Hah? Ezt hogy’ érted?

- Mindegy. Mit szeretnél kérdezni, EunHee? – felém fordul és oldalra biccenti a fejét kíváncsian.

- Azt mondtad, hogy JungKook még nem tett ilyet. – Biccent válaszul. – Mire gondoltál? Nem ölt még embert? Vagy nem mentette meg más nő életét?

- Egyik sem – feleli egy elbűvölő mosollyal egybekötve. – JungKook kezéhez sajnos túl sok vér tapad már így is, de csakis azoké, akik megkerülve az igazságszolgáltatást úszták meg a méltó büntetésüket. Ami pedig a nőket illeti... – megvakarja a tarkóját zavarában, egy újabb horkanás is felszakad belőle. – JungKook nem igazán enged közel magához egyetlen nőt sem, inkább keres az utcán egy olyat, lerendezi a kupiban a dolgát, aztán hazamegy. De az, hogy kapcsolata legyen. Nos... – Újabb és újabb hümmögések szöknek ki ajkai között. – Két éve minden kapcsolatot megszakított mindenkivel. Egyedül én maradtam az életében, másokat vagy elüldözött, vagy elköltöztek. A lényeg, hogy felégetett minden hidat maga mögött. A menyasszonyával felbontotta az eljegyzését, mert nem akarta, hogy egy olyan szörnyeteg legyen a férje, mint amilyenné vált.

Elszorul a torkom. JungKook két éve egyedül éli mindennapjait, egyedül küzd az igazság pártján, csupán TaeHyung az, aki olykor a segítségére tud lenni. El sem tudom képzelni, milyen lehet magányosan élni, küzdeni, és megbirkózni a saját lelki ismeretemmel minden egyes kioltott élet múltán. Ítéletvégrehajtó, aki dönt az emberek sorsáról. Egyszer hibázott, a saját elképzelése szerint, mert nem tudta lecsukatni a kislány erőszaktevőit, most pedig minden bűnt megtorol, ami csak az útjába kerül, s ebben partnerre lelt a körzet egyik nyomozójában.

Végre értelmet nyer a korábbi beszélgetésük. JungKook csuklóján egyedül TaeHyung miatt nem csattant még a karperec, ha viszont a nyomozó elbukik, akkor JungKook is rács mögé kerül, vagy még annál is rosszabb. JungKookkal odalesz az igazság is.

- Mit nem tett JungKook? – megremeg a hangom a kérdés végén, de tudni akarom a választ.

- Két éve nem lépte át a küszöböt rajtam kívül más. A menyasszonya volt az utolsó nő, aki abban a lakásban járt, és akit utoljára hazavitt magához.

A pupillám összeszűkül a hallottaktól. Nem tudom, hogy ez most jót jelent-e, vagy egyenesen a vesztembe rohantam azzal, hogy elfogadtam JungKook segítségét. Végképp összezavarodom TaeHyung szavaitól, menekülni szeretnék, de a lábaim a földbe gyökereznek. Rémülten járatom a szemeimet a nyomozó lélektükreiben, válaszokat keresek bennük a ki nem mondott kérdéseimre.

JungKook... Ő maga az Igazság Bajnoka vagy inkább a Pokol Angyala? Bármelyik is legyen, tudom, hogy nem leszek képes elszakadni tőle. Rabjává tett, és ismerve a legféltettebb titkát, csak még inkább ragaszkodom hozzá...