A
politikus hallani sem akart a jegyesség felbontásáról, ahogyan Lee elnök is
ugyanezt a véleményt osztotta. Elfogadtam az apám döntését, hogy nem hajlandó
beleegyezni a kérésünkbe, ezért úgy döntöttem, lemondok mindenemről és kiköltözöm
a Son Rezidenciáról. Haruval és JongHyunnal együtt. Persze a politikus ezt sem akarta jó szemmel
nézni és egyáltalán elfogadni, így megfenyegettem, hogy ha nem hagy elmenni
ebből a házból, akkor a politikusi karrierje bánhatja. Túl sokat tudtam az
üzleti dolgairól, amikkel bármikor visszaélhettem volna, de a családi
kötelességeimre hivatkozva soha nem tettem meg.
Viszont,
mikor azzal próbált érvelni, hogy megkeseríti JongHyun és Haru életét a
továbbiakban - beleértve a hozzátartozóikat is - , ha csak elhagyom a házat, nem tudtam tovább tűrni az
igazságtalanságát. Elegem lett a politikusból, akit apámnak hittem hosszú évek óta, ám amikor az édesanyám elmesélt még egyszer mindent az elejétől fogva, s belevonta az igazi feljebbvalómat, úgy éreztem, többé nem lehet veszíteni valóm. Elvégre ott volt mellettem JongHyun tökéletes támaszként, aki bármikor képes lett volna, s ott voltak a szüleim is, akik mindent megtettek az én boldogságomért.
Miután végre mindent elrendeztem magam körül, a saját lábamra álltam, s kijátszottam vele az adu ászomat a politikussal szemben.
Gyűlölök embereket zsarolni a tetteikkel, de nem volt más választásom. Azért,
hogy megvédje politikai sikereit, beletörődött mindannyiunk döntésébe.
Az
eljegyzést felbontottuk egy mondvacsinált indokkal, amin elég ideig csámcsoghat
a média, s én a következő reggel a bőröndjeimmel álltam a kapuban. Ahol már
várt rám JongHyun és Haru. Kissé idegesen támasztották az autó oldalát, majd
két másik szolgáló bepakolt a G90-es csomagtartójába és mélyen meghajolva
elbúcsúzott tőlem.
-
Biztosan ezt akarod? – szólalt meg JongHyun, ahogy lecsukódott a csomagtér
ajtaja és magunk maradtunk.
-
Soha semmit nem gondoltam még ennél komolyabban – álltam meg előtte
megkönnyebbülten mosolyogva. – Megleszel, Haru? – fordultam egykori szobalányom
felé. – Jó lesz ez így neked?
-
Igen, JiHye. A lehető legjobb – bólogatott könnyeivel küszködve. – Köszönöm.
-
Ne nekem – nevettem fel. – Csak magadnak lehetsz hálás ezért. Te magad érted
el, hogy Lee TaeMin füle tövéig beléd szeressen.
-
Nem zavarok? – lépett mögénk váratlanul az említett fél, aki udvariasan
meghajolt mindannyiunk előtt, majd Harura siklott tekintete. – Indulhatunk? Már
csak ránk várnak a repülőgépen.
-
Repülő? – pillázott nagyokat.
-
Természetesen. Ahhoz, hogy jobban megismerjük egymást, sok időt kell együtt
töltenünk – jegyezte meg mosolyogva.
-
Tudom, de muszáj mindjárt egy repülővel kezdeni? – hebegte idegesen.
-
Különben félhetnék, hogy elmenekülsz előlem – nyújtotta felé várakozóan bal
karját, mire Haru egy elfojtott mosollyal belesimította kézfejét TaeMin
tenyerébe. – Indulhatunk? – Haru bólintott egyet, majd perdülve tengelye körül,
magához ölelt.
-
Nagyon vigyázz magadra, Haru! Ígérd meg, hogy jelentkezel, és nem tűnsz el
egyik nagyobb városban sem! – kapaszkodtam meg vékony derekában. – Legyetek
nagyon boldogok TaeMinnel.
-
Így lesz! – bólogatott, majd egy hosszú puszit nyomott az arcomra és kibújt a
szorításból. – JongHyun-shi? – nézett fel a testőrömre, aki még mindig az autót
támasztotta derekával és szélesen vigyorogva méricskélt mindannyiunkat.
-
Parancsolj, Haru? – lökte el magát a járműtől. – Mondd csak.
-
Nagyon vigyázz a kisasszonyomra, különben~
-
Emiatt nem kell aggódnod, Haru – kuncogta, ahogy összeborzolta a tincseit. –
Minden lélegzetvételemmel óvni fogom a kisasszonyodat, ahogy azt az első
perctől kezdve kellett volna tennem. De mostantól minden rendben lesz. Nem kell
félned, vigyázni fogok a kisasszonyodra – vonta karjaiba Harut, majd néhány
pillanattal később elváltak egymástól.
Mosolyogva
végignéztem, ahogy mindketten beszállnak az autóba, és elhajtanak a ház elől.
Egészen addig figyeltem őket, míg el nem tűnnek valamelyik útkereszteződésben,
de még utána is csak bambultam magam elé. Furcsa
volt ez a szabadság, ismeretlen és közben hívogató. Nem tudtam, hogy mire
számíthatok majd a jövőben, csak azt tudtam, hogy míg JongHyun oldalán várhatom
azt, addig nem kell rettegnem egyetlen másodpercig sem.
-
Kész vagy újrakezdeni mindent? – hallottam meg a testőröm hangját a hátam
mögött.
-
Talán inkább el. Elkezdeni élni – reagáltam mosolyogva, miközben megfordultam
és nyakára kulcsoltam karjaimat. – Te kész vagy megszökni velem? – bújtam bele
vállgödrébe.
-
A világ végéig elkísérlek, csak mondd, hogy merre induljunk – súgta hajamba
fúrva orrhegyét.
-
Bármerre, csak együtt tegyünk meg minden lépést.
-
Akkor kezdjük azzal, hogy végre illően is bemutatkozom a szüleinek. Ez megfelel
a kisasszonynak? – kuncogta, ahogy megint rám nézett.
Hirtelen
felrémlett bennem az anyámmal folytatott telefonbeszélgetésünk. Egy kicsit
féltem az ő segítségét kérni, de mikor elmeséltem neki az egészet – a
veszekedéseket a politikussal, a terveimet JongHyunnal és a felbontott
eljegyzést TaeMinnel -, ő maga ajánlotta fel, hogy nyugodtan hozzájuk
költözhetünk, és végre megismerhetem én magam is az igazi szüleimet.
Varázsütésre megoldódott minden gondom, minden létező sebem begyógyult.
-
Akkor? Megfelel a kisasszonynak a javaslatom vagy inkább valami mást szeretne
csinálni? – hallottam meg JongHyun hangját mélázásom közepette.
-
Tökéletesen megfelel – suttogtam alig hallhatóan.
-
Aztán pedig kiválasztjuk az úti célunkat – javasolta.
-
Boldogság... legyen a boldogság az első úti célunk – pihegtem elhalón.
Ezzel
megragadta a derekamat és könnyűszerrel felkapott a földről, majd megpörgetett
a tengelyünk körül. Nevetve kapaszkodtam JongHyun nyakába, majd újra földet
érve oly’ forrón tapadtam ajkaira, mint még soha korábban. Abban a csókban
minden érzésünk benne volt...
Hali!
VálaszTörlésJujj, de szuper, hogy sikerült felbontani az eljegyzést és mind a négyen megtalálták a boldogságot!
Hiányozni fog ez a fici (is). Köszönöm, hogy olvashattam. <3
Szia,
Törlésigen, szerencsére megoldódott a jegyesség kérdése, és mindannyian boldogok lehetnek az igazi mellett...
Köszönöm, hogy olvastál és megosztottad velem a véleményedet.