Chances (BTS JungKook, NamJoon) - 11. Féltés [16+]

- S végre mindenemmel érezhetlek... – Alig tudok észnél maradni NamJoon szavait hallva, a bugyimnak természetesen lőttek ma estére, és ezt NamJoon is érzékeli, ahogy most bal belső combomon simít végig. Csak úgy, mint mikor elmesélte, hogyan töltené velem az első éjszakánkat, és cirógatott meg az említett pontokon. – Mindenemmel vágyom rád. Mindenem érted kiált. Az egész lényem.

- Láthatod és érezheted, hogy én éppen ugyanígy vágyom rád... – Felülök az ágyon, és egészen NamJoonig fészkelem magam. – Nincs szükségem a vacsorára és a fürdőre. Viszont arra a NamJoonra, aki az imént bánt velem... Rá igen... – Lehunyt szemekkel hajolok hozzá egy csókért, hogy érezzem ajkainak puhaságát. – NamJoon... – szuszogom ajkaink közé pillanatnyi elválásunkkor, aztán jobb kezemmel sűrű hajába túrok és lassan húzni kezdem magammal. A hátamra fekszem, NamJoon vigyázva fölém magasodik, most is megtámaszkodik alkarjaival a fejem mellett, lábaival az enyéim közé fészkeli magát. – NamJoon... – mantrázom nevét imaként szüntelenül, teljesen átadom magam a vágyaimnak.

- Itt vagyok, Yeobo... itt vagyok, hogy szeresselek... – csókol meg mélyen, az eszemet veszítem minden tettétől, képtelen vagyok úrrá lenni a szenvedélyen, amit gerjeszt bennem minduntalan.

Olyan hévvel és vágytól fűtötten tapadnak össze ajkaink, hogy a legszívesebben letépném róla a kölcsönalsót és a saját pizsamámtól is sietve válnék meg. Egyre határozottabban simogat egyes testrészeimen, melleimnél is gyakrabban kalandozik bársonyos kézfejeivel, egy felhevült pillanatban érzékeny pontomhoz ér, amitől hirtelen összerándul a testem, NamJoon pedig ösztönösen megáll ténykedései közepette.

- Most kell abbahagynom... – súgja nyakamba hajolva két mélyebb lélegzetvétel között. – Még nem vagy felkészülve erre az egészre...

- Azért, mert egy pillanatra megremegtem az érintésedtől, még nem jelenteném ki ezt ilyen határozottan... – jegyzem meg szédüléseim közepette.

- Kockáztatni szeretnél? – emeli meg fejét vállgödrömből, tekinteteink találkoznak.

- Érezni szeretnélek...s ha ez kockázattal jár, akkor igen. Kockáztatni szeretnék.

- Jól meggondoltad, HyeJung? – kérdez megértően.

- NamJoon... ma reggel két biztonsági őr fogott le egy fiút az intézményben, mielőtt még valakiben vagy önmagában kárt tett volna. YongHwa egyik pártfogoltja ma egy késsel állt szemben velem, és ha nem tudom visszarántani a valóságba, akkor akár nekem is támadhatott volna. Ráadásul az étteremben elmeséltem a legnagyobb félelmeimet neked. – Csak bólogat válaszul. – Nem akarom megvárni azt a percet, amikor túl késő lesz már mindenhez. Nem akarom megvárni, míg csak egy búcsú lesz az együttlétünk, mert te elhagyod az intézményt.

- Nem megyek el nélküled, Hye~

- Pszt. Most hagyd, hogy én beszéljek. – Némítom el gyorsan, aztán már mondom is tovább a bennem rejlő gondolatokat. – Nem akarom bánni azt, amit nem tettem meg. Inkább bánkódom amiatt, hogy megtörtént. De élni akarok. Veled vagy melletted, teljesen mindegy. Élvezni a mámort és a pillanatot, amit te adsz nekem. Azt mondtad nem is olyan rég, hogy szeretni akarsz... kértél, hogy engedjelek szeretni... – Újabb bólintás a felelete. – Akkor szeress engem. Szeress, Kim NamJoon... olyan nőként, amilyennek most látsz. Akár AhRiként, akár HyeJungként... akár Édesedként...

- Yeobo-yah... – becézget halkan, miközben megszünteti ajkaink között a távolságot. – Angyalként akarlak szeretni. Egy földöntúli szépségként – suttogja számra csendes szavait.

Átkulcsolom lüktető nyakszirtjét és lejjebb húzom magamhoz. Mélyen, szenvedéllyel telve csókolom meg, amit készséggel viszonoz. Kezei apránként indulnak újfent felfedező útra testemen, minden porcikámat bebarangolja a gyengéd érintéseivel. Elveszem bal kezemet nyakáról, és hosszú mozdulattal simítom végig lapockáin, majd oldalán siklik végig kissé remegő kézfejem, míg végül megállok feszes fenekéhez érve. Félgömbjére szorítok, minek következtében a csókunkba mormog. Érzékien hullámoztatni kezdi testét felettem, aztán elszakadva ajkaimtól, nyakam két oldalát halmozza el vágykeltő csókokkal, s halad melleim felé. Újabb és újabb nyöszörgés szakad fel belőlem, ahogy elfojtani próbálom némelyiket, mire megáll, és fülemhez hajolva morogja halk szavait.

- Ne fogd vissza a hangod... – lihegi, s fogai közé szorítja lágyan fülcimpámat. – Kérlek... hallani szeretnélek... kérlek... engedj... engedj nekem... – Közben ismét finoman mozogni kezd felettem.

- NamJoon... – zihálom nevét önkívületlenül, egy kisebb nyögés is felszakad belőlem.

- Gyönyörű szép... – mosolyodik el, ahogy megtámasztja homlokát az enyémen és kissé ködös szempárja összefonódik az enyémmel. – Gyönyörű... – súgja ajkamra, jobb kezét arcomra simítja és megcirógatja ujjbegyeivel a bőrömet.

- NamJoon... – Jobb kezemet végigvezetve vállán és kulcscsontján, mellkasára teszem. Érzem a tenyeremben szívének heves dübörgését. – Ez is épp olyan gyönyörű... - Játékosan megpiszkálja orrhegyemet az orrával, ajkaira édes-kéjes mosoly rajzolódik ki, majd bezárva a távolságot, csókol meg mélyen.

Nyelve könnyedén átcsúszik a számba, ahol azonnal heves csatába kezd az én vörös izmommal. A testem megtelik a mámorral, minden egyes porcikám NamJoonért kiált. Fedetlen mellkasa az enyémhez feszül, aztán egy gyors mozdulattal kihámoz a pizsamámból és már a falatnyi nadrágomat is száműzetésre készteti. Vad és őrjítő minden pillanat, amit átélek vele. Soha nem éreztem még így senki iránt sem, és hiába a gyermekkori trauma, NamJoon karjai között nincsenek félelmeim. Megragadva combjaimat a derekára vezeti lábaimat, és egy mélyet lök ágyékával felém, mire mindketten a csókba nyögünk.

Jobb kezének ujjaival megragadja tincseimet, míg bal kezét a hátam és a matrac közé vezeti és kissé megemel az ágyról. Hullámzó mozdulatai felpezsdítik a véremet, már-már elájulok a szenvedélytől, alig bírok észnél maradni. Nem szégyellem kiadni magamból az élvezet hangjait, amire érzéki dörmögés a reakciója. Egy pillanatra elszakad a számtól, hevesen zihálva fújtat, ahogy megtámaszkodik homlokával az enyémen.

- Légy az enyém, Song HyeJung... kérlek... vigyázni fogok rád...

- A tiéd... egyedül a tiéd, NamJoon... - szuszogom önkívületlenül, ahogy helyezkedni kezdek alatta. - NamJoon...?

- Hm? - duruzsolja fülemhez hajolva. - Mi a baj?

- Ne fogd vissza magad... - Tekintete összefonódik az enyémmel, kérdőn csillognak rám íriszei a félhomályban. - Komolyan mondtam... érezni akarlak... azt, ami igazán vagy...

- Nem akarlak bántani, HyeJung... - sóhajt fel.

- Bízom benned... NamJoon...

Még egyszer mélyen megcsókol, aztán óvatos mozdulattal megmarkolva tincseimet és megkapaszkodva a derekamban, könnyedén felemel az ágyról és a legközelebbi függőleges felületre présel fel. A bugyim széttépve végzi a földön, időm sincs felfogni, ami történik, már újra egész testemen érzem NamJoon ténykedéseit. Őrjítő csókjait, vágyfokozó érintéseit, szédítő csípőmozgását, és vérpezsdítő mormogásait. A hangjaim szinte zenei füleinek, minden egyes alkalommal egy félszeg mosoly a válasza a nyögésemre, majd megkeresve az utat érzékeny pontomhoz, még tovább kerget a Szenvedély Tengerében...

* * *

A hajnali napsugarak apránként kúsznak be a függöny rései alatt, feltöltve ezzel némiképp elgémberedett tagjaimat. Mélyen felsóhajtok, amikor szemeimet érik el a napsugarak, s ebben a másodpercben siklik egy erőtől duzzadó végtag hasfalamra és egy határozott mozdulattal húz közelebb tulajdonosához. Édes szuszogás éri el tarkómat, puha orrhegy fúródik bőrömbe, s bársonyos ajakpár simul lapockámra. Újabb és újabb finom csókot kapok, s lassan megfordulok tengelyem körül, hogy szembe kerülhessek NamJoonnal.

Picit még homályosan látom magam előtt reggeli arcát, de ő is hunyorog még, ahogy alkalmanként nyitogatja szemhéjait. Viszont az édes mosoly ott pihen telt ajakpárján, ami engem is mosolygásra fakaszt, és önkéntelenül puszilom meg orrhegyét és homlokát egyaránt. Halkan felkuncog a cselekedetemtől, aztán hátára fordulva nyújtja arcát nekem.

- Kérek még... – dünnyögi elégedetten sóhajtozva és széles vigyorral arcán.

- Te kis telhetetlen... – mosolyodom el, és hajolok arcához, hogy minden pórusára nyomhassak egy apró puszit.

- Nagyon finom... – szuszogja boldogan, majd átkarolva derekamat, egy magabiztos és gyors mozdulattal fordít pozíciónkon és kerül ezzel teljesen fölém. – Én jövök... – súgja fülemhez, aztán mögé adva egy lágy csókot, elindul nyakam irányába, végigpuszil mindenhol, s meg sem áll ajkaimig. – A legfinomabbat hagytam utoljára – pihegi számra hajolva, majd megszünteti a távolságot ajkaink között.

Átkulcsolom nyakát és mélyen megcsókolom NamJoont. Kicsit még helyezkedem alatta, de csakis annyira, hogy kényelmesebb legyen mindkettőn póza, majd átadva magam a szenvedélynek, ösztönösen cirógatni kezdem NamJoon testét. Minden porcikáját bebarangolom ujjaimmal, olykor megrándulnak izmai, ahol a kelleténél érzékenyebb és csiklandósabb is egyben. A csókba mosolygunk.

- Lassan vissza kell mennem, különben lebukunk – szakítja félbe a mámorító csókcsatát.

- Tudom, de akkor is nagyon nehéz.

- Ha szeretnéd, akkor ma este is átjövök hozzád és betakargatlak... – kacsint egyet.

- Ma is csak aludni fogunk? – harapom be alsó ajkamat, emlékeztetve NamJoont, hogy milyen boldog vagyok, amiért mégis megtörtént közöttünk az, ami.

- Igyekszem visszatartani magam, de ne félj. Bízhatsz bennem, HyeJung-ah – nyom egy hosszú csókot számra, majd megtámaszkodik homlokával az enyémen. – Viszont, ha megint úgy fogsz nézni rám éjjel, akkor nem tudom, meddig bírom a közeledben.

- NamJoon... – sütöm le szemeimet pironkodón.

- Ez az igazság, HyeJung. Nem fogom tagadni azt, ami tény és való. Fontos vagy nekem, és nem akarom elrontani a kapcsolatunkat. Kellesz nekem, de a szíveddel együtt...

Szinte teljesen elájulok NamJoon szavaitól és bókjaitól, alig tudom felfogni őket, olyannyira varázslatba ejtőek. Tényleg egy tündérmesében érzem magam, és soha nem akarok felébredni ebből a meséből. Még egyszer mélyen megcsókol, aztán nagy nehézségek árán sikerül elszakadnunk egymástól. Felkel rólam, magára kapja YongHwa pólóját és a tegnapi nadrágjába is beleugrándozik. Megtámaszkodom a könyökömön és önfeledten mosolyogva figyelem ténykedéseit. Amikor a cipzárt kezdi felhúzni, felemeli fejét, a tekintetünk összekapcsolódik.

- Mi az? – szólal meg meglepetten, kicsit megmozdítva fejét, hogy homlokára hulló tincseit elsöpörje szemei elől. – Baj van, HyeJung-ah?

- Bajnak kell történnie, hogy csodálhassak egy olyan férfit, mint te?

- Csodálnál? De hát miért? – pislog kissé értetlenül. – Nem csinálok semmit, csak öltözködöm.

- Fogalmad sincs róla, igaz?

- Miről? Miről nincs fogalmam?

- NamJoon... – felülök az ágyon, és NamJoonig araszolok a térdeimen állva. Megfogom mindkét kezét és összekulcsolom ujjainkat. – Nem csak te kaptál egy új esélyt a Kang intézménytől, hanem én is kaptam egy második lehetőséget. Amiért pedig itt maradtam, azért történt, mert szerettem volna segítséget nyújtani a hozzám hasonló fiataloknak. Aztán megjelentél te egy szép napon és minden tervemet felborítottad. Beléd szerettem. A kitartásodba és az elveidbe. Ahogy minden nap meghódítasz és minden pillanatban azt érezteted velem, mennyire fontos vagyok neked. NamJoon... ez... ez csakis csodálatra méltó lehet. Ahogy éjjel is bántál velem... A szenvedély, ami a testedből áradt minden egyes másodpercben, és a vágy, amivel átélhettem ezt a varázslatot.

- Fontos vagy... mindig fontos leszel. Te vagy az új esélyem, HyeJung. Mától mindörökké pedig azért fogok küzdeni, hogy édesanya lehess. Mindent elkövetek, hogy teljesítsem ezt az álmodat, mert láttam a szemedben, hogy erre vágysz. Ezért fáj a tudat, hogy nem lehetsz az. De, HyeJung, itt és most újra megfogadom neked, hogy küzdeni fogod az álmaidért és a vágyaidért. Mindig. – Könnyek szöknek a szemembe, nem tudom visszatartani őket, NamJoon elengedi a kezeimet és arcomra simítja meleg tenyereit.

Miközben letörölgeti bőrömről a sós nedvességet, ajkaimra hajol és egy édes csókba invitál. Nyakába kapaszkodva viszonzom kezdeményezését és lehunyt szemekkel élvezem az édes játékot, míg végül megérzem szédítő nyelvét bekéredzkedni a számba. Engedek neki. Élvezettel telve megyek bele a heves csókcsatába, s már kezdeném húzni magam felé, hogy hátamra fekve érezhessem NamJoon közelségét, de megakadályozza eme próbálkozásomat.

- Mennem kell, mert tényleg lebukunk... – csókol meg még egyszer, aztán elszakadva tőlem hátrál két lépést az ágytól. – Ígérem, hogy este nem fogunk itt megállni... – kacsintással toldja meg szavait, az én szívem heves dübörgésbe kezd a bordáim között.

- Ezzel arra akarsz célozni, hogy ha szeretném, tovább megyünk? Nem fogsz visszakozni ma este sem? – kacérkodom játékosan, miközben alsó ajkamat harapdálom.

- Alig várom, hogy megint a karjaimban tartsalak... és érezzelek...

Nehéz szívvel válok el NamJoontól, az ajtómon belül egy utolsó szenvedélyes csókot váltunk, majd kislisszol a térelválasztón és meg sem áll a lépcsőig. Szerelmes kamaszlányként nézem távolodó alakját, majd mikor eltűnik a fordulóban, csak akkor csukom be az ajtómat és támaszkodom meg rajta. Mélyeket sóhajtozva úszom a mámor forró tengerén, alig tudok leszállni a felhőmről, amire NamJoon ültetett alig néhány pillanattal ezelőtt.

Magamra kapom a ruháimat, felmarkolom a noteszomat és a hajamat megigazítva sietek le YeRim szobájához. Mivel a tegnapi beszélgetésünkkor megígértem neki, hogy elkísérem a menhelyre, így azt szándékaim szerint kívánom betartani. Izgatottan ácsorog a boltív alatt, és szemeivel pásztázza a központi helyiséget és a lépcsőt egyaránt. Pillantását rám vezetve, hálásan elmosolyodik, majd egészen hozzám szökdécsel.

- Szép jó reggelt, YeRim – köszöntöm kedvesen, mire a nyakamba ugrik.

- HyeJung Eonni! – lábujjhegyen pattog lelkesen, majd végre picit csillapodva, megáll előttem. – Ne haragudj, Eonni! Csak nagyon izgatott vagyok!

- Igen, látom, YeRim-ah! – nevetem el magam. – Akkor induljunk is, nehogy elkéssünk!

- Rendben!

Átkarolom YeRim derekát, és célba vesszük az épület főbejáratát. Hangosan nevetgélve mesél a menhelyről, szinte minden állatot megismerek csak a szavaiból, aztán a kollégáiról mond néhány információt. Kíváncsian hallgatom YeRimet, jó látni, hogy ennyire megszerette ezt a szakmát és megtalálta a helyét a világban annyi szörnyűség után. A menhelyhez érve, megvárom, míg YeRim felveszi a munkáját és alaposan meggyőződöm róla, hogy valóban minden rendben zajlik körülötte. A kollégái tényleg olyan kedvesen bánnak vele, s az állatok is olyanok, mint amilyenről mesélt. Nem kell csalódnom. Néhány szót még váltok YeRim főnökével, aztán elköszönve a lánytól megígérem újfent, hogy délután jövök érte, és visszakísérem az intézménybe.

A visszaút valahogy szokatlanul hosszúnak tűnik, YeRimmel sokkal vidámabbnak hatott az egész út, lépteim során mélázni kezdek az eseményeken és persze felrémlik, hogy tegnap délután láttam JiWont és JungKookot a kertben ejtőzni. Ez lesz a biztos megoldás mindkettejük számára. Azaz a másik fél lesz a gyógyító erő, a gyógymód pedig a szerelem.

A kapuhoz érve lecövekelek, egy ragyogóan fénylő szempár állít meg lépteim során, azonnal elveszek ebben a pillantásban, s máris száguldozni kezd a vérem az ereimben, a szívverésem felgyorsul, a gyomromban pedig megannyi pillangó reppen szét. Pedig még hozzám sem szólt, nem is köszönt, csak áll és engem néz csillogó gyémántjaival. Elpirulok ettől a szempártól, s remegve teszek felé két lépést, arcom tökéletes közelségbe kerül állával, mikor két meleg tenyér siklik derekamra.

- Merre jártál, HyeJung-ah? – kérdezi lehajolva hozzám.

- Elkísértem YeRimet a munkahelyére. Miért kérded? Csak nem féltékeny vagy? – incselkedem játékosan, mire NamJoon szorít egyet derekamon.

- Egy kicsit igen, az vagyok, de inkább azért kérdezem, mert aggódtam érted, HyeJung-ah.

- Aggódtál értem? – nézek fel rá kislányosan, de ő csak a fejét rázza.

- HyeJung-ah. Mikor nem vagyok melletted, akkor folyton aggódom érted. Mindig. Minden lélegzetvételemmel féltelek.

- Édes drága NamJoonie... – mosolyodom el, és egy puszit küldök felé.

- Ezt elteszem nehezebb időkre... – Elkapja a felé dobott puszimat, majd ingjének zsebébe rejti azt.

- Képzeld!

- Na? Mit kell képzelnem? – kíváncsiskodik gyermekien vigyorogva.

- Kitaláltam, hogyan tudnék segíteni JiWonnak és JungKooknak egyszerre. Együtt.

- Együtt? Nocsak?! Mi jutott eszébe az én angyalomnak? – húz magához közel, majd kis időre átöleli testemet.

Pusztán pár pillanatig állunk így, aztán lazít a szorításán és elengedi testemet. Ellép tőlem egy lépést, majd előre enged az épületbe. Automatikusan a közösségi helyiség felé veszem az utamat, NamJoon szorosan lépdel mögöttem, érzem a tarkómon simogató pillantását. A kétszemélyes kanapéhoz érve lehuppanok rá, aztán NamJoon is mellém kucorodik. Az órámra nézek, s látom, hogy van még néhány percem, mielőtt még tovább kellene robognom JungKookhoz.

- Szóval? Elárulod, hogy mit találtál ki? – súgja fülembe.

- A tegnap délutánt együtt töltötték az udvaron. – NamJoon szeme felragyog egy pillanatra, és szinte már issza a szavaimat. – Noha nem beszélgettek egymással, viszont amikor egymásra néztek, láttam, hogy elfojtanak egy-egy mosolyt. JiWon pedig az utolsó terápiánkon sokat kérdezgetett JungKookról, ami felettébb figyelemre méltó. Valószínűleg nagyon is felkeltette a lány érdeklődését és úgy tűnt, hogy JungKooknak is tetszik JiWon.

- Gondolod, hogy jót tenne nekik a közös terápia? – biccenti oldalra a fejét, mire hevesen bólogatni kezdek.

- Valamiért az az érzésem, hogy jó hatással lennének egymásra.

- Románcot vélek szimatolni... – húzogatja szemöldökét elégedetten vigyorogva.

- Nem hinném, de soha nem lehet tudni. Akár az is lehet a végkifejlet, de a barátság mindenképp kialakulhat közöttük.

- Akkor belevágsz?

- Igen! Még ma elkezdem. Úgyis JungKookkal kellene találkoznom, de inkább magammal viszem JiWont is.

- HyeJung-ah – állít meg, ahogy felegyenesedek a kanapéról, NamJoonra nézek. Tekintete kétséggel és félelemmel telik meg. – HyeJung...

- Mi az, NamJoon? Mi a baj? – rebegtetem pilláimat érdeklődőn.

- Szépen kérlek, nagyon vigyázz magadra. JungKook ugyan kölyök még, de nincs veszélyesebb egy dühödt fiatalnál.

- Nem kell féltened... – húzom mosolyra a számat, hogy ezzel is megnyugtathassam, de NamJoon reakciója korántsem kielégítő.

- Nem arról van szó, hogy valamit kell vagy nem kell csinálnom. Ösztönösen féltelek, mikor nem vagyok melletted. Ráadásul tegnap épp megtámadt egy lány, aki kiborult. Nem akarom megvárni a pillanatot, mikor nem tudok segíteni rajtad.

- Oh, NamJoon... – Fáj a szívem a szavai hallatán, valahogy szeretném őt megnyugtatni, így kezére fogok és megszorítom ujjait. Elmosolyodik. – Nagyon fogok vigyázni magamra, de ha bármi van, ígérem, elmenekülök JungKook elől.

- Jól van, hiszek neked, HyeJung-ah...

Még egyszer biztatóan mosolygok NamJoonra, aztán elengedve kézfejét, a lakrészek felé indulok. Fogalmam sincs, JungKook hogyan fog reagálni a mai beszélgetésre, kiváltképp JiWon jelenlétére, de nagy reményeket fűzök mindkettőjükhöz. Ha odakint olyan jól elvoltak egymás társaságában, akkor az lesz a legjobb, ha a mostani terápia helyszínét áthelyezzük az udvarra. Mindenkinek jót fog tenni a friss levegő, plusz a biztonsági rendszerünknek hála, JungKooknak még esélye sem lehet a szökésre. Talán JiWon mellől nem is akar majd olyan nagyon menekülni.

JiWon ajtaja előtt megállok, majd két kopogtatás után már nyílik is a térelválasztó. Meglepett és kíváncsi szempárral találom magam szemben, mire csak mosolyogva megszólalok.

- Tudom, nem mostanra van megbeszélve, de mit szólnál hozzá, ha picit kötetlenebbül csevegnénk most?

- Mire gondolsz? – rebegteti hosszú pilláit, a baseball-sapkája félig eltakarja arcát.

- Olyan szép az idő kint, nem lenne kedved levegőzni kicsit?

- Ha nem vagy ellene, akkor nekem nem gond... – von vállat némiképp könnyedén, aztán feljebb húzza vállán a pulcsiját, és előmerészkedik lakrészéből.

- Akkor menj előre, mindjárt megyek én is.

- Mindegy, hova ülök le? – néz vissza kétkedőn.

- Teljesen mindegy. Megtalállak!

- Okés... – fújtat továbbra is kétségekkel telve, aztán elindul az udvar irányába.

- Hajrá, Song HyeJung, rajtad a világ szeme!

Veszek még egy nagy levegőt, aztán összeszedem minden bátorságomat és JungKook szobájához tipegek. Először csak fülelek, talán még alszik, és nem akaródzott neki korán kelni. Elvégre nincs rá oka, hogy ilyet tegyen. Nincs semmi kötött, egyedül a terápiák azok, de nála a kezdés még viszonylag képlékeny. Meghallom odabent a motoszkálást, így picit kihúzom magamat és megkocogtatom a falapot. Kisvártatva ki is nyílik. Egy másik JungKook áll előttem...