2019. szeptember 21., szombat

Chances (BTS JungKook, NamJoon) - 13. Titkok


Hiába nem tetszett JungKook viselkedése, beletörődöm a gondolatba, hogy esetleg JiWon és története lehetett hatással a fiatal fiúra, és tényleg nem a bolondját akarja velem járatni. Furcsa ugyan, hogy ilyen beszédessé vált egy délután alatt, de az is meglehet, hogy JiWon társasága mozdított meg valamit benne. Egy darabig még nézem, ahogy JiWon elmerül a kiválasztott könyv soraiban, majd egy mélyet sóhajtva elindulok JungKook szobája felé.
Megállok az ajtaja előtt, majd még egy nagy levegőt véve felemelem a kezemet és remegve kocogtatom meg a falapot. Alig két szívdobbanásommal később már mozdul a térelválasztó, és megjelenik a küszöbön ácsorogni JungKook. Automatikusan végignézek a fiún, aztán visszatérve arcához, tekinteteink összefonódnak.

- Igen, HyeJung? – szólal meg alig hallhatóan.
- Nem zavarok, JungKook? – tűröm fülem mögé tincseimet kissé szégyenlősen, majd combom mellé engedve tagomat nézek fel a fiatalra.
- Nem. Talán valami rosszat tettem a terápián?
- Nincs ilyenről szó, JungKook. Csak szeretnék váltani veled pár szót. Szabad? – nézek a háta mögé a szobájába, mire felszusszant egyet és félre áll az ajtóból.
- Ha nem okoz gondot a rumli – von vállat hanyagul, majd kijjebb nyitja az ajtót és betessékel a lakrészébe.
- Köszönöm, JungKook.

Egy parányi biccentéssel egybekötve surranok el a fiú mellett, aztán fel sem emelve a fejemet lépdelek el az ágyáig. Fogalmam sincs, milyen rumlira célzott az imént, ahogy körbenézek a helyiségben, csak a könyveket látom szanaszét heverni a szőnyegen és a fotel környékén. JungKook becsukja az ajtót, aztán felém fordulva nekitámaszkodik a falapnak. Kérdőn, s egyben kíváncsian fürkészi az arcomat, várja, hogy végre eláruljam, mégis mi a csodát keresek a szobájában.

- Nos? – motyogja kétkedőn.
- Közelebb jönnél, JungKook? Például, ide mellém... – lapogatom meg magam mellett a matracot, ahogy lehuppanok rá.
- Tőlem... – ellöki magát az ajtótól és hozzám ballag, mellém kuporodik. – Mit szeretnél, HyeJung? – A matrac besüllyed mellettem, ahogy elfoglalja helyét az ágyán, combjain megtámaszkodik alkarjaival, ujjpercei végét összefonja, és a szőnyeget bámulja maga előtt.
- Szeretném hallani az igazat, JungKook... – szakítom meg a némaságot, miközben végignézek JungKook kissé görnyedt alakján.
- Miféle igazat? – dünnyögi maga elé értetlenül, ám továbbra sem emeli rám tekintetét.
- Azt, hogy miért jöttél el otthonról... az igazságot a múltadról...
- Már elmondtam – szűri fogai között némiképp elégedetlenül és sértődötten, nem akarom feladni még, tudnom, kell, hogy mi az igazság JungKooknál. Nem hiszem, hogy egy olyan fiatal, mint ő, csupán egy lány miatt hagyta el a biztonságot nyújtó családi hátteret. Tudom, hogy titkolja a múltját.
- Lehet, hogy a rendőröknek ezt a mesét adtad be, és ők voltak olyan naivak, hogy ezt be is vették, de én nem, JungKook. Én nem hiszem el.
- Nincs semmilyen mese – durrogja maga elé, kezei automatikusan ökölbe szorulnak utolsó szavától, szinte egész testében remeg idegességében.
- JungKook... – Kissé félve emelem meg balomat és simítom azt mancsára, ujjaira szorítok törődéssel telve. – Kérlek... mi történt?
- Nem akarok beszélni róla...
- Ha elárulok én is egy titkot, akkor te is elmesélsz nekem egyet? – Gyermeki ajánlatomban bízom, hogy kicsit megnyílik előttem és végre bevallja az igazat.
- Milyen titkot?
- A múltamról. – Habozva ugyan, de bólint egy parányit, én pedig készséggel teszek eleget az ígéretemnek, és mesélni kezdek a gyerekkoromról.

JungKook anélkül, hogy félbeszakítana, csendesen végighallgatja hosszú horror-mesémet, az abortusz hallatán megdöbben, aztán ahogy folytatom tovább gondolataimat, és elérek NamJoon említéséhez – persze a valódi kilétét nem fedem fel -, végre megemeli kobakját és összefonja kíváncsi pillantását az enyémmel.

- Most te jössz, JungKook...
- Nem akarja hallani...
- Kezdjük azzal, hogy többet tudok rólad, mint azt te hiszed.
- Hogyan? – Tágra nyílt szemekkel mered rám, mintha most hallotta volna élete legcsodásabb hírét vagy éppen a legrosszabbat közölték vele. – Ezt... ezt hogy’... hogy’ érti? – pislog rám nagy szemekkel, egyre nagyobbakat nyel mellettem, majd egy mély sóhajt követően beszélni kezdek.
- Az aktádba nagyon sok dolog nem került bele. Legalábbis abba nem, amit a rendőrfőnök adott át nekem. Viszont nem sokkal az idekerülésed előtt érkezett a nevemre egy vastag boríték. – JungKook nem reagál, némán néz rám. – Akkor még nem értettem, hogy miért jutott el hozzám egy vaskos iratköteg, ami egytől egyig rólad szólt. De értelmet nyert aznap, mikor bekerültél ide.
- Rólam? – pihegi balgán.
- Igen, rólad, JungKook. Egy nevelőtiszttől kaptam. Egy bizonyos, Kim JongWoontól. – JungKook a név hallatán megdermed, hirtelen felpattan mellőlem, és az egyetlen ablakhoz lépdel, hogy a zöldbe révedjen rémült tekintetével, s ezzel együtt elterelhesse gondolatait a beszélgetésünkről. Felkelek én is a matracról és megfontoltan JungKook mögé sétálok, de két lépésnyire megállok tőle. – JongWoon leírta, hogy mi történt veled kamaszkorodban. – Megmozdul a válla ugyan, de nem fordul szembe velem. – A dokumentumokban az áll, hogy Szöul egyik erőszakosabb üzletembere megfenyegette az édesapádat, hogy vagy végleg a szolgálatába áll, vagy pedig a családja látja kárát.
- Nem üzletember – szűri fogai között, ahogy félbeszakítja mondatomat, kezei ökölbe szorulnak. – Egy maffiózó, aki jól leplezi az ügyeit a pénze és a befolyása miatt. Egy gengszter, aki ártatlan embereket öl, olyanokat, akik nem hajlandóak meghajolni előtte, és akik nem állnak be a seregébe. Az apám remek ember volt, tisztesség és méltóság vette őt körül, de mikor akaratlanul rábukkant egy könyvelés által a mocskos üzelmekre, ki akart szállni. A Fehér Tigris megfenyegette, hogy ha egyetlen hang is eljut a helyi szervekhez, az anyámat a tengerbe veti, miután az emberei újra és újra megbecstelenítették, a kishúgomat a saját kéjrabszolgájává teszi, engem pedig az apám szeme láttára fog halálra kínozni és megölni. – Elszorul a torkom JungKook szavaitól, így hallani sokkalta fájóbb, mint a sorokban leírva látni. JongWoon sokkal finomabban és disztingváltabban fogalmazott, és akkor még csak reméltem, hogy a dokumentumban említett JungKook nem ugyanaz ezzel a fiúval. – Az apám megpróbált megmenteni minket, de túl késő volt. Elkapták a húgomat, akit a Tigris odavetett a testőreinek. Megerőszakolták, megverték, s miután kiélték minden állatias vágyukat, megfojtották. Utána az anyámat nyomták le a földre, akinek végig kellett néznie a lánya szenvedését és keserves haláltusáját, s mikor már elfogyott minden könnye és hangja sem maradt sikolyaitól, fültől fülig vágták a torkát. Végül az apámmal végeztek. Átlőtték a mellkasát, aztán a halántékába engedtek még egyet.
- Téged miért hagytak életben? – szólalok meg kisvártatva, miközben sorjában nyelem a könnyeimet.
- Mert azt hazudtam, hogy apám helyett én állok a Tigris szolgálatába, ha életben hagyja a családomat.
- De nem így történt, igaz? – szorítok a vállára, aztán lassan megfordítom a tengelye körül. JungKook lehajtott fejjel nézi a szőnyeget, mellkasa lassan emelkedik és süllyed, végül néhány másodperccel később megemeli nehéz kobakját és rám emeli sós nedvességgel telt szembogarait. – Mi történt, JungKook? Mit tettek veled?
- Nem akarok beszélni róla... – pihegi könnyeivel küszködve, de hiába mutatja magát keménylegénynek, az első sós csepp akaratlanul buggyan ki jobb szemének sarkából. Ösztönösen nyúlok arcához, hogy letörölhessem fájdalmának víztükrét meleg bőréről, egy mélyről jövő sóhaj lesz a válasza. – Nem tudok...
- Próbáld meg... próbálj beszélni... nem foglak bántani... – suttogom alig hallhatóan, ahogy JungKook arcát cirógatom változatlanul. – Szeretnék segíteni, de úgy nem megy, ha nem hagyod. Meséld el, hogy mi történt azon a végzetes délutánon. Kérlek... – súgom.
- Miután végignéztem, ahogy sorban lemészárolják a családtagjaimat, a Fehér Tigris levezetésképp kiélte a saját perverz vágyait. Rajtam. Dolga múltán egy véres rongyot vágott hozzám, aztán rám gyújtották a házunkat a távozásukkor.
- Hogyan tudtál kimenekülni?
- Nem emlékszem. Elájultam a fájdalomtól. A kórházban tértem magamhoz, nem emlékeztem semmire sem az előtte lévő negyvennyolc órából.
- A szüleid halálára sem? – Megrázza a fejét válaszul, mire folytatom. – Akkor honnan tudtad, mi történt velük?
- JongWoon... JongWoon kiderítette nekem.
- A nevelőtiszted.
- Nem egészen. Azt mondjuk mindenkinek, hogy nevelőtiszt, de valójában a Tigris egy korábbi testőre, aki elterjesztette a saját halálhírét, hogy végre kiszállhasson abból a mocsokból.
- Miért nem vett gondozásba, és hozatott be ide? – nézek rá kérdésekkel a fejemben.
- Szerette volna megtenni, de rettegett, hogy utoléri a múltja és akkor velem is végeznek. Ezért inkább behozatott ide. Azokat a dolgokat, amiket a rendőrfőnök aktájában leírtak, JongWoon találta ki. Egy másik neveltje tetteit sorolta fel, akit nem tudott megmenteni. Lelőtték az utcán rablás közben.
- Értem.
- Akkor azok a rendőrök, akik behoztak~
- JongWoon és a legjobb barátja volt, Park JungSoo. Felvettek egy egyenruhát és idehoztak.
- Miért akartál elmenekülni?
- Mert meg akarom találni a családom gyilkosát, de idebent ezt nem tudom elérni. Nem tudok bosszút állni a szüleimért és a húgomért. Meg kell tennem. Megfogadtam.
- JungKook... a bosszú nem megoldás a fájdalmadra.
- Ezt nem értheted, HyeJung. Nem is várom el, csak azt, hogy kiengedj egyetlen éjszakára. Visszajövök és végigcsinálom a terápiát, de meg kell tennem.
- Nem lehet, JungKook. A bosszú, hidd el, hogy rossz tanácsadó. – Mélyen a fiú szemébe nézek, látom lélektükreiben a keserűségét és az elszántságát. Alsó ajka szinte remeg elfojtott sírásától, de ökölbe szorított balja haragjáról tanúskodik. Érzem bordáim között a szenvedését, érzem, hogy mennyire fáj a tudat, hogy elvették a családját.
- Meg kell bosszulnom a családomat – ismétli monoton hangon, pillantása szinte már üveges, ahogy a hátam mögé néz és a fehér falat mustrálja.
- Mit látsz most magad előtt, JungKook? – suttogom.
- Minden csupa vér. A családom. Holtan hevernek a szeretteim. Lángokban áll a házunk, és szorít a mellkasom. Lüktet a szívem és az elmémben csak egy név kering szüntelenül. Végeznem kell vele. Bűn és bűnhődés.
- JungKook...

Rémes ezzel a múlttal együtt élni, hiszen saját magát okolja a családja halála miatt. Alkut kötött, amiben bízott. Hitte, hogy megmentheti a szeretteit, de átverték. Elárulták a lelkét. A szívét. JungKook. JungKook sokkal jobban szenved, mint azt a bekerülésekor gondoltam, s mikor olyan ocsmányul bántam vele, még bocsánatot sem kértem tőle igazán. Most végre megértettem, miért is borult ki annyira attól a jelenettől. Újraélte a múltját. A családja elvesztését, ami előhozza belőle azt a JungKookot, akit szíve köré emelt, hogy bosszúját beteljesíthesse.
Szótlanul nézem JungKook vonásait, ismerős ez a tekintet, egyszer régen találkoztam már egy hasonló szempárral, bár a tulajdonosának kevésbé volt ennyire fájó múltja. Ő is szenvedett egykoron, ahogyan JungKook is, és mindenki más, aki ebbe az intézménybe egy nap bekerül. A családunk tagjává válik, s valamennyien azért küzdünk, hogy segítsünk rajtuk. Segítsünk feldolgozni a múltat,s felkínálni egy boldogabb jövő lehetőségét. JungKook számára is.

- Akkor? – szakít ki kissé rekedtes hangja a mélázásomból.
- Akkor, mi? – pislogok meglepetten, mintha egy egészen másik jelenben találnám magam. – Mit szeretnél, JungKook?
- Egyetlen éjszakát odakint. Egyetlen éjszaka, és ígérem, visszajövök. Végigcsinálom a terápiát, megfogadok mindent, amit kér, csak kérem, engedjen ki innen. Ki kell jutnom. Könyörgöm.
- Nem engedhetlek ki. Bajod esne, amint kiteszed a lábad a főkapun, és azt nem tudnám megbocsátani magamnak. JongWoonnak jó oka volt, hogy idehozott. Biztonságban akart tudni téged, mielőtt még te is odaveszel.
- Nem egészen... – néz rám sejtelmesen, fogalmam sincs, hogy mire akar célozni, de az arcom láttán, ez neki tökéletesen világos. – JongWoon ismeri a bentlakókat, figyelemmel kíséri őket, amikor kikerülnek innen, vagy amikor egy-egy fiatal bekerül. – Továbbra sem értem, hogy JungKook mire szeretne kilyukadni, összeráncolt szemöldököm csak az egyre növekvő zavaromról árulkodik neki. – JongWoon egyike volt az elsőknek, akik a Kang intézménybe kerültek, aztán persze a terápiájának köszönhetően újra kilépett az Életbe, de rossz társaság felé vette az útja. A Fehér Tigris társulatába keveredett, személyi testőr lett, és alig bírt onnan szabadulni. Meg kellett halnia, hogy megmeneküljön.
- Hogyan? – rebegtetem pilláimat értetlenül, s megpróbálom felidézni azokat az időket, mikor én is az egyik bentlakó voltam, nem pedig terapeuta. Ismertem egy fiút, akivel rengeteget beszélgettem, aki olyan volt nekem, mintha a bátyám lett volna. – YeSung... – súgom magam elé, mire JungKook bólint egyet. – Azt akarod mondani, hogy ismered YeSungot?
- És a barátját is – folytatja gondolatomat. – Bár most már mindketten másik nevet használnak, hogy ne találjanak rájuk, de igen. Ismerem őket. LeeTeuk és YeSung volt az, aki segített nekem...


2 megjegyzés:

  1. Szió!
    Jézusom JungKook múltja :o :'( *szorosanmegölelgeti*
    A vége meg...egyre érdekesebb a sztori :)
    Várom a folytatást!

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      sajnos nem szép a múltja...sőt... :(
      Igen, vannak szálak, amik összefonódnak, s talán idővel ki is bogozódnak...
      Köszönöm, hogy írtál, igyekszem a folytatással.

      Törlés