2020. március 8., vasárnap

Chances (BTS - JungKook, NamJoon) - Epilógus



- Ideje lesz ágyba bújni, Jagi...
- Ki mondta, hogy te vagy a főnök, Kim NamJoon?
- Te, mikor Igen-nel válaszoltál egy fontos kérdésre – jegyzi meg széles mosollyal az ajkain. – Úgy nagyjából öt éve...
- Nagyjából? – húzom fel szemöldökömet kétkedőn, miközben lecsúsztatom az ölemből a laptopomat, és fél fordulatot véve NamJoonra nézek.
- Öt éve, négy hónapja, tíz napja, hat órája és negyvenkilenc másodperce.
- NamJoon – felnevetek gondolata végén, mire ő is halkan kuncog maga elé.
- Te voltál kíváncsi arra, hogy emlékszem-e, mikor lettél a feleségem.
- Nem erre gondoltam...
- Akkor, mire? – Lassan közelebb húzódik hozzám, s közben gyengéden átkarolja derekamat és homlokát az enyémre hajtja.
- NamJoon... – suttogom nevét félig lehunyt szemekkel, ahogy hátamra fektet, s gyengédséggel telve simítja össze ajkainkat.

Éppen úgy hat rám ez a csókja is, ahogy a legelső alkalommal történt. Ott a raktárban. Mindenki elől elbújva, felhevült testeink egymáshoz feszültek, szívünk majd’ kiugrott a helyéről. Ahogy akkor, most is hevesen kalapál a szívem a bordáim között, a vágy cikázik minden porcikámban, szinte már beleszédülök a negédes érintésekbe. Végleg átadom magam imádott férjem kényeztetéseinek, ám mielőtt még beteljesíthetné saját vágyait, halvány fény szűrődik ki az előszobába, s rebbenünk szét a következő másodpercben.

- Eomma...? – Seonmul totyog elő a hálószobájából, mögötte pedig a kisöccse, Bomul tipeg a kedvenc plüssjátékát szorongatva.
- Gyönyörűségeim...

NamJoon laza mozdulattal perdül le rólam, majd kapja is fel elsőként a kislányunkat, aztán másik karjába a büszkeségét emeli, és lépdel vissza közös ágyunkba. Óvatosan leteszi az ikreket, majd NamJoon is helyet foglal mellettünk. Seonmul ösztönösen belebújik az apja mellkasába, Bomul pedig az én ölembe hajtja a fejét és elégedetten felszusszant. Lehunyja a szemeit és magához szorítja a játékát, boldogan nézem a szendergő gyermekeimet, s már nem is számít, hogy félbe kellett hagynunk valamit.

- Azt hiszem, ma is együtt alszunk mind a négyen – kuncogja, miközben elsimítja Seonmul homlokáról tincseit és apró puszit hint bőrére.
- Sebaj, úgyis korán kell bemennem az intézménybe. Holnap érkezik egy új fiatal, akinek a segítségünkre lesz szüksége.
- JiWon és JungKook jönnek át akkor a keresztgyerekeikhez?
- Igen, egész hétre bejelentkeztek, úgyhogy nincs is más választásunk – felnevetek a saját megjegyzésemtől, de NamJoon is széles vigyorral a száján néz rám. – Elvégre JungKook mostanában folyton azt hangoztatja, hogy bele akar tanulni a szerepedbe. Nem tudom, hogy mit terveznek – vonok vállat tanácstalanul.
- Na mégis mit, Jagiya?! – piszkálja meg orromat mutató ujja hegyével, majd fülem mögé simít egy vastagabb tincsköteget. – Te tudod a legjobban, hogy mire készül a Kölyök...
- Ha itt most a lánykérésre gondolsz, akkor igen, tudom, hogy erre készül JungKook, de azért a gyermekvállalás nem játék... – S ebben a másodpercben siklik pillantásom közös gyerekeinkre, és szorul el kissé a torkom.
- Tudom, attól félsz, hogy JiWonnál is lehetnek komplikációk, de ahogy te is, úgy ő is jó kezekben lesz majd. JungKook vigyázni fog rá, ahogyan te és én is mellette leszünk.
- Csak nem akarom, hogy bármi baja essen JiWonnak.
- Tudom, Jagiya, tudom. Te is féltél, én is aggódtam, amikor az orvos megállapította a várandósságodat, de kellő odafigyeléssel és az utasítások betartásával nem lesz semmi gond. Nyugodj meg, Jagiya.
- Jó... – suttogom kissé homályos szemekkel.
- Egészen az utolsó pillanatig az ágyban tartottalak, nehogy bajuk essen a kicsiknek, hiába mondta azt az orvos, hogy már felkelhetsz és sétálhatsz a harmadik hónapot betöltve. Nem akartam, hogy kockáztasd a boldogságodat, és tudom, hogy megérte. Tudom, a szülés nem volt zökkenőmentes, hiszen megszenvedtél mindkét csöppségért, de itt vannak. Veled vannak, Jagi, és csak ez a fontos.
- Szeretlek, Kim NamJoon – hajolok ajkaihoz, hogy édes csókkal zárhassam megnyugtató monológját.
- Én is téged, Kim HyeJung. Az életemnél is jobban szeretlek titeket és mindent megteszek azért, hogy boldogok legyetek mindhárman.
- NamJoon...? – Elszakítja száját az enyémtől, mélyen a szemembe néz.
- Hm?
- Ami azt illeti, valamit el kell mondanom neked.
- Mi az? Mit szeretnél mondani? – pislog kíváncsian, s óvatosan fészkeli magát közelebb hozzám, nehogy Seonmul megébredjen.
- Nem sokáig tudom már az új intézményben ellátni az igazgatói posztot, mert hamarosan fontosabb dolgom lesz. Úgy nyolc hónap múlva...
- Jagi? Csak nem...? – szembogarai felcsillannak a pislákoló lámpafénynek köszönhetően, én pedig a fülem tövéig vörösödöm lányos zavaromban.
- Még nem biztos... reggel csináltam tesztet, ami pozitív lett, de az orvosnál még nem voltam.
- Hát ezt titkoltad előttem egész nap? – nyom egy puszit arcomra. – Akkor hamarosan keresnünk kell egy nagyobb házat.
- Előtte inkább a kistesó nevét kellene kitalálni, nem? – kuncogok halkan.
- Mindent a maga idejében, Jagiya. Időnk bőven van. Előttünk az örökkévalóság...

NamJoon vigyázva kimászik az ágyból, és a másik oldalra oson, hogy bebújhasson mögém a takarónk alá. Szorosan magához ölel, bal kezét hasamra vezeti és gyengéden cirógatni kezdi, s közben édes csókokkal borítja el nyakszirtemet és vállamat egyaránt.
Ahogy átölel védelmezően, visszaemlékezem az eltelt öt év legfontosabb eseményeire. Az első elcsattant csókra, az első félénk, ám mégis vágyakozó érintésekre, az első együtt töltött éjszakánkra. A harcokra, amiket közösen vívtunk meg a bekerülő fiatalokért. Az újonnan létrehozott intézményre, aminek vezetésével engem bízott meg Kang igazgató, s helyettesemül NamJoont jelölte ki. De egyiket sem múlja felül az a nap, mikor kiderült az első terhességem.
Egy csodával ajándékozott meg NamJoon, családot és egy hatalmas esélyt kaptam tőle. Esélyt a boldogságra, s ahogy annak idején megígérte, mindent elkövetett azért, hogy anya lehessek. Ő talán jobban aggódott a kilenc hónap alatt, mint én, nehogy bármi történjen az ikrekkel, de míg nem tartottam őket a karjaimban, minden nap fohászkodtam a Sorshoz, hogy ne vegye el tőlem őket.
NamJoon volt az én új esélyem, ahogyan én lettem az ő esélye az új életre...


2 megjegyzés:

  1. Áhh de kár, hogy vége. :(
    Nagyon nagyon örülök, hogy ilyen csodás új esélyt kaptak :) <3 Na meg, hogy JiWon és Kookie is egymás mellett kötöttek ki. :) <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia,
      örülök, hogy tetszett ez a kis történet, én magam is szerettem írni.
      Köszönöm, hogy végigolvastad

      Törlés