-
Ideje lesz ágyba bújni, Jagi...
- Ki mondta,
hogy te vagy a főnök, Kim NamJoon?
-
Te, mikor Igen-nel válaszoltál egy fontos kérdésre – jegyzi meg széles
mosollyal az ajkain. – Úgy nagyjából öt
éve...
-
Nagyjából? – húzom fel szemöldökömet
kétkedőn, miközben lecsúsztatom az ölemből a laptopomat, és fél fordulatot véve
NamJoonra nézek.
-
Öt éve, négy hónapja, tíz napja, hat
órája és negyvenkilenc másodperce.
- NamJoon – felnevetek gondolata
végén, mire ő is halkan kuncog maga elé.
-
Te voltál kíváncsi arra, hogy
emlékszem-e, mikor lettél a feleségem.
- Nem erre
gondoltam...
- Akkor, mire? –
Lassan
közelebb húzódik hozzám, s közben gyengéden átkarolja derekamat és homlokát az
enyémre hajtja.
-
NamJoon... – suttogom nevét félig
lehunyt szemekkel, ahogy hátamra fektet, s gyengédséggel telve simítja össze
ajkainkat.
Éppen
úgy hat rám ez a csókja is, ahogy a legelső alkalommal történt. Ott a
raktárban. Mindenki elől elbújva, felhevült testeink egymáshoz feszültek,
szívünk majd’ kiugrott a helyéről. Ahogy akkor, most is hevesen kalapál a
szívem a bordáim között, a vágy cikázik minden porcikámban, szinte már beleszédülök
a negédes érintésekbe. Végleg átadom magam imádott férjem kényeztetéseinek, ám
mielőtt még beteljesíthetné saját vágyait, halvány fény szűrődik ki az
előszobába, s rebbenünk szét a következő másodpercben.
-
Eomma...? – Seonmul totyog elő a
hálószobájából, mögötte pedig a kisöccse, Bomul tipeg a kedvenc plüssjátékát
szorongatva.
-
Gyönyörűségeim...
NamJoon
laza mozdulattal perdül le rólam, majd kapja is fel elsőként a kislányunkat,
aztán másik karjába a büszkeségét emeli, és lépdel vissza közös ágyunkba.
Óvatosan leteszi az ikreket, majd NamJoon is helyet foglal mellettünk. Seonmul
ösztönösen belebújik az apja mellkasába, Bomul pedig az én ölembe hajtja a
fejét és elégedetten felszusszant. Lehunyja a szemeit és magához szorítja a
játékát, boldogan nézem a szendergő gyermekeimet, s már nem is számít, hogy
félbe kellett hagynunk valamit.
-
Azt hiszem, ma is együtt alszunk mind a
négyen – kuncogja, miközben elsimítja Seonmul homlokáról tincseit és apró
puszit hint bőrére.
-
Sebaj, úgyis korán kell bemennem az
intézménybe. Holnap érkezik egy új fiatal, akinek a segítségünkre lesz
szüksége.
- JiWon és
JungKook jönnek át akkor a keresztgyerekeikhez?
- Igen, egész
hétre bejelentkeztek, úgyhogy nincs is más választásunk – felnevetek a
saját megjegyzésemtől, de NamJoon is széles vigyorral a száján néz rám. – Elvégre JungKook mostanában folyton azt
hangoztatja, hogy bele akar tanulni a szerepedbe. Nem tudom, hogy mit terveznek
– vonok vállat tanácstalanul.
-
Na mégis mit, Jagiya?! – piszkálja meg
orromat mutató ujja hegyével, majd fülem mögé simít egy vastagabb tincsköteget.
– Te tudod a legjobban, hogy mire készül
a Kölyök...
- Ha itt most a
lánykérésre gondolsz, akkor igen, tudom, hogy erre készül JungKook, de azért a gyermekvállalás nem játék... – S ebben a másodpercben siklik
pillantásom közös gyerekeinkre, és szorul el kissé a torkom.
-
Tudom, attól félsz, hogy JiWonnál is
lehetnek komplikációk, de ahogy te is, úgy ő is jó kezekben lesz majd. JungKook
vigyázni fog rá, ahogyan te és én is mellette leszünk.
- Csak nem
akarom, hogy bármi baja essen JiWonnak.
- Tudom, Jagiya,
tudom. Te is féltél, én is aggódtam, amikor az orvos megállapította a
várandósságodat, de kellő odafigyeléssel és az utasítások betartásával nem lesz
semmi gond. Nyugodj meg, Jagiya.
- Jó... – suttogom kissé
homályos szemekkel.
-
Egészen az utolsó pillanatig az ágyban
tartottalak, nehogy bajuk essen a kicsiknek, hiába mondta azt az orvos, hogy már
felkelhetsz és sétálhatsz a harmadik hónapot betöltve. Nem akartam, hogy kockáztasd a boldogságodat, és
tudom, hogy megérte. Tudom, a szülés nem volt zökkenőmentes, hiszen
megszenvedtél mindkét csöppségért, de itt vannak. Veled vannak, Jagi, és csak
ez a fontos.
- Szeretlek, Kim
NamJoon – hajolok
ajkaihoz, hogy édes csókkal zárhassam megnyugtató monológját.
-
Én is téged, Kim HyeJung. Az életemnél
is jobban szeretlek titeket és mindent megteszek azért, hogy boldogok legyetek
mindhárman.
- NamJoon...? – Elszakítja száját
az enyémtől, mélyen a szemembe néz.
-
Hm?
-
Ami azt illeti, valamit el kell mondanom
neked.
- Mi az? Mit
szeretnél mondani? – pislog
kíváncsian, s óvatosan fészkeli magát közelebb hozzám, nehogy Seonmul
megébredjen.
-
Nem sokáig tudom már az új intézményben
ellátni az igazgatói posztot, mert hamarosan fontosabb dolgom lesz. Úgy nyolc
hónap múlva...
- Jagi? Csak
nem...? – szembogarai
felcsillannak a pislákoló lámpafénynek köszönhetően, én pedig a fülem tövéig
vörösödöm lányos zavaromban.
-
Még nem biztos... reggel csináltam
tesztet, ami pozitív lett, de az orvosnál még nem voltam.
- Hát ezt
titkoltad előttem egész nap? – nyom egy puszit arcomra. – Akkor hamarosan keresnünk kell egy nagyobb
házat.
- Előtte inkább
a kistesó nevét kellene kitalálni, nem? – kuncogok halkan.
-
Mindent a maga idejében, Jagiya. Időnk
bőven van. Előttünk az örökkévalóság...
NamJoon
vigyázva kimászik az ágyból, és a másik oldalra oson, hogy bebújhasson mögém a
takarónk alá. Szorosan magához ölel, bal kezét hasamra vezeti és gyengéden
cirógatni kezdi, s közben édes csókokkal borítja el nyakszirtemet és vállamat
egyaránt.
Ahogy
átölel védelmezően, visszaemlékezem az eltelt öt év legfontosabb eseményeire.
Az első elcsattant csókra, az első félénk, ám mégis vágyakozó érintésekre, az
első együtt töltött éjszakánkra. A harcokra, amiket közösen vívtunk meg a
bekerülő fiatalokért. Az újonnan létrehozott intézményre, aminek vezetésével
engem bízott meg Kang igazgató, s helyettesemül NamJoont jelölte ki. De egyiket
sem múlja felül az a nap, mikor kiderült az első terhességem.
Egy
csodával ajándékozott meg NamJoon, családot és egy hatalmas esélyt kaptam tőle.
Esélyt a boldogságra, s ahogy annak idején megígérte, mindent elkövetett azért,
hogy anya lehessek. Ő talán jobban aggódott a kilenc hónap alatt, mint én,
nehogy bármi történjen az ikrekkel, de míg nem tartottam őket a karjaimban,
minden nap fohászkodtam a Sorshoz, hogy ne vegye el tőlem őket.
NamJoon
volt az én új esélyem, ahogyan én lettem az ő esélye az új életre...
Áhh de kár, hogy vége. :(
VálaszTörlésNagyon nagyon örülök, hogy ilyen csodás új esélyt kaptak :) <3 Na meg, hogy JiWon és Kookie is egymás mellett kötöttek ki. :) <3
Szia,
Törlésörülök, hogy tetszett ez a kis történet, én magam is szerettem írni.
Köszönöm, hogy végigolvastad