Forever with You (B.A.P.) - 12. fejezet

Az MV-forgatása a tervekhez képest alakul, szerencsére időben kész leszünk vele, már csak néhány apró simítás és vágás van hátra, pontosan akkor fog a nagyközönség elé kerülni, amikorra az ki volt tűzve és be is volt harangozva. Hála a Fiúk kemény és erőteljes munkájának.

Minden nap a Banda mellett voltam, nem győztem vinni nekik a vizes palackokat vagy éppen a törölközőt, de akadt olyan pillanat is, hogy a kávét cipeltem tonnaszámra. Imádkoztam minden egyes reggel, hogy ne ájuljanak el két jelenet között, mert annyira kimerültek a sok munkától. JunHong és JongUp erőteljes bevezető tánca lehengerel újra és újra, szinte csak tátott szájjal bámulok rájuk, ahogy szinkronban mozognak a zenére. Arról nem beszélve, hogy mikor DaeHyun vágja ki a magas C-t, akkor a hideg fut végig a hátamon és mindenem beleremeg a tónusba. Nem is emlékszem, mikor éreztem utoljára ilyet egyetlen hanghullám hatására... vagyis igen. Pontosan emlékszem a napjára és arra is, aki mindezt kiváltotta belőlem.

Az utolsó nap végén is zombiként esünk át a dorm küszöbén, csak lerugdalják magukról a cipőiket, még ahhoz sincs energiájuk, hogy elpakolják őket. Ellenben a megszokott kanapéra zuhanás helyett, most mindenki a saját szobájába vonul. YongGukot és HimChant kivéve. Míg utóbbi elsőként veszi birtokba a fürdőszobát, addig előbbi a pamlagra hanyatlik és egyetlen elgyötört sóhajt enged ki magából. Én is vele sóhajtok.

Minden porcikámban érzem a kimerültséget és az erőltetettséget, minden egyes tagom megváltásért kiabál, éppen úgy, ahogy YongGuk teste üvölt az izomláztól és a görcstől. Megszabadulok magam is a lábbelimtől és a heverőig araszolok, majd némi habozás után lekucorodok YongGuk lába mellé. Lassan végignézek rajta, a szívem hatalmasat dobban a mellkasomban, ahogy elmerengek széles hátán, mely aprókat mozdul minden egyes beszívott levegőkor. Háta után fekete tincsein időzök, kis híján érzem az ujjaim között selyem puhaságú fürtjeit, akaratlanul veszek egy mély levegőt. Végül arcélén ragadok le tekintetemmel, lehunyt szemhéjai olykor megremegnek, résnyire tárt ajkait látva önkéntelenül harapom meg alsó ajkamat, és szárad ki azonnal a szám, ahogy egy csókunkra gondolok.

- Noona – pihegi alig hallhatóan, mire közelebb hajolok arcához.

- Igen? – suttogom fülébe.

Azonban választ már nem kapok, csak egy szorítást érzek meg a derekam felett, majd már csak arra eszmélek, hogy a hátamon fekszek és YongGuk tökéletes közelségben fekszik felettem. Újult erővel, mintha a korábbi fáradtsága elillant volna, és teste megtelt volna az Univerzum összes energiájával.

- Yong... Guk? – nyelek egy nagyot döbbenetemben, a szívem a torkomba ugrik és heves dübörgésbe kezd a nyelőcsövemben.

- Cssh. – Ezzel már ajkaimon is landolt telt szája, ami észveszejtő csókba hív a következő szívdobbanásomkor.

Engedek. Engedek YongGuknak és a saját érzéseimnek is. Ösztönösen kulcsolom át hosszú nyakát, aztán húzom is lejjebb magamhoz, hogy még közelebb érezhessem a forróságot, ami YongGukból árad szüntelen. A csókba sóhajtok, ahogy a vágy fokozódik mindkettőnkben.

Bal kezét arcomra csúsztatja és lágyan cirógatni kezdi a bőrömet, jobb tenyerét pedig érzéki mozdulattal vezeti végig testemen, egészen csípőmtől indulva a vállamig bezárólag végigsimít rajtam. Beleremegek a gyengédségbe, halkan felnyögök, amikor még egyszer megismétli a korábbi mozdulatot, a csókba mosolyog. Képtelen vagyok neki ellenállni, elveszítem a maradék józan eszemet is a közelében.

Elindulok jobb kezemmel a hátán, körmeimmel óvatosan végigszántok lüktető izmain, míg végül elérek pólója aljáig és bőrén kezdek tovább garázdálkodni. Ellenben YongGukot sem kell félteni, ahogy megérzi körmeimet derekánál karmolászni, hasonlóképp keresi meg felsőm vékonyabb részeit, ahol észrevétlenül bekíváncsiskodhat az anyag alá. Újfent összerezzenek az érintéstől, és újabb visszafogott nyöszörgések szakadnak fel belőlem reakció gyanánt.

- YongGuk – nyögök fel két mélyebb és vadabb csók között, viszont partneremnek egy cseppet sem akaródzik megállni.

- Cssh. Most ne. Most ne állíts meg – zihálja nyakamba, majd szemfogait érzem meg egy gondolat múltán, melyeket vigyázva mélyeszt nyakszirtembe.

- Yong. YongGuk. Ah – nyögdécselem, ahogy körmeimet lapockáiba vájom az újabb harapás pillanatában.

Egyetlen magabiztos ajtócsapódás az, aminek köszönhetően az utolsó utáni másodpercben szétreppenünk és rémülten ülünk egymás mellett a pamlagon. A leader kissé zilált tincsekkel, melyek az én stílusjegyeimet tükrözik erőteljesen vissza, én pedig két - korántsem nevezhető apró – folttal a nyakam felső és alsó részén büszkélkedhetem. Nem győzöm takargatni, de sajnos nem akkora a tenyerem, hogy egyszerre fedjem le az árulkodó jeleket. Vagy az egyik, vagy a másik látszik ki az ujjaim alól. A lebukás ezúttal biztos lesz, hiába tudnak rólunk a Tagok. Mégsem lenne helyénvaló a nappali kellős közepén egymásnak esni, akkor már inkább szobát kellene bérelnünk egy eldugottabb panzióban, vagy legalább az én lakrészemen megejteni a pásztorórákat.

- Megzavartam valamit? – csoszog előre a Csapat második legidősebb tagja, miközben fekete tincseiről  szárítgatja a törölközőjével a felesleges nedvességet.

- Hah? – bukik ki belőlem, ahogy HimChanra kapom a fejemet. – Hogy mit csináltál? – rebegtetem pilláimat ártatlannak tűnő arccal.

- Ugyan már, Noona! – Könnyedén legyint egyet szabadon lévő kezével, majd gyanúsan végigmér mindkettőnket. – Hát jó – fújtat egyet, majd egy vállrántás múltán hátat fordít nekünk és a hálójába vonul.

- Te ezt most értetted? – fordulok YongGuk felé, remélve, hogy ő több információval rendelkezik nálam.

- Nem – mosolyogja válaszát. – Akkor? – közelebb csusszan hozzám, majd bal karját átveti jobb vállamon és magához húz.

Fejem a mellkasán koppan, amint könnyű szerrel ránt egyet rajtam; hallom, ahogy dübörög a szíve a bordái között, az én szívem is hamar felveszi ugyanazt a ritmust, s egy ütemre kezd kalapálni az övével. Felsóhajtok, ahogy belefeledkezem a lüktetésbe, ujjaival erősebben szorít a vállamra és a milliméternél is kevesebb távolságot is megszünteti testeink között.

- Megígéred, hogy ezt még befejezzük? – súgja tincseimre, majd apró puszit hint fejbúbomra.

- Hm? – emelem meg a fejemet kicsit, éppen csak annyira, hogy tekinteteink találkozhassanak, államat megtámasztom kulcscsontján.

- Ugye ezt még~

- Noona! Noona!

JunHong nyomában a másik négy sráccal rongyol kifelé a szobájából, a kezében szorongatva a zenelejátszóját és egy ötéves kisgyerekként vigyorog rám. YongGuk nehézkesen lazít a szorításán, majd enged is el fogságomból, morcosan néz végig a banda tagjain, szinte már látom, hogy sorban fojtaná mindegyiket a reggeli kávéjába, miután betömte a szájukat a fánkjukkal.

- Igen, Picúr? – nézek a fölém magasodó JunHongra, s újfent megállapítom, hogy ideje lesz beszereznem egy sámlit, ha egyszer arra lesz szükségem, hogy tarkón vágjam. – Mit szeretnél?

- Mutatni neked valamit, Noona! – válaszol JunHong helyett DaeHyun, akinek csak úgy ragyognak a szemei az izgatottságtól.

- Igen? Mit szeretnétek mutatni? – ülök fel kíváncsian, és egyszerre fikszírozom az apró elektromos kütyüt és a fiúk arcait. – Na? Mi lenne az?

- De addig nem mehetsz el, amíg nem mondod el a véleményedet! – fenyeget meg játékosan JongUp, mire mindannyian elnevetjük magunkat.

- Na! Elég lesz a játékból, add azt ide! – nyúlok a lejátszó felé, JunHong készségesen és szélesen vigyorogva adja a kezembe az eszközt.

Boldogan felszusszantok, miközben kijjebb fészkelem magam a pamlagon, aztán az ölembe teszem az elektronikai eszközt és bedugom a füldugót a fülembe. JongUp kettőt pötyög a szerkezeten, a zene pedig felcsendül egyetlen lélegzetvételemmel később.

Azonnal megremeg a belsőm, ahogy meghallom YongGuk bizsergető hangját, a szívem a torkomba szökik és heves dübörgésbe kezd odafent. Újra és újra nagyot kell, nyeljek, különben óvatlanul indul meg a nyálam a szám sarkából. Elalélok. Egyszerűen magával ragad a dal, ellenben, mikor YongGuk részéhez érünk, újfent összeakad a pillantásunk.

Elveszek ebben a lélektükörben, YongGuk szeme és fülemben duruzsoló hangja csak olaj a tűzre. A szövegről már inkább nem is beszélek. Vadító. Szexi. Ámulatba ejtő. Keresném sorban a szavakat, de alig találom őket lányos zavaromban. JunHong raprésze pedig... igen. Az ő szövege is hagy némi kivetnivalót maga után. Ha nem az Öcsémként tekintenék rá, hanem egy fiatal férfit látnék benne, akkor bizony komoly bajba kerülnék.

Az utolsó mondat hallatán mélyet lélegzem. Vigyázva kiveszem a fülhallgatókat, kikapcsolom a lejátszót, majd egyetlen szó vagy reakció nélkül visszaadom azt jogos tulajdonosának. Persze a Srácok tűkön ülve várják, hogy végre kifejtsem a véleményemet, de képtelen vagyok megszólalni. Főleg úgy nem, hogy még mindig hallom YongGuk szavait a fejemben visszhangzani, és alig várom, hogy huzamosabb ideig maradjunk kettesben és végre kiélvezhessünk minden egyes (és kettes) szabadon töltött másodpercet. Úgy, hogy senki nem akadályoz vagy szakít félbe minket.

- Na? – szólal meg elsőként YoungJae, érdeklődve méricskéli arcvonásaimat, én viszont minden erőmmel kerülöm a pillantását. – Mit szólsz, Noona? – kérdez lényegesebben.

- Aham – motyogom az orrom alatt, miközben az órámra pillantok. – Ideje lesz mennem – dünnyögöm a mutatót mustrálva.

- Ennyivel nem úszod meg, Noona! – DaeHyun parancsol rám, de ezt a parancsot is igyekszem figyelmen kívül hagyni.

- Aham. Khm. Jó – mormogom érthetetlenül.

- Egy picit bővebben? – unszol ezúttal HimChan is, egyszer YongGukra sandít, egyszer pedig rám néz.

- Hát. Jó. Tényleg kitettetek magatokért – húzom biztató mosolyra a számat, de látom rajtuk, hogy ez még mindig nem elegendő válasz, tényleg nem fogom megúszni.

- Noona – YongGuk szakít ki hosszas merengésemből, rá végképp nem merek nézni.

Bárhogy is igyekszek menekülni a Fiúk elől, kudarcba fullad minden próbálkozásom. Ha tetszik, ha nem, meg kell osztanom velük a gondolatomat, akármennyire is hathat az perverznek vagy erotikával túlfűtöttnek. Összeszedem minden bátorságomat, majd miután az öt álldogáló tagokon vezetem végig a pillantásomat, YongGuk összekulcsolt kézfejein állapodom meg. Talán mintha egy kissé idegesnek tűnne.

- Ha nem lennénk ebben a szituációban és én nem az lennék, aki jelen pillanatban vagyok, akkor azt mondanám, hogy – egy másodpercre fellélegzem, majd egy szuszra kimondok mindent. – Akkor sorban, a pólótoknál fogva ragadnálak meg titeket és vonszolnálak el a legközelebbi vízszintes, esetleg függőleges felületig, hogy felpréseljem rá az illetőt.

- Ejha – kuncog YoungJae.

- Jesszus! Nem vagyok ép, hogy én ezt mondtam nektek! – felugrok a pamlagról és menekülni kezdek, azonban egy erős kéz megállít benne. – Hah? – pislogok a vékony hosszú ujjakra és a kissé csontos csuklóra.

- Sietsz valahova? – simogatja meg kézfejemet két ujjával a leader, felsóhajtok az érzéstől.

- Ideje lesz mennem, holnap újabb kemény munka veszi kezdetét – felelem némi csalódottsággal telve, ahogy YongGuk is némiképp kedvtelenné válik.

- Kikísérlek.

Egy pillanatra rászorít a kezemre, majd ő is felegyenesedik a heverőről és lassan támogatni kezd kifelé a nappaliból. A maradék öt srác is szorosan követ minket, akaratlanul mosolyodom el a látványtól. Díszkíséret nekem. Édespofák.

Az ajtóhoz érve mind lecövekelünk, szembe fordulok velük. Elsőként HimChan lép közelebb hozzám, magához ölel, majd megkapva a két puszit, már hátrál is. YoungJae és DaeHyun kettős ölelésbe von, belebújok a hosszú karokba, élvezem ezt a különleges bánásmódot. Az énekes pacsirták után JongUp következik, akivel a legrövidebb a búcsúzási rituálénk, végül JunHongot kell kis híján pajszerral lefejteni rólam, de sikerül. Nagy nehezen ugyan, de elengedi a testemet.

Néhány percig még szótlanul bámuljuk egymást mind a heten, noha én inkább csak tétlenül ácsorgok, szeretnék YongGuktól is illően elköszönni, viszont nem túlzottan vágyom rá, hogy a többiek asszisztáljanak hozzá. A leader picit megköszörüli a torkát, amit a Fiúk egyöntetűen visszafogott figyelmeztetésnek vesznek. Tökéletes szinkronban vágják magukat derékszögbe, majd a lehető legrövidebb úton és módon iszkolnak el a hálóikba. Kettesben maradunk.

- Ennyire félnek tőled? – mosolygok YongGukra, ahogy kissé beharapom alsó ajkamat és oldalra biccentem a fejemet.

- Nem mondanám. Csak szeretnek parancsot teljesíteni – elégedetten vigyorog rám válaszul.

- Oh. Értem.

- Gyere ide – nyúl felém egy édes, felfelé ívelő görbület kíséretében, s már araszolok is imádott leaderem karjaiba.

Magabiztosan ölel magához, belebújok a nyakába és hosszan belélegzem mámorító illatát. Elvarázsol. Lassanként tényleg elhiszem, hogy YongGuk oldalán valóban lehetőségem lesz megtalálni a határtalan boldogságot, mert az effajta szerelmet bizony ki kell érdemelni. De vajon nekem mégis mivel sikerült kiérdemelnem egy ilyen férfi figyelmét és szerelmét? És mégis miért várom annyira a turnét és a közös lakosztályt velük...? Vagy éppen a lopott, meghitt pillanatokat az ismeretlen városokban...?