Chances (BTS JungKook, NamJoon) - 15. Végítélet [+16]

* * * NamJoon POV * * *

Amikor HyeJung elmesélt, mit tudott meg a kölyöktől, habozás nélkül hoztam meg a saját döntésemet, mielőtt még HyeJung bármire is megkérhetett volna. Noha, nem merte bevallani, pontosan tudtam, azért osztotta meg velem JungKook múltját, hogy én legyek az, aki a fiatal srácot a védelmem alá veszem, s amíg odakint rója az utcákat, hogy bosszúját beteljesíthesse, addig HyeJung is biztonságban tudhat mindkettőnket.

Viszont mikor meghallottam, hogy ő is el akar kísérni minket egy majdnem öngyilkos küldetésre, eszem ágában nem volt beleegyezni. Elég volt máris a Kölyök miatt aggodalmaskodnom, ha HyeJung is odakint lenne velünk, biztos, hogy őt mindannyiunknál jobban félteném és képtelen lennék arra figyelni, ami az elsődleges cél. Minél rövidebb idő alatt megtalálni a keresett személyeket és JungKook bosszúszomját oltani.

- Tsch... ilyen egy makacs nőszemélyt... – Ahogy megforgatom a szemeimet, lassan HyeJung felé nyújtom a kezemet és várom, hogy ő is felkeljen a kanapéról.

- Csak határozott vagyok, nem makacs – feleli, ahogy apró és puha tenyere kézfejemben landol, ösztönösen fonom össze ujjainkat, szinte az eszemet veszítem, ahogy bőre az enyémhez simul.

- Attól még mindig nem jöhetsz velünk, HyeJung – jelentem ki ellenkezést nem tűrően, mire kidüllednek pupillái és értetlenül pislog rám hosszasan.

- Azt hiszem, rosszul értettelek, Kim NamJoon! – Elengedi a kezemet és csípőjére vezeti tenyereit, szigorú szemeit mereszti rám, szabályosan megrészegít ez a pillantás, ha nem tudnám, mi van a háttérben, és mennyire szorít az idő, itt és most vetném rá magam, hogy a belőle áradó tüzet, tűzzel olthassam el.

- Nem értettél semmit sem félre, HyeJung-ah. Makacs nőszemély vagy, és eszemben sincs téged is magunkkal vinni.

- Márpedig én is veletek megyek, NamJoon!

- Nem. Nem jössz, HyeJung!

- De igen! Megyek. Ez az utolsó szavam! – erőszakoskodik, akár egy ötéves kislány, aki mindenképp meg akarja kaparintani a boltban kiszemelt kirakati babát.

- Lehet ez az utolsó szavad, de pont nem tud érdekelni, HyeJung. Itt maradsz az Intézményben és segítesz visszajutnunk az éjszaka közepén – győzködöm teljes higgadtsággal, de szavaim süket fülekre lelnek.

- Akkor is veletek akarok menni! – kekeckedik ugyanazzal a hévvel, mire tarkójáért kapok és ajkaimra rántom, hogy vad hévvel csókolhassam meg végre, s ezáltal kissé el is némíthassam. Remegve fogadja számat kívánatos ajkain landolni, mellkasát az enyémhez feszíti, zihál és lüktet, szinte beleszédülünk ebbe a mámorba.

Formás félgömbjeire tévednek tenyereim, majd egy könnyed mozdulattal felkapom a földről, lábait derekam köré kulcsolja, s már félfordulatot véve passzírozom fel a legelső függőleges felületre. Halk és egyben elfojtott nyögés szakad fel belőle, ahogy háta a szekrény ajtajához ér, belőlem is egy mormogás tör elő. Fogaival tépi ajkaimat, ahogy meg-megfeszül testem alatt. Ágyékomat automatikusan mozgatni kezdem, s ő is viszonozza ténykedéseimet.

Kapkodó mozdulatokkal kezdem kihámozni felsőjéből, amint megkapaszkodik nyakamban, már melleinél kalandoznak tenyereim, amikor újabb halk nyögés bukik ki belőle. Élvezettel hallgatom hangjait, elszakadva szájától, füléhez hajolok, majd fogaim közé szorítva cimpáját kezdek duruzsolásba.

- Ha több időnk lenne, akkor nem úsznád meg ennyi nyögdécseléssel. Eltörpülne minden sikolyod... – Még egyszer fülébe harapok, majd nyakának egy kívánatos pontjába mélyesztem szemfogaimat, és ott is hagyok egy halvány jelet magam után.

- NamJoon... – nyüszít fel nevemmel, hangja édes sóvárgásként szánt végig rajtam, alig bírok észnél maradni ezekben a másodpercekben, totálisan megbabonáz ez a nő.

- Szeretnélek biztonságban tudni, hogy mikor visszaérek, akkor a karodba omolva lehessek úrrá az őrületen. – Homlokommal megtámaszkodom az övén, félig lehunyt szemekkel intézem hozzá szavaimat, forró sóhajai pezsdítő tangót lejtenek számon.

- Ezért csináltad ezt az egészet? – zihálja még kissé. -  Azért, hogy itt maradjak? Ezért támadtál le?

Elmosolyodom ködös szempárja láttán, már-már bűntudat kezd kerülgetni, amiért ezt tettem vele, de tudom, hogy csak így lehet biztonságban, míg én odakint vagyok a Kölyökkel. Nem akarok még HyeJung miatt is idegeskedni, mert akkor félő, hogy éppen azt az énemet nem tudom felszínre hozni, aki ahhoz kell, hogy JungKook segítségére legyek.

Magamhoz ölelem, aztán karjaimban tartva hátrálok és helyet foglalva a kanapén, ültetem az ölembe. Combjaival közre fogja az enyémeket, fejét vállgödrömbe hajtva szuszog halkan. Érzem, mennyire félt engem és JungKookot is, viszont addig nem tudok nyugodtan cselekedni, míg az ő testi épségéért kell izgulnom. A nyakam köré fonja karjait, orrát kulcscsontomba fúrja.

- Mindennél fontosabb vagy nekem, Jagiya – szólalok meg alig hallhatóan. – Addig nem tudok az lenni, akire JungKooknak szüksége van, míg te is odakint vagy. Nem tudok a bandavezér lenni, míg a közelemben vagy.

- Mire célzol ezzel, NamJoon? – kibújik a rejtekéből és rám emeli mélybarnán csillogó gyémántjait. Beleszédülök a pillantásába.

- Olyan valakivé kell válnom ezen az éjszakán, akit te nem akarsz ismerni, HyeJung-ah. Akit a te segítségeddel temettem el, de mikor a szükség törvényt bont, akkor felszínre kell engednem a láncra vert énemet. Erre képtelen vagyok, ha veled vagyok. Nem akarom, hogy lásd, aki régen voltam. Nem akarom, hogy lásd az állatot.

- NamJoon... – sóhajt fel némiképp elégedetlenül. – Nekem mindenhogy Kim NamJoon vagy – fúrja ujjait kissé zilált tincseim közé, majd apró puszit hint homlokomra és orrhegyemre. – Nem számít, milyen éned volt és van, nekem te számítasz, NamJoon.

- Hidd el, HyeJung-ah, hogy azt az énemet nem szeretnéd úgy, mint azt, aki most vagyok melletted. Nem tudnál meglenni a közelemben, undorodnál és megvetnél.

- Sosem tenném és sosem tettem. Ne is mondj még hasonlóakat sem, NamJoon.

- Akkor is pontosan ugyanezt mondanád, ha tudnád, hogy emberek vére tapad a kezeimhez? Nem is egy emberé? – Egy lélegzetvételnyi pillanatra meglepődik ugyan, de aprókat bólogatva felel kérdésemre. – Akkor is éppen így néznél és éreznél irántam, ha tudnád, hogy megannyi embert vertem félholtra, hogy kiszedjem belőlük az igazat? Akkor is szeretnél, ha tudnád, hogy nem csak egy egyszerű bandavezér voltam, hanem bérgyilkos is? Különböző maffiózók végítélete. Akkor is szeretnél, HyeJung-ah? Így is?

- Minden titkoddal és múltaddal együtt szeretlek.

- Szeretlek, HyeJung-ah... – Apránként szüntetem meg ajkaink között a távolságot, és csókolom meg lágyan az ölemben pihegő nőt, aki által jobb emberré lettem.

Szorosabban fonom át tagjaimat vékony derekán, majd egész testét az enyémhez feszítem. Érzem, ahogy megremeg karjaim alatt, ám képtelen vagyok lazítani az ölelésemen. Most szükségem van rá. Szükségem van rá, hogy érezzem a szerelmét. Érezzem, amit érez és amit én érzek iránta. A kezdeti lágy és finom csók fokozatosan vált át szenvedélyessé és érzékivé. Nyelve kacérkodó játékba hívja vörös izmomat, majd heves csatába bonyolódva bujtatja be ujjbegyeit a fekete pólóm alá. Összerezzenek, ahogy megérinti hasfalamat, a vérem száguldani kezd az ereimben. Én sem tétlenkedem tovább, hirtelen mozdulattal rántom le róla falatnyi felsőjét, aztán már a melltartójától is megszabadítom és domborulatainak esem ajkaimmal.

Újabb és újabb nyögés hagyja el ajkait, hátravetett fejjel, hajamba markolva ringatózik felettem, s élvezi mindazt, amit teszek. Míg bal kezemmel melleinél és gerince ívén kalandozom, addig jobbommal útnak indulok csípője felé, s meg sem állok érzékeny pontjáig. Nadrágjának gombja és cipzárja, mintha ott sem lenne, jutok be fehérneműjébe, megremeg, mire elégedett mormogással adom tudtára, ezúttal nem állok meg ennyinél.

- NamJoon... – nyögi édes-kéjes hangon nevemet, a legcsodásabb dallam sem lehet ennél a tónusnál varázslatosabb.

- Itt vagyok, Jagiya... Yeobo... itt vagyok... – lihegem önkéntelenül, ahogy megmozdulok alatta, az alsóm már szétfeszít mindenhol, ha rég megszabadultam volna már tőle, az is késő lenne most. Érezni akarom. Most. Mindenütt. Akarom. Kell nekem. – Yeobo-yah... – Csókolom meg mélyen, szájából kapkodva a levegőt vágom hanyatt a pamlagon, újabb nyögés üti meg fülemet, de nem tudom leállítani magam. Szaggatottan dobom a heverő lábához a bugyiját, a sajátomat is csak épp lerugdalom, mikor végre megérzem forróságát magam körül. – Gyönyörű...

- NamJoon... – Nyögdécseli nevemet imaként, mikor hosszan mozogni kezdek felette. Mámor...

* * *

Épp elmúlt éjjel egy óra, mikor a körletek felé osonok lábujjhegyen, aztán két kopogtatással később JungKook végre ajtót nyit nekem. Teljesen fekete ruhát ölt magára, még a tekintete is sötét. Biccent egy aprót, mire én is követem tettében. Arrébb lépek, hogy ő is kimerészkedhessen a folyosóra, aztán egy gyors terepszemle után már célba is vesszük a közösségi helyiséget, hogy arrafelé lopakodhassunk ki az éjszakába. Mivel HyeJungot sikerült meggyőznöm, hogy ne jöjjön velünk erre a veszélyes útra, nyugodtan lépek ki a szabadba. Nyomomban JungKookkal.

A fiatal fiú semmi jelét nem mutatja az idegességének, az állóvíz is megirigyelhetné a higgadtságát. Sejtéseim voltak a természetéről, de ezt az egy tulajdonságát mindenki előtt rejtve tartotta. Még a lélegzetvételét sem lehet hallani, a szél is csak tapogathatná alakját. Elfelejtettem már milyen érzés, mikor vadászni indulok, és milyen az, mikor másoknak kell rettegnie és visszaszámolnia életének utolsó perceit. Amik ezúttal szenvedéssel teliek lesznek.

- Tudod, hogy hova kell mennünk? – súgom a sötétségbe, mire JungKook parányit bólint válaszul.

- Komolyan mondtad, hogy hajlandó vagy segíteni nekem? – kérdez, mielőtt még kilépnénk az utcára, a félretolt kertlécek előtt guggolva meglepődöm a kíváncsiságán.

- Ezt lehet, hogy nem éppen most kellene megvitatnunk. Te nem így gondolod?

- Jobb szeretem tudni, mire kell számítanom...

- HyeJungnál nincs fontosabb számomra, így egyértelmű volt, hogy kihúzlak a bajból, mielőtt még belekeverednél.

- Tudtam, hogy a pincsije vagy... – vigyorodik el, mire mellkason vágom kissé, hogy tisztában legyen az erőviszonyokkal. -  Tényleg ennyit számít neked ez a nő?

- HyeJungnál csodálatosabb teremtéssel még nem találkoztam. Nem érdekli honnan érkeztünk, milyen múlttal kerültünk be, csak az a fontos annak a nőnek, hogy lábra álljunk és megtaláljuk a helyünket a világban. Érted már?

- Értem – bólint beleegyezően, aztán egy újabb gyors fejforgatás után kisurranunk mindketten a lécek között és átfutunk a szemközti utcasarokra.

A régi kapcsolataim révén nem is kell sokat várnunk, hogy a megfelelő fegyverek is a kezeink közé kerüljenek. Egy sötétített üvegű és fényezésű autó parkol le egy perccel később az érkezésünk után, majd az oldalajtót kinyitva egy-egy maroklövetű landol a tenyereink között, majd egy gondolattal később a fekete sporttáska a többi fegyverrel.

A furgon ugyanazzal a lendülettel el is hajt, ahogy megérkezett, majd felmarkolva a sporttáskát, JungKook is az övébe akasztja a pisztolyát. Egymásra nézve nyugtázzuk, hogy nincs visszaút, mindenünk megvan, hogy a bosszú-hadjáratát siker koronázza.

- Most még meggondolhatod magad... – szólal meg, ahogy mellém lép, és kapucniját a fejére húzza.

- Ahogyan te is visszafordulhatsz. Bízd ezt az ügyet a profikra.

- Ha arra várnék, hogy a rendőrség a kezébe vegye az ügyemet, akkor járókerettel szelném az utcákat némi pépes betevőért kutatva. – Gúnyolódása önkéntelenül fakaszt mosolyra, de meg kell hagyni, a kölyök tökéletesen látja a társadalmat. Az olyan embereket, mint Fehér Tigris nem lehet csak úgy letartóztatni, hiszen az egész rendőrség a kezében van. – Kész vagy? – kérdez magabiztosságot sugározva.

- Én már annak születtem. Biztosan ott lesznek abban a lebujban? Nem tévesek az információid?

- YeSung tegnap este is ugyanott találta őket, ahová az elmúlt egy hónapban jártak, és elhiheted, hogy ami beválik, azt nem szívesen hagyják ott az effélék.

- Rendben. Akkor én megyek a hátsó kijáraton, elintézem a testőreit és a lebuj biztonsági embereit. – Biccent a tervet hallgatva. – A bejáratnál is két őr lebzsel naphosszat, az előtérben három testőr malmozik általában, a többi pedig a Tigris lepi el, ha éppen nem a nők foglalják le a figyelmüket.

- Reméljük, hogy ezúttal a segítségünkre lesznek a csinibabák.

- Ha rajtam múlik, akkor már a Tigrist is leteperték a női és a testőrök figyelme is lankadt. – Kacsintással egybekötve toldom meg megjegyzésemet. Elég időt töltöttem kint, hogy tudjam, kit mivel lehet megfogni vagy éppen elterelni a figyelmét. Az ilyesféle lebujok pedig sosem változnak. Maximum a tulajdonosak tisztogatás alapján, de a rib@ncok mindenütt egyformák. Egy kis plusz és máris a tenyeredből eszik az összes.

- Indulás... – Fújtat maga elé, majd eltűnünk az éj leple alatt és kétfős seregünkkel rohamozzuk meg a bordélyt...