Chained Up (VIXX) - 4. fejezet

Hosszú percekig merülök Shiki tükörképére. Csak nézem az arcát. A mélybarna szempárját. Ahogy olykor rám pillant, vagy éppen oldalra sandít, hogy a többiekre vessen egy kósza pillantást. A némaságunknak végül Hyuk vet véget. Pontosabban szólva, a kölyök nyakamba való érkezése. WonShik csak sóhajt egyet, én pedig kényszeredett mosolyra húzom a számat, végül elveszem a kezeimet a vállairól, de nem bírom megállni. Néha van, hogy nem tudok parancsolni a gondolataimnak, így végighúzom a tenyereimet a rapper hátán, mire kissé megrázkódik a teste, és egy újabb sóhajt kapok válaszul.

Lassan felemelkedik a székből, és magunkra hagy Hyukkal. De előtte még hagy valamit nekem emlékül. Észrevétlenül vezeti végig az ujjbegyeit a combom felső részén, és kicsit az oldalamat is megcirógatja. Egy pillanatra megremeg a testem a gyengédségétől. Ugyan egy párt alkotunk már egy ideje, de mégse léptünk előrébb a kapcsolatunkban. Valami mindig megállított minket. Vagyis inkább engem állított meg, és Shiki követett benne. Én hagytam abba a dolgokat, és kerestem valami kifogást. De nincs olyan érintése, ami ne lenne hatással rám. Ismeri minden porcikámat, és pontosan tudja, hova nyúljon, hogy akár egy piciny reszketést csikarjon ki belőlem.

Mosolyogva nézek utána, végül fújtatok még egyet, aztán teljes figyelmet szentelek végre a mögöttem toporzékoló Nyuszkómnak.

- Mi van, Nyuszkó? Mit szeretnél? – nézek bele a tükörbe, miközben picit összepakolom a dolgainkat.

- Umma?

- Mondjad, Nyuszi. Baj van? Éhes vagy? Fáj valamid?

- Csak szeretnék kérdezni valamit, Umma.

- Micsodát?

Mindent leteszek a kezemből, és most a szék háttámláján támaszkodok meg. Hyuk ugyanebben a másodpercben kapaszkodik meg a csípőmben, és állát megtámasztja a bal vállamon. Mindketten a másik tükörképét nézzük; szinte látom, ahogy keresi a szavakat, miként zúdítsa rám gondolatait.

- Mondhatod bátran! – szólítom meg.

- Most akkor mi van veled meg Hyunggal? – motyogja.

- Ravival? – pislogok aprókat, az arcom lassanként veszi fel a halványpiros árnyalatát.

- Nem – megrázza a fejét.

- Akkor? – nyelek egy nagyot, mégis csak jó volt a megérzésem, hogy nem Ravira gondolt.

- Tudod jól, Umma – mormogja a nyakamba.

- Mit szeretnél, mi legyen, Nyuszkó? – kérdezem egy erőltetett mosollyal egybekötve.

- Én csak boldognak szeretnélek látni, Umma.

- Az vagyok, Nyuszkó.

Felemeli a fejét a vállgödrömből, és újfent farkasszemet nézünk egymással. Hyukie-t még annyira se sikerül megvezetnem, mint mondjuk Kent vagy HongBint. Ő még annyira se hiszi el a szavaimat, mint amennyire én hitegetem saját magamat. Csak azt nem tudom, hogy mikor lett ilyen jó szeme ennek a kölyöknek. Vagy csak én nem akartam észrevenni, hogy igenis van érzéke dolgok meglátásához? Újabb mély és nehézkes lélegzetvétel szakad fel belőlem.

- Nem hiszed? – kisvártatva tör fel a kétszavas kérdésem.

- Nem – ismét fejrázással együtt válaszol.

- Miért nem?

- Mert látok mindent, Umma.

- Mit látsz, Nyuszkó? – a vállaimra fog, magával szembe állít, ugyanakkor a széken is perdít kicsit, és egy lendülettel beletol.

- Pontosan látom, hogy túlságosan is kedveled Hyungot, viszont próbálod leplezni minden érzésedet azzal, hogy belemész egy másik kapcsolatba.

- Hyukie, én~

- Umma. Én nagyon-nagyon szeretlek téged. Nem akarom, hogy elnyomd az érzéseidet azért, mert egy kicsit bizonytalan vagy Hyung miatt.

Mikor is lett pontosan ilyen bölcs a Fiam? Döbbenten pislogok SangHyukra, aki tökéletesen látja a helyzetet. Egyszerűen belelát a fejembe, és olvas a gondolataimban. Tudja, hogy ez az egész köztem és Shiki között csak egy próbálgatás. Próba, hogy elfelejtesse velem Leot. Amit a maknae láthatólag nagyon nem akar, hogy bekövetkezzen. Érthető. Hiszen TaekWoon az, akihez minden problémájával fordulhat, mindig meghallgatja őt, és tanáccsal látja el. Természetes, hogy egy apát lát benne. Én meg vagyok a babusgató anyuka, aki mindig megszeretgeti, ha éppen arra van szüksége, mert az „apja” letolja őt valamiért. A helyében én is szeretném együtt látni a „szüleimet”.

Csak azt nem értem, hogy miért épp most áll elő ezzel az elméletével. Miért? Hiszen nem tegnap kezdődött a viszony köztem és Shiki között. Közel egy évvel ezelőtt. Még az Error promóciója alatt. Amikor utoljára kiborultam TaekWoon miatt, és Ravi volt az egyetlen, aki támaszt nyújtott nekem. Talán még jobban is, mint a többiek. Mert ők csak megveregették a vállamat, mondtak pár biztató szót, és mentek is a dolgukra. De Ravi nem így tett. Bent maradt velem munka után, ugyan semmit nem szólt hozzám egész idő alatt, mégis ott volt, ha beszélni akartam. Vagy csak kiadni magamból az érzéseimet.

Hát. Az utolsó alkalommal talán még jobban is, mint kellett volna. Azt hiszem, hogy akkor még egy kicsit többet is ittam a kelleténél, és persze Shiki volt az egyetlen, aki hajlandó volt rajtam segíteni. Összekapart az irodában, és felcipelt a szobámba. Ahogy bezuhantam az ágyamba, sikeresen magammal rántottam, így tökéletesen rám nehezedett. Lábai az én lábaim közé kerültek, ajka alig néhány milliméterre volt az enyémtől. Felugrott volna rólam, de nem hagytam. Valamiért a pólójába markoltam, és nem engedtem, hogy felkeljen. Szükségem volt rá.

Kis ideig még bámulta a kétségbeesett arcomat és a könnyes szememet, végül átkarolta a derekamat, és magához ölelt. Szorosan. Megértően. Megnyugtatva. Minden fájdalmat száműzve az elmémből. Belebújtam a nyakába, és szippantottam egyet a mámorító illatából. Mintha a tengerparton sétáltam volna a naplementében, olyan illata volt a parfümjének. Megkapaszkodtam a testében, és még jobban belefúrtam az arcomat nyakszirtjébe. Azt hiszem, hogy itt volt az a pillanat a számára, amikor döntött. Megpróbálkozik a lehetetlennel: elfelejteti velem TaekWoont.

Még egy sóhajt eresztek meg, végül felkelek a székből, és magamhoz szorítom Hyuk vékony testét. Szinte elveszik a karjaimban ez a gyerek, de mégis óriási támasz. És menedék. Búcsúzóul nyomok egy hatalmas cuppanós puszit az arcára, ami kicsit arrébb is sikerül, így a fülét érem el. Felnyüszít, majd a füléhez kap, és sértődött óvódásként néz rám, amiért megbántottam a hallójáratát. Jó, elismerem, baromi kellemetlen érzés, amikor valaki a füledbe puszil, és fél óráig cseng utána, plusz még alig hallasz is tőle.

Morog valamit az orra alatt, és elrobog tőlem. Mosolyogva rázom a fejemet, szinte látom magam előtt, ahogy fut TaekWoonhoz, hogy bepanaszoljon neki, amiért jobban megszeretgettem a kelleténél. Már csak az hiányzik, hogy idejöjjön hozzám, és számon kérjen, amiért bántottam a Fiúnkat. Öhm. Hopsz. Ezt most? Miért is gondoltam én most ezt az egészet? Komolyan azt mondtam magamban, hogy „Fiúnkat”?

- Minden rendben, HaNa? – zökkent ki mélázásomból ezúttal HongBin.

- I-igen! Persze! Baj van, Kong?

- Nem – felnevet. - Csak a kölyök épp panaszkodik a túlzó szeretetedről.

- Majd többet nem szeretgetem meg, és akkor nem lesz miről panaszkodnia.

- Nem hinném, hogy ezt meg tudnád tenni, HaNa – hangos nevetésben tör ki.

- Talán ha megerőltetem magam, menni fog.

- A-a. Akkor sem.

- Miért ne menne? – pillázok rá vigyorogva.

- Mert ha te valakit megszeretsz, az csinálhat bármit, úgyse változtatsz az érzéseiden. Akit szeretsz, azt szeretsz, és képtelen vagy nem kimutatni felé. – teljes sokkhatás alá kerülök HongBin szavaitól, nem tudok megszólalni. - Ez az igazság, HaNa. Mindenki tudja rólad, hogy határtalan a szereteted, és azt igyekszel ki is mutatni feléjük. Szóval ezért nem aggódom Hyuk miatt. Csinálhat bármit a kölyök, te akkor is babusgatni meg szeretgetni fogod, mint előtte. Kicsit irigylem is érte.

- I-irigyled? – értetlenkedem.

- Mindannyian szeretjük ezt a gyereket, de azért más, ha valaki úgy szeret, mint te, HaNa.

- Pontosan ugyanúgy szeretem, mint téged vagy mondjuk HackYeont.

- Tudom, hogy magadban felállítottál egy kis családot, hogyan is viszonyulsz hozzánk – mosolyog.

- Hm. Azt hiszem, hogy félreismertelek titeket – HongBin oldalra biccenti a fejét –, tényleg van egy kis családfám. Szeretnéd tudni? – aprókat bólogat. – Na, jó. De ne mondd meg senkinek! – újabb bólintással felel. – Hyuk a fiam, Ravi a nevelőapja, te és HackYeon vagytok a bácsikái, Ken pedig a plüssmackója.

- Na, és Hyung? – suttogja, hirtelen bennem akad a levegő.

* * *

A válasz alól szerencsére megmentettek. A forgatás kezdetét jelentő csengőszó. Bár Bini megpróbálta kiszedni belőlem TaekWoon helyét a családfámban, de tartottam magam. Noha, szerintem tökéletesen tisztában van vele, hogy milyen szerepet tölt be.

Egyetlen másodpercre sem állunk meg. Forgatunk és forgatunk. Igazítunk a sminken és a frizurán, öltöztetünk, én pedig fogcsikorgatva ragasztom le Shiki tetoválását, aztán bámuljuk az Isteneket. Nekem többször is leragad a tekintetem egy-egy részen. Kiváltképp Shiki mozdulataira koncentrálok a közös felvételek alatt. Hiába Hyuk szavai, nem tehetem meg WonShikkel, amire kért. Nem érdemli meg. Annyira küzd. Olyan nagyon el akarja feledtetni velem TaekWoont, hogy nem bánthatom meg. Nem lehet. A legjobb lesz, ha végre tényleg adok esélyt ennek a dolognak. Most már itt az ideje! Egy évig kitartóan küzdött, hogy megszerezzen magának, és ugyanúgy érezzek iránta, mint az Oroszlán iránt. Jár neki egy esély.

Mosolyogva megállok az egyik kamera mögött, és le se veszem a szemem róla. Ez a fehér függöny és matéria nagyon jó választás volt, főleg a fekete öltönyökhöz. Iszonyatosan jól kiemeli a srácok alakját, és minden mozdulatuk vadító. Azt hiszem, hogy meg kell nevelnem majd a Fiamat, amiért kicsit erotikusabbra veszi néha a figurát, és az „anyját” is megőrjíti olykor. Ejjte! Ezért még számolunk, kölyök!

A szóló részek közül elsőként Ken jeleneteit vesszük fel. Valahogy más ebben a kalitkában, vagy nem tudom, minek nevezzem. Lehet, hogy inkább egy üvegkoporsónak kellene, de az meg olyan horrorisztikus. Illetve hátborzongató. Legalábbis nekem a koporsó az. A hideg kiráz ettől a szótól. De Kennek jól állnak a virágok. Egész mutatós lesz ez a Plüssmackó, szinte akaratlanul mosolyodom el, ahogy belép a nyitott kalitkába, és befekszik a díszletbe. Láthatóan élvez minden pillanatot, és át is adja magát a zenének.

Eggyel megvagyunk, már csak a többi ötnek kell felvenni a szólórészét. Egyiküket szerfelett nagyon várom. Azt már nem tudtam, kideríteni, hogy Shiki melyik díszlet mögé lesz bújtatva, és engem melyikkel fog végleg magába bolondítani, de nagy reményeket fűzök egy bizonyos kellékhez. Remélem, hogy az lesz az övé. Szeretném. Nagyon!

Másodikként a leader szólórészei kerülnek lencsevégre, nem is értem, hogy miért nem mindjárt vele kezdtünk. Rohannia kell át egy másik forgatásra, és szerencsétlen már így is alig tud talpon maradni. Félve lépked az üvegszilánkokon, olyan, mintha attól tartana, hogy megvágja a talpát az egyikkel. De közben egy halvány mosoly is kiül az ajkaira. A rendező utasít, mindenki csendre inti a mellette állót, hogy ne zavarjuk meg a jelenetet. Túl sok időnk nincs felvenni ezt a részt, így elsőre jó lenne, ha menne. És megy is. A leader hibátlan.

Az egyik közös és a két szólórész után tartunk egy rövidebb szünetet, hogy N is valamennyit láthasson a felvételekből, mielőtt még fejvesztve tovább robogna. Én meghúzom magam valahol egészen hátul, szinte észrevétlen maradok. Szinte. De nem mindenkinek. Ravi egyszer-egyszer rám néz, és elmosolyodik. Ösztönösen viszonzom a mosolyát, de azonnal váltok is, amikor HackYeon tekintetébe botlom.

- Igen?

- Beszéljünk gyorsan! – megragadja a karomat, és elcipel mindenkitől.

- Történt valami?

- Meddig akarod még ezt játszani, HaNa-yah? – suttogja kérdését.

- Mit? Nem játszok semmit.

- Ismerlek. Tudom, hogy hogyan érzel Leo iránt, és azt is tudom, hogy Ravi miért van most ott, ahol van. Mi a célotok. De biztos, hogy ezt akarod? – ezek összeesküdtek ellenem, vagy mi a tök?

- HackYeon-shi? Nem értelek.

- Tudom, hogy mi a helyzet, de biztos, hogy ezt akarod? Szerinted képes lennél változtatni az érzéseiden, és Ravit szeretni úgy, ahogy Leot? Gondolod, menne?

- Meg kell próbálnom – motyogom lesütött szemekkel – Megérdemli Shiki, hogy megpróbáljam.

- Nem a próbálkozásodat érdemli, hanem az őszinteségedet, HaNa-yah.

- Én őszinte vagyok vele. Tud mindent, és ennek ellenére kitart mellettem. Ezért akarom megpróbálni.

- Elhiszem. De nem könnyű neki. Egyikünknek sem az, akik tudunk róla. Sokat beszélgettünk erről Hyukkal, és nem akarjuk, hogy túl sokáig szenvedjetek. Remélem, hogy jó döntést hozol, HaNa-yah.

Magához ölel, minden szeretetét közvetíti felém, végül lazít a szorításán, és az öltözőkhöz rohan, hogy megszabaduljon a fehér szmokingjától. Embertelenül néz ki benne, ez tény. Mindannyian. Ő is. Nagyon. Túl jól. Túlságosan szédítően mutat mindegyikben. Szinte már kalandozom, hogyan és miként szabadítanám meg tőle. Csak egyetlen gomb választ el, és feltárul előttem hófehér és hibátlan bőre, ami folytonosan csókért és harapásért kiált...

EGEK!!! Hol járok gondolatban?! NEM! Nem szabad! Csak és kizárólag egy személlyel lehetnek ilyen képzelgéseim... eggyel! De miért villan fel előttem egyfolytában a másik?