Keyword of Key World (SHINee Key)

Az ihletet adó dallam, olvasás közben ajánlott hallgatni, de nem kötelező

Olyan vagy, mint egy porcelánbaba. A legértékesebb porcelánbaba. A leggyönyörűbb porcelánbaba. Félek megérinteni Téged. Félek megszólítani Téged. Félek bármit is tenni. Félek. Egyszerűen csak félek. Ne kérdezd, hogy miért, mert magam se tudom rá a választ. Százszor elmondtad már nekem, hogy nem vagy baba, akire vigyázni kell. Nem vagy törékeny, nem vagy más, mint a többi. Nekem mégis az vagy! Más. Különleges. Utánozhatatlan. Megismételhetetlen. Egyedi.

Csak nézlek, ahogy a hófehér ágyneműben fekszel. Annyira tökéletes minden porcikád, olyan hibátlan mindened. Nem tudok betelni Veled. Csak a puszta jelenléteddel boldoggá teszel. Nem kell, hogy szólj hozzám; nem kell, hogy megérints, mert nekem annyi elég, hogy itt vagy. Itt fekszel, akár egy porcelánbaba.

Lassan beljebb lopakodom a szobában, egészen az ágyig araszolok. Mosolyogsz. Hiába akartalak meglepni, lebuktam. Macskareflexeid elől nem tudok elrejtőzni, bármennyire is küszködöm vele. De hagyod, hogy tovább osonjak. Nem moccansz, és a mosolyod se halványul. Lágy görbület ül az ajkaidon. Halkan felsóhajtok, amikor térdeim a fakeretet érintik.

Vigyázva mászok az ágyra, és kúszok közelebb Hozzád. Felszusszansz, mert megérzed a közelségemet. Egy pillanatra megállok, de szinte már bújok is Hozzád, mert nem bírok tovább távol lenni Tőled. Jobb karomat megtámasztom a jobb karod mellett, bal tenyeremet végigvezetem gerinced tökéletes ívén. Összerezzensz az érintésemtől, de nem nyitod ki a szemedet. Kicsit belefúrod az arcodat a párnába, majd még egy halk sóhaj távozik puha párnáid között.

Reszketve nyúlok a jobb kézfejedhez; nem kellene, de én mégis ideges vagyok, valahányszor megérintelek. Ujjaid összefonódnak az én ujjaimmal, gyengéden megszorítod őket, a fejemet lapockáid közé temetem. Nagyot szippantok fűszeres illatodból, mely az első pillanatban magával ragadott. A tüdőm megtelik ezzel az aromával. Feltölti testemet a tested melege. A lehető legközelebb fészkelem magam Hozzád, a másik kezünk is összekulcsolódik. Szorosan, ragaszkodóan, soha el nem engedve.

A kenyérszeletbe épp csak beleharaptál, még a gyümölcsíz se nyerte el a tetszésedet. Szinte érintetlenül hagytál mindent. Próbálkozhatnék én is az evéssel, de felesleges lenne. Ajkadnál nem létezik finomabb zamat számomra, emelje egekig bárki az elém tett ételt.

Hosszú és néma percek telnek el a semmittevéssel. Semmittevés, mert az átlagos emberek annak nevezik. Mi mégis ekkor vagyunk a legboldogabbak. A semmittevéskor. Mert nekünk egészen mást jelent ez a semmittevés. Szótlanul bújunk a másikhoz, és melegítjük egymást a saját hőnkkel. A semmittevés számunkra felér mindennel és a legfontosabbal. Szeretjük egymást. Nekünk ezt jelenti a semmittevés. Szavak nélkül elmondani az érzéseinket.

Elengedem a jobb kezedet, Te a bal kézfejed szorításán lazítasz. Becsúsztatom a karomat a hasad és a takaró közé, halkan felkuncogsz az érzéstől. Érzékeny részre tévedtem, nincs olyan pillanat, hogy ne nevetnéd el magad ettől. Én is elmosolyodom. Szeretem, amikor nevetsz. Legyen hangos, legyen csak éppen hallható. De a leginkább mégis az apró mosolyodat szeretem, ami olykor ajkaidra ül. Amit csak olyan kevesen ismernek.

Egyetlen gyors mozdulattal fordulsz meg, és zársz azonnal oltalmazó karjaid közé. Mélyen felsóhajtok. Álomszerű. Gyönyörű mélybarna Lélektükreidet rám emeled, elveszem ebben a hibátlan tengerben. Megbabonázol és megnyugtatsz. Újra és újra felteszem magamban a kérdést, hogy vajon mégis mivel érdemeltelek ki Téged. Nem szólsz továbbra sem, csak mosolyogsz. Úgy. Ahogy csak nekem szoktál. Nem akarom, de mégis kicsordul egy könnycsepp, ahogy a végletekig mélyülünk egymás szempárjában.

- Szép reggelt – köszöntesz dallamos és egyben búgó hangon, minden porcikám beleremeg ebbe a két szóba.

- Neked is – suttogom alig érthetően, mire csak egy újabb mosolyt kapok válaszul.

Jobb tenyeredet arcomra simítod, szemhéjaim automatikusan elnehezednek. Belesimulok az érintésedbe. Hüvelykujjaddal lágyan megcirógatod az arcélemet, majd alsó ajkamat érinted gyengéden forró és puha ujjbegyeddel. Még egy parányi lélegzetvétel szökik ki a számon, és zuhanok még mélyebbre az Álomvilágban. Elveszed az ujjadat a számról, két tenyered közé fogod az arcomat, és lassan lehúzol Magadhoz. Készséggel engedelmeskedem, és közelebb hajolok hívogató párnáidhoz. Lélegzeted lassú keringőt jár meleg leheletemmel, egyetlen szívdobbanással később összesimítod ajkaidat az enyémmel.

Gyengéd, törődő, kérlelő és szerelmes. Negédes csókban forrunk össze, amit csak lassanként mélyítesz el. Érzékien párnáid közé szorítod alsó ajkamat, majd a felsővel is ugyanígy cselekszel. A csókba sóhajtok. Édes. A legédesebb aroma az Univerzumban. Finoman becézgeted ajkaimat, majd nyelved hegyével végigsimítasz a párnáimon, és lassan átcsúsztatod vörös izmodat a számba. Nem vívunk harcot a fölényért, tökéletes egyetértésben simulnak egymáshoz nyelveink, és vallanak színt a másiknak.

Feljebb tornászod Magad, én is felülök Veled. Jobb kezednek ujjait rövid tincseim közé fúrod, finoman megszorítod őket, bal kezedet végigvezeted a testemen. Gyengéden simogatsz mindeneddel. Az édes csók egyetlen másodpercre se szakad meg, mi már mégsem a párnák között vagyunk. Egyik helyiségből a másikba bukdácsolunk, míg a fürdőhöz érve lecövekelünk.

Ismét két kezed közé fogod az arcomat, és ujjaid segítségével választod el ajkainkat egymástól. Még egy apró puszit nyomsz a számra, majd mosolyogva homlokodat az enyémnek támasztod. Csillogó Lélektükreidet és ragyogó mosolyodat látva az én szám is felfelé ívelő görbületre vált. Nem tudok megszólalni, pedig rengeteg gondolat cikázik a fejemben. De mintha pontosan értenéd, hogy mire gondolok.

Elveszed a kezeidet az arcomról, és derekamra fonod hosszú és vékony tagjaidat. Szorosan és biztonságot nyújtva ölelsz Magadhoz. Arcomat nyakszirtedbe fúrom, megint belélegzem az illatodat. Nem fázom, de Te melegséggel töltesz fel minden pillanatban. A szívem nyugodt ütemet diktál, tökéletes összhangban a Te szívveréseddel lüktet a mellkasomban.

Arrébb araszolunk néhány lépést, a lábainkkal a kád szélébe ütközünk. Elveszed az egyik kezedet a derekamról, de a másikkal feszesen tartasz, és húzol továbbra is a testedhez. Szabadon lévő kezeddel megnyitod a csapot, beállítod a megfelelő hőfokot, és együtt nézzük tovább, ahogy a víz egyre magasabb szintre emelkedik.

A habfürdőért nyúlok, azonban Te előbb felkapod a tubust a peremről. Bőven nyomsz a flakonból a zubogó vízbe, azonnal ellepnek minket a felröppenő buborékok. Felnevetünk. Egy Tündérmesében érzem magam. Elzárom a csapot, hogy halljam a kuncogásodat. Percek alatt megtelik a kád a habbal, mosolyogva nyúlsz a buborékok közé, és az ujjaid közé fogsz néhányat.

A szádhoz emeled a kezedet, kaján vigyor jelenik meg az arcodon, mégis a szemed állása árulja el, hogy mire készülsz pontosan. Hagyom magam, nem ellenkezem. Megnyalod ajkaidat, majd a következő pillanatban csücsörítesz egyet. Szinte alig bírom megállni, hogy ne tapadjak arra a kívánatos ajakpárra, de mintha tudnád, hogy mi jár a fejemben, a tajték közé fújsz. Az egész arcomat beborítja az átlátszó és illatos gyerekjáték. Újra és újra megismétled, nevetve játszunk a buborékokkal.

Belefeledkezünk a szórakozásba. Olyannyira, hogy ruhástul borulunk a habok közé. Egymást locsolgatjuk még mindig hangosan nevetgélve. Nem érdekel, hogy csurom vizes mindenem, és Te se zavartatod Magad emiatt. Élvezzük a pillanatot, amit együtt tölthetünk. Sikerül több vizet összegyűjtenem a tenyereimben, és mindet az arcodra öntöm. A széles vigyorom azonnal eltűnik, ahogy Rád nézek.

A víz lassan folyik végig az arcodon, tincseid ázottak, beleszédülök ebbe a látványba. Mosolyogsz, édesen és kedvesen.

- Mivel érdemeltelek ki? – teszem fel a kérdésemet, Te csak mosolyogsz a szavaimon.

- Nem tudom. Én mivel érdemeltem ki egy Tündért? – kérdezed oldalra döntött fejjel.

- Nem vagyok Tündér.

- Nekem az vagy.

Közelebb csusszansz hozzám a parányi kádban, és megint átkulcsolod karjaiddal a derekamat. Hiába a percekig tartó játék és nevetés, a szavaid komolyak és őszinték. Senki nem lát úgy, ahogy Te látsz engem. Átfonom a nyakadat, belebújok a mellkasodba. Hallgatom lassú szívverésedet, csodálatos dallam. Felemeled a fejemet a mellkasodból, mélyen a szemembe nézel. Felsóhajtok. Lehunyom a szemeimet, ajkaidat az enyémre simítod...

...ugye Te is emlékszel még rá? Ez volt az első közös reggelünk, sok-sok évvel ezelőtt... még mindig ugyanúgy szeretlek, mint az első alkalommal. Csak Téged. Örökké... és még tovább. Az Idők Végezetéig.

Boldog névnapot, MinGi Dongsaeng! Saranghae! <3