Forever with you (B.A.P.) - 5. fejezet

SungYeon, te mégis mi az ördögöt művelsz?! Tudod, hogy milyen következményekkel jár! Tudod, hiszen egyszer már végigcsináltad! Megint ugyanoda fogsz kilyukadni, ha ezt sürgősen nem hagyod abba! Még egy heget akarsz az egyébként is sérült lelkeden? Nem szabad! Nem lehet! TILOS!

Magamat ostorozva szakadok el YongGuktól, ami meglehetősen nehézkesen megy. Soha ennyire nem akartam még folytatni semmit sem, mint ezt a csókot. Viszont a belső hang, ami szüntelenül dübörög a fülemben, nem hagyja, hogy tovább csináljam. Nem enged belefeledkezni az élvezetbe és a mámorba. Ujjaim segítségével szakítom el ajkaimat YongGuk párnáitól, aki egy pillanatra még utánam kap, de sikerül annyit hátrálnom a fejemmel, hogy csak az orrom hegyét érje forró szája.

- Ezt most nagyon nem lett volna szabad – dünnyögöm vöröslő arccal, a leader arca is eléggé színpompás, szokatlanul pironkodó.

- Tudom – sóhajt fel halkan. – De muszáj voltam megtenni – süti le szemeit, hosszú végtagjai határozottabban szorítanak testéhez, önkéntelenül bújok vissza hozzá.

Karjaimat feszesebben fonom át vékony nyakán, mellkasomat az övéhez préselem. Egymás testében igyekszünk biztonságra és kapaszkodóra lelni, mintha a következő pillanatban meghasadna alattunk a föld. Fogalmam sincs, hogy mennyi ideig ölelem magamhoz a leadert, csak azt tudom, hogy képtelen vagyok elengedni őt. Abban a másodpercben a zűrzavar sűrű ködjébe veszek, amint lazítok a szorításomon, viszont a tudatom peremén ott táncol, hogy a Tilosban járok minden ilyen esetkor.

Végül YongGuk az, aki feloldja a szoros kötést testeink között és finoman eltol magától. Gyengéden megcirógatja arcomat puha ujjbegyeivel, aztán lassan felemelkedik a kanapéról és engem is felhúz a szőnyegről. Az ajtóhoz indulunk – ujjaink könyörögve kapaszkodnak egymásba lépteink során – azonban mielőtt még távozna, felém fordul. Mélybarna íriszén cikázik a lámpafény, ezzel egy különleges árnyalatot adva szempárjának. Boldog.

- Reggel? – suttogja egyszavas kérdését.

- Reggel – biccentek beleegyezően.

- Aludj jól, Noona – mosolyodik el lágyan, az én térdeim pedig megremegnek a görbülettől.

- Te is, Oppa – akaratlanul válaszolok és viszonzom is a mosolyát.

A kilincsre fog, majd lenyomja a vaspántot, a gyomrom abban a másodpercben szűkül össze, ahogy mozdul a retesz. Hirtelen engedi el a fémet, majd szünteti is meg kettőnk között a távolságot. Lélegezni sincs időm, ahogy ajkaimra hajol és hív egy fékevesztett csókba, az egész testem beleremeg az érzésbe, de mire megszokhatnám és visszaadhatnám, megszűnik. Elválnak puha és forró párnái az enyémtől, majd szélsebesen távozik a lakásból. Magam maradok a Káosz Tengerében.

A térelválasztóhoz tipegek és gyorsan elfordítom a kulcsot a zárban, mielőtt még YongGuk után iparkodhatnék további folytatásért. Háromszor ellenőrzöm le, hogy biztosan bezártam-e magam a lakásba és csak aztán fordítok hátat a falapnak. Nekidőlök, és ezúttal abban keresek menedéket. Hasztalanul. Nem érzem elég biztonságosnak, korántsem olyan, mint mikor a leaderünk ölelt magához. A szemeimet önkéntelenül csukom le és veszem el az emlékeimben.

Az első momentumtól kezdve az utolsóig felidézem magamban az események tömkelegét, szinte már bele is fulladok mindbe. Érzem a számon YongGuk forró sóhajait, ajkainak édes ízét, a derekamra kulcsolódni erős végtagjait és menedékre lelni az ölelésében. A mellkasom szorítani kezd a felgyülemlett sorozattól, majd egy kósza könnycsepp gördül végig az arcomon és végzi be az útját a köntösömön.

Néhány percig még ácsorgok az előtérben, majd nagy levegőt véve végre erőt lehelek tagjaimba és átcsoszogok a szobámba. Már az sem tud érdekelni, hogy ott vár egy kád víz, ami vélhetőleg csont hideg, így felesleges is lenne befeküdnöm. Ahogyan a borospoharat és a benne lévő igéző nedűt is érintetlenül hagyom. Semmi másra nem vágyom, csak arra, hogy véget érjen ez a nap.

Végképp kifulladva, rongybabaként zuhanok az ágyra és azzal együtt perdülök is egyet, hogy bebugyoláljam magam a dísztakaróval. Pólyásként heverek, miközben a plafont kémlelem megállás nélkül. Nem tudom, hogy mi a valóság és mi az álom. Képtelen vagyok különbséget tenni közöttük jelen pillanatban. Elveszítettem az időérzékemet és minden egyéb érzékszervem is cserbenhagyott ez ügyben. Csak YongGuk jár a fejemben egyfolytában.

Az órámra pillantok, ami igencsak azt sejteti, hogy lassan felesleges lenne lefeküdnöm aludni, mert mindjárt kelhetek is. Viszont azért mégsem ártana legalább négy órát szundítani, hogy hasznomat is tudják venni holnap. Feljebb húzom magamon az ágytakarót, hernyóvá alakulok és begubózva ér el a másnap.

* * *

Az ébresztőóra a legszebb és legédesebb álmomból riaszt fel másnap reggel, morogva szüntetem meg a sipákoló hangot, aztán ülök is fel az ágyon. Az ágytakaró ugyanúgy körbeölel, mint ahogy este gubóztam bele, csak a fejemen lévő szénaboglya különbözik egyedül.

Kihámozom magam a nehéz anyagból, majd lejjebb csúszok az ágyon és a szekrényemhez battyogok tiszta holmiért. Már csak arra kellene rájönnöm, hogy miért hasogat annyira a fejem. Egy gyors zuhanyzást megejtve lenyomok a torkomon egy erősebb aszpirint, amivel csillapíthatom a fájdalomérzetet és egyáltalán neki is tudok kezdeni a mai napomnak. Hosszú lesz a mai is, ahogyan az elkövetkezőek.

A lakásból kilépve a lifthez ballagok, hogy megejtsem az első utamat, mint minden reggel. A szemközti pékség és kávézó látogatása elengedhetetlen a reggeljeimnek, elvégre azt ígértem a bandának is. A pult mögött ácsorgó eladó rögvest elmosolyodik, amikor az ajtó feletti csengettyű jelzi a vendég érkezését, a tekintetünk találkozik.

Illedelmesen meghajolok, majd egészen a pultig sétálok, ő pedig már készíti is a dobozt, amibe a szokásos süteményeket gondosan belepakolja. Diétásat, simát, csokisat, gyümölcsöset, duplacsokisat, vaníliás-krémest és egy lekvárosat. Előkaparom a pontos összeget, majd ki is fizetem az ínycsiklandozó reggelit és még egyszer meghajolok a figyelmét külön meghálálva.

A pékség után átmegyek a kávézóba, szintén elvigyorodik az eladó, amint átlépem a küszöböt. Egy tálcára pakol hat adag kávét és egy adag zöld teát, mindegyik megfelelően ízesítve. Nekem csupán annyi a dolgom, hogy kiegyenlítem a számlát, amit a poharakhoz csatol. Tőle is elköszönök és visszamegyek az Ügynökség épületébe, hogy felkeltsem végre a szunnyadó bandát.

Mindösszesen néhány röpke percbe telik, míg felérek a fiúk dormjához, egyetlen rövid csengetéssel jelzem az érkezésemet. Ahogy az lenni szokott, DaeHyun nyit ajtót és fogad kissé álmoskásan. Fáradtan elmosolyodik, miközben betessékel a lakásba.

- Szép jó reggelt – ölelem magamhoz egy pillanatra, vigyázva, hogy a forró italok lehetőleg ne DaeHyunon végezzék.

- Neked is, Noona – nyöszörgi alig hallhatóan, némi rekedtség vegyül mindig dallamos hangjába.

- Hoztam reggelit – emelem fel a dobozt, amiben a gőzölgő finomságok bújtak meg, mire közelebb hajol és nagyot szippant az illatból.

- Jó illata van.

- Ühüm. Felkeltjük a többieket? – kérdezem mosolyogva, majd a nappaliba indulok miután megszabadultam a lábbelimtől.

- Neked talán több sikered lesz, nekem nem nagyon akartak észhez térni.

Na, igen. DaeHyun az egyetlen a tagok közül, aki hajlandó időben felébredni, ezzel magára vállalva, hogy mindenki mást is ő kelt. Többé-kevésbé sikerül is neki, kivéve, amikor nem. Most úgy tűnik, hogy ez is egy olyan nap. Noha, HimChan már előkerült a szobájából, de nem úgy néz ki, mint aki ébren is van. Legalábbis a csukott szemei igencsak árulkodóak, ahogyan a halk és visszafogott horkolása is erre enged következtetni.

Lábujjhegyen áttipegek a konyhába, majd óvatosan előkaparok hat kistányért a szekrényből és mindegyikre egy-egy süteményt teszek. Elveszem az egyetlen teát és a vaníliás sütit, majd DaeHyunhöz araszolok és a kezébe nyomom a reggelijét egy puszi kíséretében. Hálásan elmosolyodik és lekucorodik az étkezőasztalhoz, csendes majszolásba kezd.

Egy diétás kávéval és a cukormentes édességgel ballagok át HimChanhoz. Leteszem a tányért és a poharat az asztalra, óvatosan leveszem a kupakot a műanyagról és még lassabban emelem HimChan orrához a forró italt. Aprókat szimatol a zamatból, majd lassan felemeli a szemhéjait és rám néz.

- Mondtam már, hogy jó nekünk, amiért vagy? – suttogja mosolyogva.

- Jó, hogy lehetek nektek – HimChan is gazdagabb lesz egy apró homlok-puszival, majd miután megtörölgette a szemeit a kezébe nyomom a kávét és a tányért is odaadom neki.

Visszamászok a konyhába, újabb kávét veszek magamhoz a sima csokis süti kíséretében, aztán az erkélyt veszem célba, ahol JongUp szendereg még, élvezve a reggeli levegőt és felkelő nap sugarait. Megállok mellette, aztán leguggolok, az ölébe teszem a tányért, a poharat pedig a kőre helyezem. Felemelem a kezemet és lassan sétálni kezdek az ujjaimmal JongUp vállán, mire egy mosoly kúszik a szájára, a nyakához érve halkan felkuncog.

- Jó reggelt, Noona – sóhajt egy nagyot.

- Helló, Angyal! Hoztam reggelit – felveszem a kávét a földről és a kezébe adom, aztán visszaslattyogok a nappaliba egy újabb adagért.

Mivel hárman előmerészkedtek már a szobákból, gyanítom, hogy a maradék három tag viszont még ott horpaszt, így arrafelé veszem az irányt egy újabb kávé-süti kombóval. DaeHyun és YoungJae közös szobája a soron következő, ahol a dalos madárkáink másik fele még az igazak álmát aludja.

Az ágyig osonok, lekuporodok a szőnyegre, miután biztonságos távolságba raktam a forró kávét és lassan YoungJae orrához nyújtom a tányért, hogy a következő lélegzetvételekor egy édes gyümölcsös illat is megszállja őt.

- Hahó, álomszuszék – mozgatom meg ismét a porcelánt, minek köszönhetően a vezető énekesünk szemhéjai megmozdulnak, aztán egy újabb szimatolással később meg is emelkednek.

- Mhm...

- Itt a reggelid és a kávéd – simogatom meg az arcát, nagyokat bólogat elégedettségében.

- Kérem szépen – dünnyögi rekedtes hangon.

- Leszel szíves kikecmeregni az ágyból, felöltözni és aztán megeheted – felkelek a földről és az ajtóhoz indulok a tányérral és pohárral a kezemben, ami végül az étkezőasztalon végzi DaeHyunnal szemben.

Kettőt fordulok egy újabb adaggal a kezemben, YoungJae is előkeveredik, én pedig eltűnök a maknae-line szobájában. Fogalmam sincs, hogy tud elférni ez a hosszú gyerek ezen a kis ágyon, mégis kényelmesen alszik. Mondjuk, ha ilyen kicsire összehúzza magát, akkor nem is lóg le a lába az ágy végéről. Leteszem a zavaró tényezőket a kezeimből, majd JunHong mellé ülök az ágyra.

Azonnal megérzi a közelségemet és azzal a lendülettel fejét az ölembe csúsztatja, mélyen felsóhajt. Bal kezemmel megcirógatom az arcát, majd a tincseivel játszadozom picit, végül a nyakát is megpiszkálom, remélve, hogy mielőbb kinyitja a szemeit, amit láthatóan szorít egyre jobban össze.

- Ébredj, Picúr! – hajolok a füléhez és halkan belesuttogok.

- Nem akarok – mormogja. – Olyan szépet álmodtam.

- Mit álmodtál, Édesem? – simítom végig az arcélét ujjbegyeimmel.

- Hoztál nekem reggelit? – kérdezi még mindig csukott szemekkel.

- Mikor nem hoztam? – meghúzok erősebben egy hosszabb tincset, amire csak egy hangosabb morgás a válasza. – Szóval, mit álmodtál? – elmosolyodik.

- Elmentünk csak mi ketten a Vidámparkba.

- Az tényleg szép lehetett – még egyszer végighúzom a tenyeremet az arcán, majd magam mellé engedem a kezemet.

- A vége volt a legszebb – motyogja pironkodva és az arcát a párnájába rejti.

- Akarom én azt hallani, Picúr? – szélesedik a mosolyom, JunHong sem bírja tovább tartani magát.

- Kérem szépen a reggelimet – végre felül az ágyon, de szinte azonnal rám is nehezedik, ahogy átölel és fejét a vállgödrömbe hajtja.

- Előbb felöltözöl, aztán megkapod – nyomok egy puszit az arcára, lefejtem a derekamról hosszú tagjait és felkelek mellőle.

Ki sem fordulok a szobából, amikor JunHong teste csapódik az enyémhez, maki módján kapaszkodik a nyakamba és teljes súlyával terheli meg a testemet. Hangos nyöszörgések árán tudok csak kijjebb jutni, persze JunHonggal a nyakamban továbbra is. Levágódik az asztalhoz és vigyorogva elvárja, hogy elé tegyem a reggelijét. Én meg persze vagyok annyira bolond, hogy meg is teszem. Gyorsan visszasietek a szobájába és postafordultával hozom is a maknae után a kávét és az édességet.

Már csak egy felébresztenivaló tag maradt, noha két kávé és süti keresi még a gazdáját. A szokottnál is idegesebbé válok, eddig még nem volt rá példa, hogy a leadert kelteni kellett volna. Legalábbis nekem semmiképp sem. Vagy felkelt DaeHyun második kérésére, vagy pedig a motoszkálásra jött elő a rejtekéből. Ellenben most egyik sem érte el a hatást.

Nagyot sóhajtva lépdelek el az ő adagjához és veszem magamhoz a töltetlen és máz nélküli édességet, aztán még egy mély levegőt engedek ki magamból, miközben YongGuk szobája felé haladok. A szívem a torkomba csúszik, a kezeim remegnek az idegességtől. Képtelen vagyok normálisan koncentrálni, egyfolytában a múlt éjszaka történtek idéződnek fel bennem.

Óvatosan beljebb tolom az ajtót, majd be is húzom magam után és az éjjeli szekrényéhez osonok. Vigyázva leteszem a porcelánt és a műanyagot, arrébb tolom ezzel a telefonját is, mielőtt még a kijelzőn végezné egy része a koffeinnek. A földre kuporodok, nem merek YongGuk mellé ülni zavaromban, és egyébként is jobb megtartani azt a bizonyos távolságot kettőnk között. Kis ideig merengek szuszogó arcán, ahogy pihegve veszi a levegőt és szemhéjai olykor megmoccannak. Akaratlanul csúsztatom a tenyeremet az arcára és simítok végig finoman az arcélén.

Fellélegzik, de a szemeit nem nyitja ki. Egy fekete tincset söprök el a homlokáról, akár egy porcelánbaba is lehetne, olyan hibátlan minden porcikája. Elveszem a csodálásában. Ismét végigsimítok az arcán, ezúttal már határozottabban, mire összerezzen, egyetlen másodpercre felemeli a szemhéjait, de azzal a sebességgel vissza is csukja őket.

Egyre magabiztosabban húzom végig ujjaimat puha bőrén, füle mögé is elsimítok néhány tincset, majd alkarján vezetem végig a kezemet és az ölembe engedem. Aprókat pislog maga elé, míg végül teljesen kinyitja a szemeit és rám néz. A tekintetünk összeakad, bennem pedig abban a pillanatban fagy meg a vér, ahogy szembogarai az enyémre lelnek.

- Szia – suttogom halkan egy félszeg mosoly kíséretében.

- Noona? – pislog még párat meglepettségében.

- Igen, én vagyok.

- Mióta vagy itt? – kérdezi kissé meglepetten.

- Egy ideje – szélesedik a mosolyom, ahogy felidézem az imént történteket.

- Akkor az előbb...?

- Igen, az is én voltam – sietve fojtom belé a kérdést, de a válaszba még én is belepirulok.

- Akkor még visszafekszem és alszom tovább – közli tényként, majd lehunyja a szemeit, kényelembe helyezkedik és feljebb húzza magán a takarót.

- A-a! – Fogom meg a nehéz anyagot és bújtatom is ki belőle. – Ideje felkelni, álomszuszék, így is te aludhattál a legtovább.

- Kapok még ébresztést? – motyogja.

- Én legdrágább leaderem – sóhajtok fel önfeledten. – Hát, ennyire jól esett?

- Ühüm – biccent aprókat.

Kérésének eleget téve emelem fel a kezemet megint és folytatom a cirógatást pontosan ott, ahol abbahagytam. Szófogadó kismacskaként simul bele minden érintésembe, már-már csak a dorombolás hiányzik hálája jeléül. Amikor sokadszor simítok végig az arcán, megemeli a kezét és megszorítja az én kézfejemet. Lüktetni kezd a mellkasom és megannyi pillangó reppen szét a gyomromban forró érintése nyomán. Önkéntelenül hajolok közelebb hozzá, majd lehelek egy félszeg puszit orra hegyére.

Lassan felül az ágyon, de az arcán pihenő kezemet nem engedi el, nyakára vezeti, majd egy gondolattal később felhúz a földről és maga mellé ültet. Lélegezni és tiltakozni sincs időm, minden a másodperc töredéke alatt történik, én pedig csak sodródom az árral. Másik karjával átfonja a derekamat és még közelebb von magához, homlokát megtámasztja a vállgödrömön és egy parányit szippant a parfümöm illatából. Nem bírom tartani magam, képtelen vagyok ellenállni a közelségének.

Mindkét karommal átölelem a testét és szorosan hozzá bújok. A következő szívdobbanásomkor már a hátamon fekszem, YongGuk feje éppen ugyanott pihen, ahol korábban is, karjai féltve és védelmezően ölelnek körbe. Megszűnik a tér és az idő, minden lelassul és nincs tovább. Ketten vagyunk a Boldogság Tengerén és lebeg lassan a kicsiny csónakunk a zavartalan víztükrön.

Hiába szeretnénk megfeledkezni mindenről, a kintről beszűrődő hangok gondoskodnak az ellenkezőjéről. Egyszer HimChan ejt meg egy csípős megjegyzést – miszerint túl sokáig keltegetem a Vezetőt –, egyszer pedig JunHong morog halkan, amikor elsétál a szoba előtt.

Közös megegyezéssel ülünk fel megint az ágyon, karjaink viszont nem értenek egyet akaratunkkal, ragaszkodóan öleljük a másikat, míg végül erőt veszünk magunkon és egyszerre engedjük szabadjára a másikat. Jobb tenyeremet még egyszer YongGuk arcára csúsztatom, akaratlanul harapom be alsó ajkamat, ahogy elrévedezek telt párnáin és csillogó lélektükrein. Viszont mintha olvasna a gondolataimban, közelebb hajol arcomhoz és összeérinti száját az enyémmel. Csak egy fél másodpercig tart az érintés, de hegyeket képes megmozgatni és lángra lobbantani a kialudt vulkánt is.

Kínkeservesen hagyom magára a leaderünket, aki kisvártatva követ is a konyhába. Magamhoz veszem a fahéjas kávémat és a lekváros fánkot, az első harapásom pillanatában vág végig a csengő hangja a lakáson. DaeHyun mellett én vagyok az egyetlen, aki teljesen beszámíthatónak mondható jelen pillanatban, így én megyek ajtót nyitni, mert a dalospacsirtánk képtelen elszakadni imádott szobatársától.

Mélyen meghajolva köszöntöm a Banda menedzserét, majd miután beljebb merészkedett a lakásban, be is csukom utána a térelválasztót. A boltív alatt állok meg, közvetlenül a főnököm mögött, mindannyian teljes figyelmet szentelünk neki. Miután megvitatjuk a napi kérdéseket és esedékes munkákat, felém fordul. Mindig szigorú szempárja ezúttal szokatlanul barátságos, már-már félelmetesen kedves.

- SungYeon?!

- Igen? – dőlök meg kissé.

- Akkor, ahogy azt megbeszéltük, te is elkíséred a csapatot a turnéra, szükségem lesz most is a közbenjárásodra, míg én a szervezőkkel egyeztetek, addig te a Fiúknak adod át az információkat! – bólintok megértve az utasítást. – Oh, igen. Egy fontos tényező még – nyelek egyet, de az a torkomon is akad, ahogy meghallom a folytatást. - Mivel volt egy kis gondunk az elszállásolásokkal, úgy adódott, hogy neked a Bandával kell osztoznod egy lakrészen, természetesen lesz egy külön szobád, ahol pihenni tudsz. Ugye nem okoz gondot, hogy egy lakrészen osztozz a Csapattal? - hirtelen pillantok YongGukra, aztán vissza a menedzserre.