Depend on me (Vixx - LEO) [16+]

Egy mókuskerékbe bekerülni olyan könnyű, mint az egy szer egy. Ellenben abból kijutni és egy másik életet kezdeni, annál nehezebb. Minél jobban fel akar hagyni valaki azzal a világgal, az annál inkább húzza vissza, hogy végleg bekebelezhesse.

Jung HaeBin is egy mókuskerék áldozata már kamaszkora óta, ám ő korántsem egyszerű vagy inkább nevezzük hétköznapi, szürke mindennapokat él meg. Noha, másokhoz hasonlóan HaeBin is minden reggel felkel, tesz-vesz a kicsiny lakásban és dolgozik, majd nyugovóra hajtja a fejét, mégsem olyan kellemesek azok a hétköznapok. Jung HaeBin ugyanis tizenhat éves kora óta a testéből él.

Az anyja elhagyta, apját soha nem ismerte, egyéb rokonok és barátok nélkül HaeBin az utcára került, ahol néhány napig meghúzta magát, ám egy újabb napon elkövette akkori élete egyik legsúlyosabb hibáját. Beszállt egy vadidegen férfi autójába, akinek – meglátva a lány szépségét és báját – feltett szándékává vált, hogy aranybányát csinál belőle.

A többi prostituált felügyelete alá adta, míg nagykorúvá nem érett, ők etették és gondozták, megtanították fortélyokra, melyek arra hivatottak, hogy a férfiakat maradéktalanul kielégítsék. HaeBin eleinte próbált ellenkezni, ám a harmadik pofon és megszerzett monokli után úgy döntött, jobb lesz engedelmesnek lennie, s akkor talán még étel is kerülhet elé, nem csak az ütés az, amivel jól kell laknia. Meghunyászkodott, s megtanult érzelmek nélkül fordulni a másik nem képviselőihez... HaeBin a hosszú évek során elfelejtette még a szerelem gondolatát is.

* * *

A bordélyház leghátsó szobájának ajtórése alatt hangos nyögések szűrődtek ki. Egyszer a férfi nyögött fel kéjtől fűtött hangon, egyszer pedig az őt kielégíteni készülő nő visszafogott nyöszörgései szöktek át a nyílás alatt. A tűzpiros falak azonnal megteremtették a megfelelő hangulatot, nem volt másra szükség, csak el kellett engednie magát az Ügyfélnek, s átadnia testét az örömlánynak. Akadt jó pár visszatérő kuncsaft is a hölgyek táborában, de a többséget a mindig újonnan érkező vendégek alkották.

HaeBin egyik férfi kuncsaftjához sem párosított nevet vagy arcot, de még érintést sem. Pusztán a kéjes lihegés volt, ami időnként változatosnak hatott a fiatal lány számára. Gyűlölte mindet, mert egytől egyig csak használati tárgyat láttak benne, s idővel már ő maga is úgy tudott saját magára tekinteni, valahányszor a tükör elé állt.

Az utolsó artikulálatlan nyögést követően HaeBin elégedetten fellélegzett. Könnyed és gyors mozdulattal leszállt aktuális partneréről, megszabadította a használt óvszertől, majd ahogy azt minden alkalommal tette, eltűntette az aktusra utaló nyomokat. Elvette a kialkudott összeget, megvárta, míg a névtelen férfi távozik a szobából, majd az onnan nyíló, kicsiny fürdőbe vonult, hogy kétperces zuhanyt vegyen.

Miután lemosta magáról a korábbi izzadtságot és nyálmaradványokat, nyugtalan sóhajt kiengedve magából lépett ki a zuhanykabinból, betekerte testét egy törölközőbe, amely éppen elfedte HaeBin kényesebb testrészeit és átsétált a másik helyiségbe. Összerendezte az ágyat: lecserélte a lepedőt, felrázta a párnát, élére simította a paplant, majd egy mélybordó bársonytakaróval leterítette.

Az ágy melletti fotelba huppant, hogy újra összeszedje erejét, ám épp csak kényelembe helyezte magát, amikor magabiztos kopogtatás zavarta meg rutinjában. Azonban mielőtt még HaeBin szóra nyithatta volna száját, már nyílt is a térelválasztó és HaeBin korántsem kedvelt futtatója lépte át a küszöböt.

- Még nem telt le a szünetem – morogta az orra alatt, ahogy végignézett a fekete hajú férfin, aki szigorú szemekkel mérte végig a lány vízcseppes testét.

- A pénz? – szűrte fogai között.

- Az asztalon – biccentett állával az éjjeli szekrényként szolgáló bútordarab felé.

- Remélem, a teljes összeget hagyta itt – dünnyögte az orra alatt, ahogy odalépdelt, majd egy lendülettel felkapta a zöldhasúakat és számolni kezdte őket.

- HongBin? – szólította nevén birtoklóját.

- Hm? Mi van, mit akarsz? – A lányra sem nézve csúsztatta farzsebébe a pénzt, majd vett félfordulatot, hogy távozhasson a szobából.

- Mikor mehetek haza? – kérdezte félelemmel telve.

- Haza? Neked nincs otthonod, HaeBin. Te magad mondtad, hogy a ribanc anyád kitagadott, és csak egy fattyú vagy, akinek nincs hova mennie. Mégis miről beszélsz, HaeBin? – fogott a kilincsre.

- El akarok menni, HongBin. Nem akarom ezt tovább csinálni.

- Vagy úgy – elengedte a vaspántot és lassan megfordult a tengelye körül, lekicsinylően nézett a lány könnyektől duzzadó szemébe. – Hova? Hova akarsz egyáltalán menni? Nélkülem még mindig az utcán lennél, HaeBin. Egy senki lennél, egy nincstelen – vagdalkozott keserű szavakkal.

- Engedj el, HongBin – könyörgött tovább.

- Hm. Lássuk csak – összekulcsolta karjait a mellkasa előtt, majd folytatta. – Mennyi pénzed is van, HaeBin? – A lánynak kikerekedett a szeme a kérdéstől. – Akkor ez azt jelenti, hogy tíz wonnál nincs több a zsebedben. Mi van még? Oh, igen! Nincs senki, aki keresne és nem vagy terhes sem egyik bikádtól sem, igaz? – HaeBin fejrázással felelt. – Jó. Legyen. Szedj össze százmillió wont, és akkor elengedlek. Így jó lesz? – Veszélyes mosoly kanyarodott HongBin telt ajkaira, ahogy feltette ajánlatát közkedvelt örömlányának

- Tudod, hogy soha nem fogok tudni ennyi pénzt összespórolni – motyogta könnyeivel küszködve.

- De igen, ha még néhány évig nekem dolgozol. Akkor talán meglehet egy része – vigyorgott önelégülten.

- HongBin – pityeregte.

- Öltözz fel! – parancsolta ridegen, miközben egy tűzpiros-fekete színű fehérneműt vágott hozzá. – Nem akarom, hogy az új ügyfeled így lásson. Kapard össze magad, vagy ma éjjel a ketrecben alszol!

Ezzel a futtató újfent megperdült, majd sietve távozott is HaeBin lakrészéből. A lány összeomlott a férfi szavaitól, kezei közé temette arcát, majd lassanként térdeire rogyott a fotel előtt. Csendesen zokogott, ahogy megpróbálta elfojtani sírását, egyedül vállainak rázkódása árulta el bánatát.

HaeBin annyira belefeledkezett fájdalmába, hogy azt sem hallotta meg, amikor kinyílt a szoba ajtaja és valaki lassanként közelebb lépdelt hozzá. Egy melegséget árasztó, méretes tenyér simult a lány bal vállára, majd gyengéden rászorított a testére. HaeBin összerezzent az érintéstől, hirtelen megugrott az idegen közeledésétől, rémülten nézett fel a kézfejre, mely még mindig vállán pihent.

- Megijesztettelek? – szólalt meg halkan, ahogy tekintete rálelt HaeBin könnyes szempárjára.

- Nem – szipogta, majd sietve megtörölgette az arcát, mielőtt még újabb kérdésekre kellene válaszolnia.

- Nekem úgy tűnt – jegyezte meg féloldalasan mosolyogva, miközben lassan elvette kezét HaeBin válláról, ám előtte még két ujjbegyével végigsimított felkarján. – Szeretnél inkább egyedül maradni? – kérdezte, ahogy maga mellé engedte karját.

- Nem. – Magabiztosan felegyenesedett, kicsit meghajolt a férfi előtt, majd úgy fejezte be gondolatát. – Mindjárt jövök, addig helyezd magad kényelembe.

S ezzel HaeBin pókerarcot öltve magára, perdült egyet, a fürdőbe robogott, s alig két perc leforgása alatt már ismét a hálórészben volt, készen az újabb feladat teljesítésére. Kihívó mozdulatokkal lépdelt újdonsült partneréhez, két tenyerét a férfi hevesen dübörgő mellkasára simította, majd lassan az ágynak döntötte és fölé térdelt. A kuncsaftból egy mélyről jövő sóhaj szakadt fel, ahogy combjainál megérezte HaeBin feszes lábait, majd újabbak távoztak belőle az érzéki karmolásoktól, melyekkel testének felső részeit halmozta el.

- Hogy’ hívnak? – suttogta a félhomályba, amikor a lány ajkai nyakszirtjénél kalandoztak.

- Cssh. Maradj csendben – utasította némaságra, miközben fogaival karcolta tovább az érzékenyebb pontokon.

- Áruld el a neved – pihegte, ahogy hosszú ujjai a lány sötétbarna tincsei közé tévedtek. – Kérlek. Hogyan szólíthatlak?

- Ahogy szeretnél – felelte érzéki hangon.

- Kérlek. Tudni akarom a valódi neved – lihegte HaeBin fülébe, a lány megdermedt a következő mozdulatában.

Az idáig fürtjeiben játszadozó ujjak tarkójára siklottak, majd gyengéd szorítással parancsolták HaeBinnek, hogy felvegye a szemkontaktust. HaeBin először nézett jobban egy ügyfele szemébe, ami ezúttal túlságosan veszélyessé vált a lány számára. A macskás szempár szinte rögtön elvarázsolta HaeBint, amikor egymásra leltek. A lélegzete is elakadt, ahogy a már-már fekete örvénybe feledkezett ködös tekintetével, s megrészegült a látványtól. A résnyire tárt, kissé telt ajkak hívogatóak voltak számára. Szerette volna ajkain érezni azok puhaságát, szenvedélytől fűtötten megcsókolni, s élvezni, ahogy a férfi szája feltérképezi HaeBin minden egyes porcikáját.

- Hogy’ hívnak? – ismételte meg legelső kérdését, másik kezét HaeBin arcára csúsztatta, ujjbegyeivel cirógatta meg a bársonyos bőrt.

- HaeBin – felelt alig hallhatóan, elveszve a mélybarna lélektükörben.

- Épp olyan szép, mint a viselője – hajolt közelebb a lány ajkaira, ám az hirtelen elrántotta fejét, mielőtt még szájuk összeért volna. – Az én nevem TaekWoon – nézett mélyen szemeibe, s HaeBinhez hasonlóan, a férfit is megbabonázta HaeBin gyémántként csillogó szempárja.

* * *

HaeBin továbbra is megvetően nézett férfi partnereire, egyet kivéve. A lány egyedül TaekWoonra nem tudott úgy tekinteni, mint egy egyszerű kuncsaftra, valahányszor eljött hozzá, hogy kedvét lelje a lányban. A fiatalon milliomossá lett férfi csak HaeBint fogadta el szórakozás gyanánt, ám korántsem azért, hogy állandó jelleggel kielégítse férfiúi vágyait. Legalábbis nem mindig ugyanazt akarta a lánytól. Ám HongBint a legkevésbé sem érdekelte, hogy mi zajlik a falakon belül, míg minden vendég kellő elégedettséggel hagyja el azokat, és a teljes összeget otthagyják a szekrényen.

TaekWoon volt az egyetlen Ügyfél, aki emberként, mi több, igazi nőként nézett HaeBinre. Egyáltalán nem egy örömlányt kívánt látni benne, hanem valaki egészen mást. Mindig ugyanazokon a napokon látogatta meg a lányt, még a pontos órát is betartotta, egyetlen másodpercet sem volt hajlandó tévedni. HaeBin ezeket a találkozásokat furcsa mód várta. Izgatottan várta, míg kedvelt vendége megérkezik hozzá, ilyenkor különös figyelmet fordított külsejére és a szoba hangulatára.

- Szép estét, Szépségem! – köszöntötte lágy mosollyal, amikor átlépte a küszöböt, és HaeBint a fotelban ücsörögve találta. – Milyen napod volt? – zárta kulcsra az ajtót háta mögött, majd letette a kezében szorongatott vörös rózsaszálat.

- Szokásos – felelt monoton hangon, mire TaekWoon megrökönyödött a franciaágy mellett.

- Kérlek, ne légy ilyen közömbös. Kérlek, HaeBin.

- Csak tudnám, miért csinálod – fújtatott lemondóan, majd felkelt a fotelből és lassan TaekWoonhoz sétált. HaeBin mosolyt erőltetett vörös rúzstól fénylő ajkaira, s úgy ment bele a férfi különleges játékába. – Szép napot, Kedvesem! – hajolt meg illedelmesen TaekWoon előtt, majd felvette a virágot az asztalkáról és orrához emelte. – Miért kapom? – kérdezte, ahogy tekintete rálelt TaekWoon elégedett szempárjára.

- Mert megérdemled – felelte boldogan, miközben mindkét karját HaeBin karcsú derekára vezette, s közelebb húzta magához, hogy mellkasuk összeérjen.

TaekWoon vigyázva hajolt közelebb HaeBin arcához, reménykedett benne, hogy a lány ezúttal enged neki, és végre érezheti száján is a mindig puha ajakpárt. HaeBin mély levegőt vett, majd behunyta szemeit, hagyta magát az érzéseivel sodródni. TaekWoon torkából megkönnyebbült sóhaj szaladt ki, ahogy megérezte HaeBin száját az övére simulni, mellkasa hirtelen vált szűkössé, s torkában kezdett heves dübörgésbe szíve. Ahogyan HaeBin sem tudott parancsolni lüktető szervének, pontosan ugyanazt a ritmust diktálta.

- Köszönöm – súgta ajkaik közé pillanatnyi elválásukkor, majd lassú táncot lejtve változtatott pozíciójukon és fektette végig HaeBint a bársonnyal takart ágyon. – Gyönyörű vagy ma is – vezette végig macskás szempárját HaeBin alakján: kívánatos domborulatait egy falatnyi bordó csipkéből készült melltartó fedte, s az alsónemű is éppen eltakarta egy bizonyos ponton. – Hoztam neked valamit – emelkedett fel a lányról és az asztalka mellé nyúlt, majd sietve felkapott egy parányi dobozt.

- Ez micsoda? – pislogott az aranyszalaggal átkötött, fekete ajándékdobozkára.

- A tiéd – mosolyogta, s két ujjával megcirógatta HaeBin arcélét. – Szeretném, ha most felvennéd.

- Rendben – bólintott beleegyezően, és már egyenesedett is fel, azonban TaekWoon vállaira simított kezei megállították tevékenységeiben.

- De csak, ha te is szeretnéd, HaeBin.

- Szeretném – felelte őszintén. – Komolyan. Szeretném felvenni. Szeretnék tetszeni neked, TaekWoon.

- Jól van, hiszek neked, HaeBin.

Ezzel felkelt a lányról, felsegítette őt is az ágyról, aztán egészen a fürdőig kísérte HaeBint. Pár perc múltán nyílt az átlátszó üvegű ajtó, s lépett is elő HaeBin egy hófehér, szatén fűzőben és a hozzávaló csipke alsóban. TaekWoonnak torkán akadtak szavai, ahogy újra és újra végignézett HaeBin vékony alkatán, minduntalan elfelejtette mondanivalóját. Túlságosan elbódította az elé táruló látvány, így teret engedve vágyainak, magához rántotta HaeBint, majd ugyanazzal a lendülettel ölébe kapta a könnyű testet, HaeBin lábai automatikusan fonódtak TaekWoon dereka köré.

Újabb fordulatok múltán már az ágyon feküdtek mindketten, TaekWoon pedig a lehető leglassabb mozdulatokkal hámozta ki HaeBint a mutatós fehérneműből, s ezúttal nem hagyta, hogy a lány átvegye az irányítást. Most TaekWoon készült a mennyekbe repíteni HaeBint, visszaadva mindazt a gyönyört, amit fordított helyzetben érzett az esetek túlnyomó részében. HaeBin TaekWoon csókjaitól megrészegülve adta át magát a mámornak, s engedte a férfinak, hogy most ő okozzon több élvezetet neki.

Édes-halk sóhajok és elégedett morranások hangjai verődtek vissza a falakról, ahogy mindketten ellazultak...

* * *

Az első ajándékot egy második és egy harmadik követett, s idővel egyre több és több aprósággal lepte meg HaeBint visszatérő vendége. Ám TaekWoonnak volt egy kikötése minddel szemben: csak és kizárólag akkor viselhette a fehérneműket és ékszereket, amikor vele kellett töltenie a kifizetett órákat. Senki más nem láthatta meg HaeBint a finom és díszes anyagokban, ahogyan azt sem volt hajlandó elfogadni, ha egész nap ugyanabban a fülbevalóban jár-kel. HaeBin elfogadta az egyezséget, készséggel tett eleget TaekWoon kérésének, esze ágában nem volt mások előtt viselni az ajándékokat. Még HongBin előtt is titkolta a ruhadarabokat és ékszereket.

Az ajándékok után TaekWoon egy újabb szívességre kérte meg HaeBint, aki kezdetben vonakodott teljesíteni azt. Félt HongBin reakciójától, viszont a milliomos férfi kérlelhetetlen volt. Egyedül magának akarta tudni a lányt, képtelen volt más nőkkel együtt lenni; a partikra, melyekre meghívták, inkább ment kísérő nélkül, mintsem valakit választania kelljen a nemesebb családok lányai közül.

Végül TaekWoon akarata győzedelmeskedett HaeBinnel szemben. Megduplázott összegért cserébe HongBin beleegyezett, hogy HaeBin elhagyja a bordélyt, s TaekWoon saját lakásán töltse a kialkudott időt, ellenben a futtatót sem ejtették a fejére. Időkorlátot szabott a találkozásokra, kierőszakolva, hogy az egyik testőre fogja fuvarozni a lányt a megbeszélt helyszínre és időpontban. A milliomos férfi nehezen szánta el magát az alkura, ám a harmadik megbeszélés alkalmával sikerült kezet rázniuk. HaeBin legnagyobb bánatára. A lány csak a saját szobájában érezte magát teljes biztonságban, s amint kilépett a sötét éjszakába, rettegett mindentől, ami élt és mozgott.

* * *

 Közel három hónap telt el HaeBin és TaekWoon első találkozása óta, ami csak egy egyszerű légyottnak indult, s a végére egy elszakíthatatlan románccá avanzsált. HaeBin apránként kezdett felengedni TaekWoon közelében, s ahogy a kezdeti időszakban várta a találkákat a bordélyban, úgy várta azokat a napokat, amikor TaekWoon saját otthonában fogadta őt. A lágy csók pedig lassanként elengedhetetlenné vált a két fél között. HaeBin egyre többször és többször akarta érezni TaekWoon ajkait a sajátjaihoz préselődni, amik olykor még a mennyek fölé is repítették a lányt. HaeBin életében először ismerte meg a szerelmet egy férfi oldalán, aki nem egy használati tárgyat lát benne, hanem egy társat.

A lány képtelen volt már TaekWoon iránt érzett szerelme miatt más férfiakkal is együtt lenni, minden egyes aktus után mocskosnak és visszataszítónak érezte magát, hiába zuhanyozott le legalább háromszor egymás után. Gyűlölte magát, amiért ezt teszi a férfival, függetlenül attól, hogy TaekWoon tisztában volt HaeBin múltjával és jelenével egyaránt, és aki egyáltalán nem neheztelt emiatt a lányra.

Amikor HaeBin az újabb találkozóra készült TaekWoonnal, különös jelenetbe botlott, amint kilépett a szűk folyosóra. A közlekedőn utált futtatója és imádott szerelme nézett farkasszemet egymással. Észrevéve a lány zavartságát, TaekWoon HaeBinhez sietett, majd egy megértő ölelés után újfent szembe fordult HaeBin birtoklójával, egyúttal maga mögé parancsolva a lányt.

- Mondtam már, TaekWoon-shi – sandított a férfi mögött megbúvó reszkető lányra, majd folytatta –, túl nagy árat kellene fizetned érte.

- Mennyi? – szűrte fogai között ellenkezést nem tűrő hangon.

- Nem tudod megfizetni – vigyorgott önelégülten.

- Százmillió won elég lesz? – húzott ki a zsebéből egy köteget, mely pontosan az ajánlott összeget takarta.

- Ugyan már, te is tudod, hogy ennél még többet is kérhetek érte – kacsintott HaeBinre, aki undorodva nézett vissza a férfire.

- Legyen kétszázmillió? – S ezzel még egy köteget vett elő zakójának bal belső zsebéből. – Vagy még mindig nem elég? Háromszáz? – Egy harmadik végezte az első kettő mellett.

- Tsch – legyintett könnyelműen, azonban TaekWoon nem állt meg az alkudozással.

- Mit szólnál ötszázmillió wonhoz itt és most készpénzben? Ennyi csakugyan elegendő, hogy tovább finanszírozd a jól menő kis üzletedet még akkor is, ha egy alkalmazottad kiesik.

HaeBin és HongBin szempárja egyszerre dülledt ki, ahogy TaekWoon a szóban forgó pénzösszeget elővarázsolta zakója többi zsebéből, majd egyenesen a fekete hajú férfi kezébe nyomta.

- Azt hiszem, ennyi elég lesz, hogy végre elengedd a lányt – morogta ridegen, miközben ismét lapockáihoz szorította HaeBint. – Ne feledd, megvannak a kapcsolataim, ha eszedbe jutna tovább zsarolni engem vagy a lányt. Csak egyszer tudjam meg, hogy megkerested HaeBint, úgy éljek, kibelezlek és másnap este már az akváriumomban úszkáló halaim csemegéznek belőled! – emelte fel mutató ujját fenyegetően.

- Jól van! – csattant fel kényszeredett mosollyal, közben farzsebeibe csúsztatva a vaskos pénzcsomagot.

- Ajánlom is – fújtatott dühödten. – Örültem az üzletnek! – vigyorgott teljes elégedettségében.

TaekWoon perdült egyet tengelye körül, majd miután egyetlen őszinte csókot váltottak, kézen fogta szerelmét és elvitte a nyomortanyáról, hogy végre megadja a lánynak azt a biztonságot és boldogságot, amire HaeBin kislánykora óta vágyott. HaeBin könnyeit nyelve lépett ki a bordélyház kapuján, aztán TaekWoon nyakába borulva vallotta meg igazi érzéseit, melyeket addig a napig rejtegetett magában.

- Köszönöm, hogy megmentettél! – zokogta kedvese vállgödrébe, aki hosszú mozdulatokkal simított végig HaeBin gerince mentén, majd két tenyere közé fogta a könnyáztatta arcot és a homályos lélektükrökbe meredt.

- Bármikor megtenném érted. – Ezzel bezárta a kettejük közötti távolságot, hogy forró és mindent elsöprő csókban egyesüljenek.