2016. március 21., hétfő

Appa, Oppa, Unnie és Én (Super Junior - Yesung, Leeteuk, EunHyuk)



Appa.
Appa mindig csinált nekem finom reggelit, bármit kérhettem, ő elkészítette. Koboldpudingot. Farkasfinomságot vagy éppen Tündérsüteményt. Amit csak kívántam, Appa megcsinálta nekem. Oppa és Unnie mindig kinevette őt, csak én voltam az, aki mindig megöleltem érte. Mindig üresen adtam vissza Appának a tányért, egyetlen morzsát sem hagytam rajta. A jól megérdemelt puszimat is megkaptam érte minden alkalommal. Appa minden este mesét olvasott nekem, aztán betakargatott, Unnie-val és Oppával együtt pedig adtak egy-egy jó éjt puszit, hogy a legszebbeket álmodjam.
Appa nagyon szeretett engem.

Unnie.
Unnie mindig kiválasztotta a ruháimat. Megfésülte a hajamat és egy hercegnőt varázsolt belőlem minden reggel. Kivasalta az ünneplőmet, levágta a szemembe lógó tincseket vagy éppen két fonatba kötötte őket. Unnie mindig figyelt a külsőmre és mindig megdicsért, amikor kész lettem. De Unnie mindig azt mondta, hogy nem a külső számít, hanem a belső szépség, mert hiába vagyunk kívül hercegnők, ha belül rosszabbak vagyunk még egy boszorkánynál is.
Unnie nagyon szeretett engem.

Oppa.
Oppa mindig feladta rám a kabátomat és Appával együtt leellenőrizték a táskámat. Oppa minden nap felszállt velem a buszra és elkísért az iskolába. De Oppa nem csak iskolába vitt. Együtt mentünk Állatkertbe vagy Vidámparkba, ahová néha Appa és Unnie is jött. Sőt, egyszer még Unnie legjobb barátja is csatlakozott. Nem értettem, hogy Unnie és Haehae Oppa miért ölelgetik egymást és néha miért ad Unnie szájára puszit. Azt mondták, ha nagy leszek, elmondják. Oppa a Vidámparkban mindig vett nekem vattacukrot, amivel összekentem magam és este fürdéskor Appa morgott, mert a ruhámba is beleragadt. Oppa azt felelte, hogy ruhát tudunk venni százat, de ilyen élményeket csak egyet, aztán az arcomba fújt egy adagot az eper illatú habfürdőmből.
Oppa nagyon szeretett engem.

* * *

Appa már nem készít nekem reggelit egy ideje, ahogyan Oppa nem kísér el az iskolába és Unnie sem fonja két copfba a hajamat. Már nem vagyok kislány és már nem kellenek a mesék sem. A jó éjt puszik idővel elfogytak, egyre kevesebbet aludtam otthon és lassanként a ruháimat is magam kezdtem vasalni. De Appa, Oppa és Unnie még mindig szeret. Az nem változott, ugyanolyan maradt. Oppa minden reggel felhív, mielőtt munkába megyek. Unnie az ebédidőben keres és érdeklődik a napom felől. Appa még mindig szeret gondolatban betakargatni esténként és megkérdezi, hogyan telt a napom. A szeretetük nem változott.
Appa még mindig nagyon szeret.
Unnie még mindig nagyon szeret.
Oppa még mindig nagyon szeret.

* * *

Appa rég készített nekem reggelit, de a mai nap más, mint a többi. A mai különleges, azt mondta, amikor végigsimított az arcomon és megpuszilta a homlokomat. Bármit kérhetek reggelire, készséggel elkészíti nekem. Nem volt étvágyam, hiába szeretett volna sok finomsággal meglepni, csak egy vajas pirítóst tudtam letuszkolni a torkomon. Appa azt mondta, hogy akkor is ennem kell, ha ideges vagyok, mert nem szeretné, ha bajom esne ezen a különleges napon. Szót fogadtam.
Unnie régóta nem vasalta ki egy ruhámat sem és nem fésülte ki a hajamat. Ma viszont az összes ráncot Unnie simította el a földig érő szoknyámról, ahogyan a kontyba kötött tincseim közé is ő bújtatott egy pici kék színű csatot, hogy megtartsa a fejdíszt rajta. A sminkemet is megigazította, egyszerű és mégis tökéletes maszkot kent fel az arcomra. Hagytam, hadd válassza ki a színeket, azt mondta, ezen a napon nekem kell a legszebbnek lennem. Szót fogadtam.
Oppa már régóta nem kísér el sehova sem, mindenhova magam megyek. Ma mégis fogja mindkét kezemet és mélyen a szemembe néz. Mosolyogva figyeli a vonásaimat, egy könnycsepp bújik meg bal szemének sarkában. Óvatosan kihámozom az ujjaimat markos tenyeréből és mielőtt még útnak indulna a sós nedvesség, letörlöm azt. Felsóhajtunk. Azt mondta, ma ő akar elkísérni egészen a rövidke sétám végéig. Szót fogadok.
Elengedi a másik kezemet is, végül puha mancsait az arcomra csúsztatja. Lágyan megcirógatja a bőrömet, ajkaira lassanként felfelé ívelő görbület kúszik, azonban mélybarna tekintete homályos, én mégis így is belemerülök macskás lélektükreibe.
Újabb puha és melegséget árasztó tenyeret érzek meg a bal vállamon, ami gyengéden rászorít a testemre, egy andalító illattal együtt érkezik meg Appa is mögém, majd kisvártatva jobb vállamra is bársonyos tenyér simul, mely szintén lágyan markol rám. Újabb sóhaj szakad fel belőlem, ahogy végignézek rajtuk.
Elsőként Oppa pillantásába veszem kis időre, majd Appa felé fordulok, hogy az ő tekintetéből is erőt meríthessek az utolsó másodpercekre, végül Unnie lélektükreibe fulladok néhány szívdobbanásnyi időre. Lassan fordítanak meg és kerülök háttal Oppának.
Két tenyerét óvatosan végigvezeti a hátamon, itt-ott elsimítja a nem létező gyűrődéseket a ruhámon, végül a fátylamat is rendbe teszi. Appa és Unnie egyszerre emeli fel a hozzám közelebbi karját, majd rejti el arcomat a kissé átlátszó anyag mögé. Egy utolsó mély lélegzetvétel szakad fel belőlünk, mielőtt még útnak indulunk.
Reszketve szorítom a fehér rózsákból álló parányi csokromat a lépteim során, a mindent elválasztó küszöb előtt megtorpanok. Még kell egy kis idő, hogy végleg elszakadhassak tőlük. Elsőként Appához fordulok és remegve ölelem magamhoz, majd Unnie karjaiba bújok pár másodpercre, végül Oppához tipegek egy utolsó biztató ölelésért.

- Minden rendben lesz, elkísérlek a végéig – súgja lágy hangon a fülembe, majd lefejti rólam oltalmazó karjait.
- Te vagy a legszebb menyasszony – simít végig fedetlen felkaromon Unnie is, szavaitól könnyek szöknek a szemembe, amiket igyekszek gyorsan lenyelni.
- Tudom, jó kezekben leszel, de tudd, mi mindig hazavárunk – szorítja meg még egyszer a vállamat Appa is.
- Szeretlek Titeket – motyogom könnyeimmel küszködve, melyek ezúttal már a határtalan boldogságomnak köszönhetőek.

Appa és Unnie bólint egymásnak, majd átlépnek a nagyterembe és elindulnak a végcél felé. Oppa mellém lép, nyom egy apró puszit az arcomra, végül mi is követjük őket. Erősen kapaszkodom Oppa bal karjába, a végső lépteimet mellette teszem meg, hogy újakat kezdhessek a Választottam oldalán...

Appa mindig szeretni fog.
Oppa mindig szeretni fog.
Unnie mindig szeretni fog.
...és én is Örökké szeretni fogom a Bátyáimat.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése