2016. május 11., szerda

HÁROMEZER *3*


Először is nagyon szépen köszönöm Mindenkinek, aki rendszeres látogatója ennek az oldalnak! Külön kiemelném Imádott Húgaimat és Csigusz Dongsaenget, akik még több bátorítást adnak nekem a folytatásért! Köszönöm minden Idetévedőnek és a Többi Olvasónak is, akik ellátogatnak alkalmanként. Egytől Egyig. Neked is és Neked is. Őszintén köszönöm! Soha nem gondoltam, hogy ilyen hamar ekkora látogatottsága lesz ennek a gyűjtőblognak. Mérhetetlenül hálás vagyok minden megtekintésért, bárhogyan is talált erre az oldalra. Azért pedig, hogy megpróbáljam kifejezni a hálámat Nektek, egy kis „játékra” szeretnélek invitálni Benneteket. De lehet, inkább egy kis Ajándékra. Tőlem Nektek.
Most Te lehetsz az, aki Álmodhat, Te lehetsz az Álmodó. Kedvenc UB-del vagy akár párosoddal / párosaiddal. Ha szívesen olvasnál valamit a kedvencedről, de nem találsz ínyedre valót, és esetleg még képességet is látsz bennem arra, hogy megírjam, akkor bátran keress fel! Sokan csak nem merik leírni, pedig lenne hozzá tehetsége, vagy éppen nem tud jól fogalmazni, akkor most élhet az alkalommal! Lehet One Shot, de akár néhány fejezetes Minifiction is. Igyekszem megfelelni az elvárásoknak és olyat kiadni a kezemből, ami elégedettséggel tölti el az Álmodót. Csupán egyet kérek attól, aki szeretne Álmot kérni tőlem, és az nem más, mint a Türelem.
Ahogy azt az oldalon is látjátok, itt is több Minifiction fut egyszerre egy időben, illetve vannak még különálló történetek is, amik szintén időigényesek. Nem tudom, hogy lesz-e egyáltalán érdeklődő erre a dologra, amennyiben igen, úgy megpróbálom maximum három napon belül teljesíteni a kérést. Ez nagyban függ attól is, hogy mennyire ismerem az adott Idolt illetve a témától is, valamint a választott "műfajtól". Egy drámát nehezebb megalkotni, mint egy romantikus Egypercest. Nyitott vagyok elég sok mindenre, de azért horrort és krimit ne nagyon „rendeljetek”, ha mód van rá. Nem vagyok híve és nem is próbáltam még ki magam benne, ezért nem szeretném a Te kérésed alapján megmérettetni magam. De ha mindenképpen azt szeretnél, akkor beszélhetünk akár a dologról.
Keressetek bátran! Vagy ennek a bejegyzésnek a Megjegyzéseinél kérjetek vagy külön az Álomcsacsogóban! Hiszen tudjátok: „Nincs szebb ember annál, aki mer álmodni!”

언니

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése