Egy Sógun Szerelme (SHINee TaeMin) 1/3. [18+]

- Csodálatos vagy – sóhajtotta Atsu nyakába az Ifjú Sógun, s ezzel legördült a lány izzadt testéről, majd egy pillekönnyű, aranyszegélyes fehér leplet húzott meztelen testére, ő maga pedig felkelt, belebújt uralkodói köntösébe és széles ablakához ballagott, amelyen át lassan kúszott be a reggeli napfény.

- Mindig ezt mondja, Takeru-sama – pihegte az ágyas, miközben felült, felvette a földről lila kimonóját, aztán gyors mozdulatokkal magára öltötte, derekára vékony, fekete pántot kötött, tincseit pedig egy újabb biztos fogással kontyba fűzte.

- Hová sietsz, Atsu? – pillantott a hatalmas fekhely irányába, amin az ágynemű még gyűrötten hevert a korábbi együttlétüknek köszönhetően.

- Ideje távoznom – a még langyos takaróra fogott, gondosan összehajtogatta, majd felrázta a párnát és magabiztos mozdulatokkal bevetette az ágyat. – Takeru-samának pihennie kell, amiben nem akarom zavarni.

- Miért vagy ilyen, Atsu? – fordult teljesen szembe a hatalmas ággyal, majd visszaindult szeretőjéhez.

- Milyen vagyok, Takeru-sama? – hajtotta le a fejét, kezeit összekulcsolta, ahogy végzett az ágynemű rendbe tevésével.

- Kimért és tartózkodó – puha tenyerei a lány vállaira simultak, majd egy szívdobbanással később félrehúzta a ruháját, hogy bársonyos bőrét érezze ujjbegyei alatt.

- Mindig ilyen vagyok a Fiatalúrral szemben. Idestova hét éve – lélegzett fel halkan.

- Alig két perccel ezelőtt nem voltál ilyen tartózkodó – suttogta a fülébe halvány mosollyal telt ajkain, Atsu testéből egyetlen biztos remegést váltott ki a Fiatal Férfi közelségével.

- Takeru-sama, kérem – pihegte reszkető hangon, miközben egy méretes gombócot tuszkolt le a torkán.

- Mi a baj? – lehelte fülébe, majd a mögötte lévő érzékeny pontra nyomta ajkát, hogy lágy csókkal illesse a csupasz felületet, míg végül újra elindult álla felé, útját Atsu remegő párnáin zárta.

- Takeru-sama – szuszogta ajkaik közé, azonban a Férfi nem sok lehetőséget hagyott az ellenkezésre.

- Cssh – súgta, míg egy másodpercre elváltak egymástól és a lány szemébe nézett. – Azt akarom, hogy szeress, Atsu. Szeress. Úgy, ahogy csak te tudsz szeretni – ezzel újra ajkaira hajolt és egy mindent elsöprő, mély csókba invitálta őt.

Az ágyas megkapaszkodott az Ifjú derekában, ujjai ragaszkodóan markolták a könnyű selymet, ösztönösen viszonozta a csókot, melyet a Hadvezér kezdeményezett ezúttal is. Még közelebb léptek egymáshoz, a mellkasuk összeért, az édes csókkal belefulladtak a szenvedély tengerébe. Takeru-sama vigyázva az ágyra nyomta Atsut, aztán finoman fölé magasodva elszakította ajkait a lány párnáitól és nyakát kezdte csókolni lágyan és szerelemmel telve. Atsu minden egyes érintés pillanatában felsóhajtott, szíve hevesen dübörgött bordái között, pontosan úgy, mint legelső alkalommal, mikor odaadta magát az Ifjú Sógunnak, s azóta is éppen úgy lüktet a közelében.

Atsu vékony ujjai az Ifjú szőke tincsei közé siklottak, gyengéden megragadta a hosszú fürtöket, lassan feljebb húzta őt mellkasáról, hogy újfent egyetlen csókban egyesüljenek. A lila kimonó lehullott a lány testéről, ahogyan a Hadvezér is megszabadult lenge köntösétől. Az ágyas egyetlen biztos mozdulattal fordított pozíciójukon, majd a Sógun fedetlenné vált felsőtestét halmozta el édes csókokkal, ezáltal mély és halk sóhajokat kiváltva belőle.

Megfontoltan haladt lefelé, minden porcikáját bebarangolta, míg végül elért legnemesebb részéhez, egyetlen röpke pillanatra emelte fel fejét a férfi öléből, hogy vágytól csillogó tekinteteik találkozhassanak, majd visszahajolt és szenvedélyes kényeztetésbe kezdett merev tagján.

Újabb és újabb mélyről jövő nyögések szakadtak fel a Fiatal Hadvezérből, egyszer a takarót markolta maga alatt, egyszer Atsu sötétbarna tincseiben keresett kapaszkodót – a korábban gondosan feltűzött konty semmivé lett –, egyszer pedig a lány vállaira fogott és óvatosan bőrébe mélyesztette körmeit.

Teste vonaglott Atsu alatt, néha meg-megremegett, olykor összerándultak izmai, alkalmanként pedig végleg elernyedt. Élvezettel telve adta át magát Atsu ügyes mozdulatainak, melyek a felhőkig repítették a Sógunt, míg végül egyetlen mélyről jövő nyögést engedett távozni ajkai között, majd egy gyors lendülettel felrántotta magához szeretőjét és ismét kéjtől fűtve húzta dús ajkaira.

* * *

Miután Atsu magára hagyta az Ifjú Sógunt rezidenciáján, visszatért saját, szűkös és egyben szegényes szobájába, ahol csupán egy parányi matracnak és egy apróbb szekrénynek jutott hely a hamuszín falak között. Illetve a szekrény mellett egy még kisebb asztalkának, amin vérvörös terítő pihent, rajta egy tükörrel valamint néhány sminkeléshez szükséges kellékkel. Épp annyi, ami elegendő volt, hogy azt felkenve, tessen a Fiatal Hadvezérnek.

Atsu óvatosan behúzta háta mögött az ajtót, majd két lépéssel letudta a távolságot a térelválasztó és a fekhely között, majd engedte is le a kontyát és egyetlen copfba kötötte tincseit. Kihámozta magát a díszes kimonójából, egy szolidabb és a mosástól megszürkült fehér színűbe öltözött, aztán leült az asztalkához.

Lassan kihúzta a fiókot, kivett belőle egy fekete rongyot, ami rúd alakba volt hajtogatva. Két keze közé fogta, néhány pillanatra megszorította, homlokához emelte, érthetetlenül mormolt pár szót, végül az asztallapra helyezte. Ujjaival szétterítette a könnyű és már kissé szakadt anyagot, ami voltaképp egy kicsiny fegyvert rejtett el az avatatlanok elől. Egy tőr pihent meg a lepel alatt. Egy fa markolatú és tokú tőrt, ami hasonlóan a ruházatához, viseltes volt, ám a tokján lévő írásjegyek hibátlanul olvashatóak voltak.

Az ágyas ismét ujjai közé vette a fegyvert, vigyázva kihúzta a tartóból a kést, azt félretette és tenyerei közé simította a pengét. Hiába volt éles, Atsu mégsem sértette fel vékony bőrét. Erősen szorította a védelmi eszközt, imádkozó pozícióba emelte kezeit, a markolat végével megint megérintette homlokát, majd ajkait nyomta rá, aztán visszatette az eszközt az asztalra. Pengéjén megcsillant Atsu arcképe, szeméből kigördült az első könnycsepp, majd újabbak bukkantak elő és mindegyik a vörös bársonyon végezte be útját. Amelyik viszont a tőr pengéjére hullott, azonnal forró gőzzé vált és elpárolgott.

Atsu sóhajtott egy mélyet, visszahelyezte a fegyvert a tokjába, aztán gondosan elcsomagolta örökségét és a fiók mélyére süllyesztette. Megint. Ahogyan minden nap tette. Szülein kívül senki sem tudott a tőr igazi jelentőségéről, még maga Atsu sem. Annyit tudott, hogy lesz nap, mikor ezzel kell megvédenie magát, de arról már nem beszéltek Atsu szülei, hogy mégis mikor következik be az a nap, és ugyan kitől kellene oltalmaznia saját magát. Hiszen Atsu még egy póknak sem tudott ártani, nem hogy egy embert szíven szúrjon egy késsel. Egyet tudott biztosan: rejtenie kellett még az Onizaki Család Feje elől is, ahogyan a Sógun sem találhatott a tőrre sohasem.

Miután az ágyas eldugta a fegyvert, felemelkedett az asztalkától és az ajtó melletti bal sarokba araszolt, ahová szeretett shamisenjét* állította minden alkalommal a gyakorlása után. Felvette a földről, hátratolatott a matracáig, térdeire ereszkedett, majd combjaira emelte a húros hangszert és lassan pengetni kezdte. Halk és lágy dallam csendült fel a falak között, Atsu lelke megnyugvásra lelt, az ékes hang pedig kiszűrődött a keskeny ajtórés alatt és a könnyű szellő elvitte az Onizaki Ház minden helyiségébe, ugyanúgy megnyugvást adva annak lakóinak.

Atsu közel két órán keresztül játszott az öreg hangszeren, majd miután letelt az erre szánt idő a szoros beosztásból, visszatette a zeneszerszámot a korábbi helyére és a szemközti falra függesztett, egyik kisebb, színes pillangókkal és virágszirmokkal díszített legyezőt vette a kezeibe. Noha túl sok helye nem maradt Atsunak, hogy mozogjon, mégis megpróbálta.

Szétnyitotta a legyezőjét, lehunyta szemhéjait és a fejében megismétlődő dallamra kecsesen táncolni kezdett. Ahogyan azt kislánykorában megtanították neki. Hibátlan és gördülékeny volt minden mozdulata, lassú és könnyed, egyszerűen tökéletesen rándult minden porcikája.

A tánc után az ágyas visszatette a legyezőt a helyére, a szekrényéhez tipegett, ismételten lecserélte a kimonóját, egy tisztát öltött magára, majd távozott szerény menedékéből és a konyhába vitte az útja. A hatalmas, kékesszürke köves helyiségben az idős nevelőnő épp az ebédet készítette elő egyik segédjével, Atsu érkezésével a lány felé fordultak, majd a fiatal konyhalány a tálalópultra tett egy széles fémtálcát tele megannyi finom falattal, biccentett egyet Atsunak, aztán vissza is tért korábbi teendőihez.

Atsu elsétált a pultig, vigyázva megfogta a tálcát, illedelmesen meghajolt és a nagyobb lengőajtóhoz ballagott, aztán az átrium felé indult, hogy az Ifjú Sógunnak feltálalja az ízletes ebédet. Figyelmesen megkocogtatta a falapot, mikor a fiatal férfi lakrészéhez ért, majd a hívó szóra lenyomta a kilincset és beljebb lépett.

A méretes előtérbe érve a hosszú, fenyőfa-berakásos, legalább hat személynek is elegendő cseresznyefából készült asztalhoz sétált. Körültekintően feltálalta az étket, öntött az aranyozott pohárba egy kevés szakét, letette a kancsót és hátrébb araszolt. Alig kellett várnia néhány percet, az Ifjú Sógun megjelent az étkezőben, mosolyogva köszöntötte szeretőjét, aztán leülve a székére, lassan falatozni kezdett, Atsu pedig halvány görbülettel az ajkain nézte a férfit, ahogy elfogyasztja az ételét.

*shamisen (三味線): samiszen

Tanto tőr