Forever with you (B.A.P.) - 7. fejezet

A szomszédos étterem küszöbét elsőként lépem át, az ajtó feletti csengettyű dallama jelzi a pult mögött poharakat törölgető pincérlánynak, hogy vendég érkezett. Többedmagával. Természetesen elmaradhatatlan, hogy a létező összes szempár ránk szegeződjön, de szerencsénkre alig vannak a világossárga falakon belül, akik késődélutáni ebédet ejtenének meg, és még ők is inkább csak a tányérjukon lévő adagot vizslatják, így csak lopva pillantanak fel róla, hogy meglessék imádott kedvenceiket.

A pincérnő széles vigyorral az arcán fordul felénk, majd leteszi a konyharuhát, felkapja a pult végén heverő, mélybordó színben pompázó, puhakötések étlapok egy részét és egy parányi biccentéssel egybekötve vezet a szokásos asztalunkhoz. A leghátsók egyikéhez, ami tökéletesen elbújtatja a srácokat az avatatlan szemek elől. Minél észrevétlenebbül igyekszünk elfoglalni a helyeinket, majd a megkapott menük mögé rejtőznek a srácok a kíváncsi szemek elől, én pedig a tekintetemmel követem, ahogy a pincérnőnk visszabilleg a pulthoz és abban a momentumban igazít is egyet a domborulatain az egyenruhájával együtt, amikor beáll mögé.

- Ki mit szeretne enni? – szólalok meg, mikor újfent végignézek a kis csapaton, nekem egyedül nem jutott étlap, pontosabban szólva, inkább már nem volt kivel osztoznom.

- Pibimbap! – kiált fel JunHong egy nagy mosollyal, ezzel egyenes arányban megsüketítve a mellette fürkésző JongUpot. – De nagy adagot kérek szépen!

- Oh, igaz! Fejlődő szervezet! – nevetek halkan, mire rám nyújtja a nyelvét tettetett sértődöttségében, aztán bújik is vissza a menü mögé. – A többiek? – lassan vezetem végig a többi csapattagon a tekintetemet, mire mindannyian mormolni kezdik a felsorolt lehetőségeit.

Akaratlanul mosolyodom el HimChan arca láttán, ahogy számolja a kalóriákat, majd elégedetten felszusszant, hogy a választott étel még bőven belefér a mai keretbe. DaeHyun és YoungJae szintén vigyorogva beszéli meg, éppen ki fogyasztja el a megkívánt falatokat, holott mindketten tudják, hogy az adag feléhez érve cserélnek és a másik rendelését pusztítják tovább. YongGuk viszont HimChannal ellentétben nem az étlapot nézegeti feszült figyelemmel, hanem engem méricskélnek a mélybarna szembogarak.

Újra és újra összeakad a pillantásunk, én pedig minduntalan vörösödöm bele az átható tekintetbe. Mégis mikor lett ilyen hatással rám ez a szempár? Tudom, hogy volt egy pillanat, amikor közvetlenebb viszonyba kerültünk. Tudom, hogy a közelében mindig hevesebben lüktet a mellkasom. Tudom és érzem... ennyit számított az a néhány magányos pillanat ott a szobámban, mikor este átjött? Ennyit? Ha igen, akkor beleestem ugyanabba a hibába. Súlyos hibát követtem el és többé nem fogok tudni szabadulni tőle.

A mélyen szántó elmélkedésemből a pincérnő cipőjének hangos kopogtatása rángat ki, majd egy émelyítő parfüm csapja meg az orromat, természetesen azonnal elveszi azt a kevés étvágyamat is, ami eddig volt. A szemem sarkából rápillantok, önelégült vigyor ül az arcán, csillognak a szürke kontaktlencsék, ahogy a fiúkat méricskéli, míg végül megáll egyikükön. Komolyan? Tényleg jól érzékelem a dolgokat? Ugye most csak az Univerzum akar velem egy nagyon rossz tréfát űzni?

Egy torokköszörüléssel hozom tudtára, hogy nem kellene kocsányon csüngő szemmel vizslatnia a bandát, elvégre feléjük nem úgy mennek a dolgok, ahogy az a kicsi buksijában megszületik. Sok kell ahhoz, hogy bármelyik tag is komolyabb viszonyt kezdjen bárkivel is. Nagyon sok.

- Rendelhetnénk? – szólalok meg végre magabiztosan és persze azonnal elkapja a tekintetét az idáig figyelt srácról.

- Mit hozhatok? – a rágójával kérődzik a kérdés közben, lekicsinylően néz végig rajtam, mire csak a szemeimet tudom forgatni.

- Én kérnék szépen egy adag japchae-t és egy üveg szénsavmentes ásványvizet – az első eszembe jutó ételt mondom, a pincérnő pedig csak egy hangyányit biccent és vélhetőleg fel is firkálja a kért ételt a kezében tartott papírra. – Ti mit kértek? – mosolyogva nézek imádott Idoljaimra, akiknek már a nyál is összefutott a szájukban.

Sorban elmondják a kiválasztott ételeket, utolsóként YongGuk szájából hangzik el a kérés, a felszolgálónk pedig egyetlen fogkrémreklámmal megegyező vigyorral veszi tudomásul a rendelést. A mellkasom hirtelen szűkössé válik, amikor eltipeg az asztalunktól, kifejezetten nem tetszett, ahogy viselkedik. Tudom, hogy mind a hat srác szívdöglesztő külső birtokában van és persze azzal is tisztában vagyok, hogy idővel szükségük lesz a gyengébbik nem törődésére, de jelenleg én vagyok az, aki ezt a szerepet betölti az életükben. DaeHyun és YoungJae kivételével, természetesen. De akkor is bosszant a dolog. Arról nem beszélve, hogy imádott leaderem túlzottan is kedves volt ezzel a némberrel.

Míg várjuk az ételeket, én egyetlen szó nélkül hallgatom a társalgást, YongGuk ismerteti a többi fiúval a menetrendet, amire olykor csak egyetértően bólintok, mivel én is pontosan ezeket az utasításokat kaptam meg a menedzserüktől. Más esetben aktívan részt veszek az ilyen eszmecserékben, de most valahogy kedvem sincs megszólalni. Még az étvágyam is elment a korábbi közjátéktól, szívem szerint begubóznék egy sötétebb sarokba és soha nem bújnék onnan elő többé.

Mindig is talpra esett voltam és persze a munkában könyörtelen is, de a magánéletem felért egy kisebb káosszal minden esetben. Soha nem tudtam csak úgy egyszerűen beleszeretni valakibe, mert nekem mindig az elérhetetlen kellett és csak messziről figyeltem, ahogy éli a mindennapjait, amikor pedig a tettek mezejére kellett volna lépni, csigaházba bújtam inkább.

Jajangmyeon, Pibimbap, Pulgogi, Japchae, Takkalbi, Tteokbokki, Yukhoe (balról jobbra haladva)

Közel háromnegyed óra várakozás után mindenki elé kerül a gőzölgő finomság, óvatos és mosolygós mozdulattal, elém persze már cseppet sem így érkezik a tányér. Kis híján az ölemben végzi a forró, zöldséges tészta, de szerencsémre visszafogja magát a pincérnőnk és ügyel a saját cselekedeteire.

Szabályosan nekiesnek az ételeknek, csak én vagyok az, aki ismét a pálcikáival piszkálgatja az ínyencséget, küszködve nyelek egyet-egyet, cseppet sem esik most jól az evés. Még az ásványvizem is keserűnek hat, amikor hörpintek egy kortyot. A felszolgáló lány egyre gyakrabban tipeg el az asztalunk mellett, bennem egyre nagyobb ellenszenvet kiváltva, ahogy folyton végigméri a leader kissé görnyedő alakját, miközben falatozik. DaeHyun aggódó hangja rángat ki a szenvedéseimből.

- Noona? – szorítja meg gyengéden a falapon pihenő csuklómat, mire elkapom a fejemet a tányérról és DaeHyunra nézek.

- I-igen? Figyelek! Mit is kérdeztetek? – reménykedve pislogok, hogy nem zuhantam túl mélyre a gondolataimban és hamar visszacsöppenhetek a beszélgetésbe.

- Senki nem kérdezett semmit – suttogja halkan, azonban az aggodalom még mindig nem tűnt el a hangszínéből.

- Oh – csalódottan eszmélek fel, vészesen közel kerültem a lebukáshoz, így inkább leteszem az evőeszközömet, mielőtt még magától hullik ki az ujjaim közül.

- Elárulod, hogy mi a baj, vagy kezdjünk inkább találgatni? – ezúttal YongGuk intézi felém a szavait, bennem pedig az ütő is megáll.

Mégis hogyan tudnék válaszolni éppen neki erre a kérdésre? Hogyan is lennék képes elmondani, hogy felzaklatott, ahogy a pincérnő ránézett és ő fogadta a közeledését egyetlen mosollyal? Hogyan is tudnék nem kiborulni és féltékenységi jelenetet rendezni ettől a látványtól? Hiszen szinte már felkínálta magát akkor, mikor kihozta az ételeket, a mellei kis híján koppantak a poharak mellett, a bugyiját is majdnem be lehetett azonosítani, annyira felhúzta az egyenruha alsó részét. Hogyan?

- Csak elment az étvágyam – mormogom lesütött szemekkel, szinte mindenki meghőköl a választól, elsőként YoungJae veszi magához a kezdeményezést.

- Mitől? Te voltál az, aki azt hangoztatta az egész séta alatt, hogy majd’ éhen hal. Akkor most mi történt? Mi lett veled? Kaptál valami üzenetet az Ügynökségtől vagy otthonról? Mi lelt?

- Csak az iménti közjáték – dünnyögöm magam elé és megint az elém pakolt adagot veszem mérce alá. – Egy pár zöld szem meg némi szőkített, fenékig érő fürtök. Plusz egy kis bemutató, mégis mivel állok szemben – gondolkodás nélkül törnek fel belőlem a szavak, amiket a bandára zúdítok, persze még további döbbenetbe sodorva őket.

- Ja, hogy a pincérnő – emeli fel mutató ujját JongUp és az említett hölgy felé mutat vigyázva. – Személy szerint nálam nem jön be az effajta viselkedés. Nekem egy lány se kínálja fel ennyire magát.

- Nem idevaló lány, Noona, felesleges foglalkoznod vele – HimChan igyekszik megnyugtatni, azonban most hatástalannak bizonyul minden próbálkozása.

- Tényleg a pincérnő miatt lettél ilyen, Noona? – JunHong is csatlakozik végül a többiekhez, az ő hangja még inkább ijedten cseng, mint DaeHyuné volt a beszélgetés elején.

- Csak részben – újfent csak motyogva felelek. – Mindegy. Ne is foglalkozzatok velem. Inkább egyetek, mert a végén elkésünk a stúdióból és nem lesz betartva a szigorú menetrend, aztán mindent csak csúszással tudunk megcsinálni.

- Addig úgysem megyünk sehova, amíg nem válaszolsz – YongGuk igyekszik erővel kipréselni belőlem a választ, én pedig pontosan olyan határozottsággal próbálok meg ellenállni a szavainak.

- Hagyjuk – elcsuklik a hangom egy óvatlan pillanatban, így mielőtt még kiborulnék és zokogva az asztalt fejelgetném kétségbeesésemben, felállok az asztaltól. – Bocsássatok meg, mindjárt visszajövök! – udvariasan meghajolok, és már fordítok is hátat nekik, hogy becélozzam az illemhelyiséget.

Amint a biztonságot nyújtó falak között találom magam, abban másodpercben fordítom is el a kulcsot benne és támaszkodom meg a hátammal az ajtón. A könnyeim automatikusan útnak indulnak, hiába akarom visszafojtani az érzéseimet. Fáj. Nem tudom tagadni, fáj, ami történt. Nem rendezhetek jelenetet, mert nem vagyunk együtt. Nincs semmi közünk egymáshoz. Ő egy Idol, én meg egy menedzser-asszisztens vagyok, aki segít beosztani a rengeteg munkát és némi pihenést igyekszik beszúrni két hajtás közé.

Néhány pityergéssel töltött perc után ellököm magam a térelválasztótól és a bézsszínű mosdókagyló felé vezet az utam, hogy eltűntessem a nyomokat az arcomról, illetve a hideg víz talán alkalmas lesz arra is, hogy picit lehűtsem magam. Miután a csuklóimat is eláztattam a hűs folyadékkal és az arcomról is letörölgettem a fájdalmam jeleit, felszárítom a vízcseppeket és némi sminket is visszavarázsolok a bőrömre. A tincseimbe túrok, felrázom őket, majd egy utolsó pillantást vetek még a tükörképemre, mégsem lenne jó túlságosan ziláltan visszamenni az asztalhoz. Akkor végleg kiderül minden, amit idáig titkoltam a Csapat elől.

Újfent az ajtóhoz ballagok, majd egy kulcsfordítás múltán már kint is vagyok a rejtekből. Pechemre a félfordulatot követően sikerül egy mellkasba ütköznöm, de meglehetősen ismerős ez a mellkas. A reakció nem marad el. A szívem heves zakatolásba kezd a torkomban, a térdeim megremegnek, a bódító illatfelhő azonnal megszédít és egy álomba varázsol.

- YongGuk-shi – bukik ki belőlem alig hallhatóan, majd feleszmélvén a közelségétől, hátrálni kezdek, ellenben nem sokat tudok araszolni, pusztán egyetlen lépésnyire van tőlem a térelválasztó, szemben velem pedig YongGuk teste, ami lassanként zár csapdába. – Má-máris. Indulhatunk. Vissza – motyogom zavarban, de bennem akadnak a szavak, mikor puha tenyereit érzem meg a csípőmre csúszni.

- Nem ezért jöttem – súgja halkan, miközben erősebben szorít a derekamra, az én szívverésem is megkétszereződik.

- Ba-baj van? – pihegem egy nagyobb gombóc letuszkolása után.

- Nincs semmi baj – bal kezét elveszi a csípőmről és fejem mellett támaszkodik meg, jobb tenyerét pedig arcomra simítja és lágyan megcirógatja a bőrömet.

- Yo-Yong... Guk – ismét elcsuklik a hangom az érintéseitől.

Tiltakozni sincs lehetőségem, mert belém fojtja a szavakat. Ajkait tapasztja az enyémekre, gyengédséggel és törődéssel telve csókol meg, de tökéletesen érzem benne az elfojtott vágyat és a szenvedélyét is. Mindenem beleremeg a csókba, ösztönösen kulcsolom át feszes nyakát és húzom egy mozdulattal közelebb magamhoz. Belefeledkezem mindenébe. Szemhéjaim lecsukódnak a mámortól, ami elönti a testemet, ujjaim fekete hajába túrnak és még jobban ajkaimra vonom.

- Megnyugodtál? – súgja párnáink közé elválásunkkor, aprókat pillázok bársonyos párnáit mustrálva.

- Nem voltam ideges – zihálom kétségbe vonhatóan.

- Nem is azért kell megnyugodnod, mert ideges voltál – elmosolyodik, bennem pedig egyre több kérdés merül fel a megjegyzésétől.

- Hanem? Akkor miért kérdezted? – értetlenkedek.

- Nem gondolod, hogy elég kellemetlenül jött volna ki az asztalnál ugyanez a jelenet? – a bamba képem láttán szélesedik a görbület, ami ajkain ül. – Ha a többiek előtt teszem ugyanezt, akkor megostromolnak az idiótábbnál idiótább kérdéseikkel, plusz a nem kívánatos fotók miatt is magyarázkodhatnánk mindketten. Nem jobb, hogy itt tisztáztunk mindent?

- Ti-tisztáztunk? Mármint? Mit tisztáztunk? – hebegem zavarodottan.

- Láttam, amit láttam és tudom azt is, hogy kiborultál a pincérnő miatt. De feleslegesen tetted, Noona – mindkét kezét az arcomra csúsztatja, puha ujjbegyei érzéki simogatásba kezdenek a bőrömön. – Korántsem foglalkoztat úgy az a lány, mint te, Noona – érzem, ahogy az arcom lángol a suttogásától, elkapom a pillantásomat, nem tudok tovább a szemébe nézni. – SungYeon-ah? – a fülemhez hajolva becézget, egyetlen névvel illet mindig is, és tudja, hogy neki hallgatok erre a becézésre.

- Tessék? – továbbra is lesütött szemmel felelek.

- Nézz rám – megrázom a fejemet, bármennyire szeretné, nem tudom megtenni. – Kérlek – két ujjával állam alá nyúl, hüvelykujját végigvezeti alsó ajkamon, halk sóhaj szökik ki a számon. – Nézz a szemembe, SungYeon-ah – suttogja, nálam pedig eredményesnek bizonyul az óhaja. – Így már jobb – mosolyodik el, mikor újfent összeakad a tekintetünk.

- Neked lehetséges. De. De nekem nem – mormogom teljes vörösségben úszva. – Zavarba hozol.

- Örülök, ha ilyen reakciót váltok ki belőled, SungYeon-ah.

Ismét puha párnáit érzem meg az enyémeken landolni, és újfent képtelen vagyok ellenállni neki. Szükségem van erre a gyengédségre és erre a magabiztos leaderre, aki bármikor képes meggyőzni a téveszméimet illetően. A lágy csók fokozatosan erősödik és engedünk teret mindketten a saját érzéseinknek. Őrjítő. Mámorító. Bűnbe taszító minden mozzanata.

- Ideje lenne visszamennem, azt mondtam, csak a mosdóba jövök – sóhajtja ajkaink közé, majd egy újabb apró csókot nyom a számra.

- Vissza – bólogatok félájultan, alig bírom megtartani magam mellette. – Akkor. Akkor majd én megyek előre.

- Mindjárt jövök én is – mielőtt még megint elhajolnék tőle, egy utolsó csókot nyom a számra, majd fordul is és szívdobbanásommal később el is tűnik a szemközti ajtó mögött.

Mélyeket sóhajtva húzom lejjebb a felsőmet és igazítok egyet a nadrágomon is, ahogy igyekszem összeszedni magam, aztán végre engedelmeskednek a lábaim és visszaindulok a helyemre. A srácok elpusztították a rendeléseknek egy részét, már csak DaeHyun és YoungJae csipeget ezt-azt. Mosolyogva ülök vissza a székemre, minek köszönhetően az összes barna szempár rám téved, és egyszerre kezdi méricskélni a boldog vonásokat.

- Minden rendben, Noona? – JunHong érdeklődik elsőként az állapotomról, sötétszín lélektükreiből még mindig nem tűnt el a félelem.

- Igen, Picúr. Minden a legnagyobb rendben van – húzom biztató mosolyra a számat.

- Ami azt illeti, jobban is nézel ki, Noona – JongUp megjegyzésével természetesen mindenki egyet ért, csak én látszom egyre zavarodottabbnak.

- Kíváncsi lennék, hogy mi derített jobb kedvre.

- Elhallgass, Dongsaeng! – teremtem le DaeHyunt mosolyogva, a pimaszságnak is vannak határai.

- Yah! Noona! Te nem szoktál így hívni minket – görbíti le elkeseredetten telt ajkait.

- Ha nem hagyod abba a szemtelenkedést, akkor ezentúl így foglak hívni – könyökölök fel az asztalon.

- Kit és hogyan fogsz hívni, Noona? – YongGuk is visszaér köreinkbe, majd hanyagul leveti magát a helyére, hirtelen szeretnék némasági fogadalmat tenni ettől a tekintettől.

- Öhm. N-nem. Nem érdekes – hebegem.

- Noona épp DaeHyun Hyunggal vitatkozik, és közölte vele, hogy ha nem fogja vissza magát, akkor mostantól csak és kizárólag dongsaengnek fogja szólítani – JongUp világosítja fel a leadert a korábbi párbeszédről, amit egy széles mosollyal reagál le.

- Helyes – biccent magabiztosan. – Lassan ideje mennünk – az órájára pillant, aztán megint rám néz.

- Majd én rendezem a számlát! – felpattanok a székről és a pulthoz megyek, hogy ott fizessek inkább, ezzel is időt nyerve saját magamnak, hogy lenyugodjak.

Miután kiegyenlítem a fogyasztásunkat, csatlakozom a csapathoz és végre mosolyogva lépek ki az ajtón, közvetlenül YongGuk előtt, aki lassan végighúzza puha tenyerét a derekamon, egy másodpercre összefonja az ujjainkat, majd egy kacsintás után elengedi és HimChan mellé lép. Mosolyogva nézem az előttem ballagó leadert, a szemem sarkából még látom, ahogy a pincérnő álla – képletesen szólva – koppan a pult tetején ettől a kis közjátéktól, aztán kihúzva magam, lépkedek is szorosan a fiúk mögött.

Az Enyém. Egyedül az Enyém!

Röpke huszonöt perc alatt visszaérünk a stúdióba; míg a fiúk a szokásos felvevő irányába mennek, addig én a liftet célzom be, a fentebbi irodák egyikében kialakított kis kuckómban tudok dolgozni is, amíg rájuk várok. Jót fog tenni egy kis szervezés és egy kis előkészület a turnéra, mert lesz, mi elterelje a gondolataimat YongGukról és az érzéseimről. Még klipet is ki kell találnunk az illetékesekkel, nem beszélve a kollekciókról és a helyszínekről. Rengeteg a tennivaló. A fémszörnyeteghez érve mélyet sóhajtok, mikor ujjam a hívó gombra téved. Bármennyire is szeretnék, nem tudok megfeledkezni a mosdó előtt történtekről. Túlságosan is szédítő volt minden momentuma.

- Noona? – szorít egy meleg tenyér a bal vállamra, rám ezzel a szívbajt hozza az illető.

- Jesszus! Megijesztettél! – zihálok rémülten.

- Ne haragudj, Noona! – dől meg picit, de megállítom a hajlongásban. – Nem akartam.

- Semmi baj. Mit szeretnél, Channie? – döntöm oldalra a fejem.

- Beszélni veled.

- Velem? Mármint. Miről szeretnél beszélni? Az itteni iroda is megteszi?

- Nem itt. Valahol máshol – rázza a fejét, az fejemben ezzel együtt lesz mérhetetlen káosz.

- Miről van szó, Channie?

- Rólad és Hyungról – néz mélyen a szemembe, elakad minden szavam.

- T-tessék?

- Jól hallottad, Noona – bólint.

- Mi-miből gondolod, hogy én és YongGuk-shi. Szóval miért épp kettőnkről szeretnél beszélni?

- Túl jól ismerlek titeket és tudom, hogy milyen, mikor harcoltok a saját érzéseitekkel. Engedd, hogy segítsek, Noona – mindkét kezével a vállamra fog, megértően ragyognak rám szembogarai.

- De még én sem tudom, hogy mi van köztünk – lehajtom a fejemet és a padlószőnyeget mustrálom.

- Én tudom, Noona. Hidd el. Ahogyan azt is tudom, hogy Hyung hogyan is érez irántad. Már az első nap óta.

- HimChan? – emelem fel a fejemet a hallottakra.

- Az első naptól fogva vibrál köztetek a levegő.

- Jaj, Channie – motyogom a könnyeimmel küszködve, majd inkább közelebb lépek hozzá és szorosan átölelem a derekát.

Nehézkesen szakadok el pillanatnyi támaszomtól, de a munka mindkettőnket vár. Még egyszer rám mosolyog és csak aztán hagy magamra, amikor még egyszer megérkezik a lift a földszintre. Bármennyire is szeretném elhinni HimChan mondatait, gyötörnek a saját kétségeim. Hiszen, hogyan is lehetne köztünk bármi komoly is? Mindketten a munkának élünk és fontos a karrierünk. Viszont nekem YongGuk karrierje még a sajátomnál is fontosabb...