2016. június 16., csütörtök

NÉGYEZER O.O *3*



Tulajdonképpen még egy hónap sem telt el az előző „Köszönöm” poszt óta, de most megint egy ilyen bejegyzés a soron következő ezen az oldalon.
Egyszerűen nem találok szavakat... Tényleg. Megint csak azt tudnám szajkózni, amit eddig minden ilyen esetben: Köszönöm! Hálás vagyok minden egyes (és kettes) oldalmegtekintésért, akárhogyan is talált rá az illető! Melegséggel és nem kevés hálával tölt el ez a fajta „visszajelzés”, mert láthatom, hogy vannak, akiknek mosolyt csalok az arcára olykor.
Minden Csendes Olvasómnak köszönöm, aki visszajáró a blogra, ahogyan hálás vagyok Imádott Húgaimnak is, akik szüntelenül támogatnak az Írás folytatásában és lassanként elhitetik velem, hogy van bennem valami, bár néha erős túlzásnak érzem az „Erre születtem” kifejezést. Szóval első sorban Húgaimnak vagyok hálás és másodsorban – mindenki más ebben a kupacban szerepel – azoknak, akik a háttérből figyelik / olvassák az írásaimat!
A háromezres megtekintésnél „játékra” invitáltalak Titeket, amiből végül nem lett semmi. Nem tudom, hogy azért, mert mégsem nyerte el annyira a tetszéseteket a blog vagy csak egyszerűen bátortalanok voltatok... viszont újfent él ez az Ajánlat. Ti lehettek az Álmodók és kérhettek ugyanúgy: Kedvenc Páros, Ultimate Bias, One Shot, Pár fejezetes Minifiction, stb.
Ennek a bejegyzésnek a megjegyzésénél vagy akár az Álomcsacsogóban keressetek bátran, nem harapok egyáltalán! Köszönöm még egyszer a rengeteg megtekintést!

언니

2 megjegyzés:

  1. Na szia Unniem! :)
    Eszméletlen büszke vagyok, hogy elérted ezt a nézettséget, és én biztosra veszem, hogy ez még a százszorosára fog nőni! :)
    Boldogsággal tölt el, hogy te is boldog vagy, és kívánom, hogy ennél még több és több sikert halmozz fel, mert képes vagy rá! <3
    Csodálatos író vagy, és igenis erre születtél!^^ Nem tudnám már elképzelni az életem egy ilyen nővér nélkül, mint te, és ezért hálás is vagyok :)
    Az írásaid egyszerűen színt hoztak az életembe, egy olyan példakép lettél számomra minden téren, amit egészen addig nem tapasztaltam, míg meg nem találtalak Téged :)
    Sok a bátortalan olvasó sajnos, de idővel megjön nekik is a szavuk, abban biztos vagyok ;)
    Én kérnék egyet, már ha nem nagy baj, az pedig egy EXO lenne Chen főszereplésével. Annyira kevés vele a fanfiction, pedig egyszerűen imádom őt :c Hogy One Shot lesz vagy mini, azt teljes mértékben rád bízom, mert ebben nem igazán tudok dönteni ><
    Remélem, nem okozok gondot a kéréssel :)
    Még mindig őszintén imádlak és csodállak, mindenért!:)
    Hwaiting, Drága Unniem! <3

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Drága Dongsaengem! <3 *3*
      Köszönöm-köszönöm-köszönöm! Mindent! Azt, hogy az életem része lettél vagy és remélem, hogy nagyon sokáig leszel is az!!! <3 Köszönöm a támogatásodat, minden egyes kommentedet, amikkel megtiszteled az írásaimat! <3 Köszönöm, hogy nővéreddé fogadtál és igyekszem soha sem csalódást okozni és mindig jó nővéred lenni, ahogyan a másik két lánynak is... <3
      A Te írásaid is minden alkalommal megmelengetik a lelkemet, felszabadultak és egyben lehengerlőek is...
      Remélem, hogy a Te "hatásodra" megjön néhány Olvasónak a bátorsága majd... ;) :*
      Természetesen nem baj, hogy kértél, sőt! Örömmel tölt el! *3* Egy Chen főszereplésű fici rendel... :3 Felírtam, és igyekszem néhány napon belül (lehetőleg maximum 3 nap) hozni is a kész ficet. Vagy egy nagyon rövid Mini lesz vagy pedig egy hosszabb One Shot, nem tudom, ez majd a Múzsámtól függ... :)
      Őszintén imádlak Téged és az Írásaidat egyaránt! Köszönöm, hogy megszülettél és rám találtál! <3
      Kamsahamnida, Drága Dongsaengem! <3 *3*

      Törlés