Bodyguard (SHINee TaeMin, JongHyun) - 7. The other side

* * * Haru POV * * *

Mikor értesültem JiHye esküvőjéről, az egyik szemem sírt, a másik nevetett. Bár a vőlegény kiléte kellőképpen megdöbbentett. Először azt hittem, hogy csak viccel, mikor közölte velem a rideg tényeket, de rá kellett jönnöm, hogy semmi tréfa nincs ebben az egészben. Son politikus elhatározta, hogy bebiztosítja a helyét és férjhez adja az egyetlen lányát egy arra méltó férfihoz.

Persze ahogy az várható volt, JiHye rettenetesen kiborult az esküvő miatt. Tudtam, miért reagál így a hírre, hiszen ki szeretne összeházasodni valakivel, akit nem is ismer, és kiváltképp nem szívlel? Tudtam, hogy nem én leszek az, aki támaszt tud nyújtani neki, így egyértelmű volt számomra, hogy a testőre mellett kell lennie. De azon az estén JiHye még YongGuk oldalán sem talált biztonságra. Elmenekült a házból, s csak akkor következett be az igazi baj.

YongGuknak hála csak néhány karcolás esett rajta, de az esemény annyira megviselte a testőrünket, hogy képtelen volt tovább JiHye mellett maradni. A hazaérkezésekor nehéz szívvel hagyta el a Son Rezidenciát, s tudtam, hogy munkaadóm most lesz csak igazán magányos ebben a hatalmas házban. A gondok viszont csak nőttek JiHye körül. Újabb sokk érte, mikor azt a bizonyos levelet adtam át neki, amit az állítólagos édesanyja írt neki. A világ, amiben addig a napig létezett, kártyavárként kezdett összeomlani.

Sikerült meggyőznöm, hogy találkozzon azzal a hölggyel, és JongHyun-shivel meg is beszéltem, hogy a kisasszony hová készül a délelőtt folyamán. Reménykedtem, hogy ez a testőr is hasonló hatással lesz majd JiHyére, talán segít átvészelni neki ezt a nehéz időszakot, de az arroganciája és a távolságtartása nem igazán mutatott erre lehetőséget. Nem látott mást benne, mint egy elkényeztetett csitrit. Pedig ha tudná, hogy JiHye igazából egy intelligens nő, aki megannyi kényszernek van kitéve a nap minden percében, s mások már rég feladták volna az egészet az ő helyében, meglehet, segítene is neki jobbá tenni az életét. Csak egy kis megértésre volt szüksége a kisasszonyomnak.

Féltőn néztem, ahogy elhajtanak a hatalmas birtokról, miután JiHye beszállt végre az autóba, majd becsukva a méretes bejárati ajtót, a hall felé lépdeltem, hogy lecseréljem a virágokat és előkészüljek JiHye visszaérkezésére. Az ajtócsengő ellenben megállított már az első mozdulatomban, így perdülve egy nagyot, a bejárathoz siettem. Döbbenetemre JiHye vőlegénye ácsingózott a küszöbön. Szédítően mosolyogva, s lehengerlő külsővel, mint általában. Nagyot kellett nyelnem a látványától: mintha épp egy neves magazin címlapjáról készült volna lelépni.

- TaeMin-shi – hajoltam meg udvariasan. – Kérem, fáradjon beljebb – álltam félre. – A kisasszony épp most ment el – jegyeztem meg, ahogy beljebb lépett a házba.

- Tudok róla – szólalt meg búgó hangon. – Láttam, mikor elmennek.

- Oh. Ez esetben, miben lehetek TaeMin-shi segítségére? – dőltem meg ismét, amint becsuktam az ajtót.

- Gyere, beszélgessünk kicsit, Haru-yah – becézgetett könnyedén, mintha nem is egy cseléd lennék, hanem egy vele egyenrangú személy.

- Biztosan akad alkalmasabb társasága nálam, TaeMin-shi – feleltem.

- De én veled akarok csevegni, Haru – dobta le magát hanyagul a világos pamlagra, akárcsak a saját otthonában tenné. – Mesélj, hogy’ vagy mostanság? – piszkálgatta a porcelánokat az üvegasztalon.

- Köszönöm kérdését, TaeMin-shi, igazán jól megy sorom. Nincs okom panaszra.

- És mi a helyzet a férfiakkal? – állt fel a bőrbútorról és hozzám lépdelt magabiztosan.

- Hogyan? – hebegtem gyorsan rebegtetve pilláimat. – Mit kérdezett az Úrfi?

- A férfiakkal. Hogy’ állsz a férfiakkal? – megállt előttem egyetlen karnyújtásnyira, átható pillantásokat intézve hozzám.

- Mármint? – nyeltem nagyokat zavaromban. – Mire... mire kíváncsi... az Úrfi? – kérdeztem félve.

- Tudod te jól, Haru. – Lassan felemelte jobb kezét, majd arcomra simította tenyerét. – Kihasználhatnánk a helyzetet.

- Úr... Úrfi? – hebegtem félájultan, nem akartam hinni a saját szememnek és fülemnek.

- Csak mi fogunk tudni erről az egészről – hajolt közelebb arcával, hogy csókkal fojthassa belém ellenkezéseimet, s közben bal kezét jobb combomra vezette.

- Kérem, TaeMin Úrfi, ne tegyen olyat, amit később megbánhat – húzódtam hátrébb tőle, megakadályozva ezzel a csókot, de falba ütköztem három lépéssel később.

- Soha nem bántam meg még semmit. De azt nagyon sajnálnám, ha kihagynám ezt a lehetőséget – közelített ismét azokkal a vadászó mozdulatokkal, majd elém érve megint csapdába próbált ejteni.

- Talán inkább valamelyik korábbi szeretőjével kellene ezt eljátszania – fújtattam lenézően, elhúzva arcomat, s közben megragadtam bal kezét, ami újfent lábamra tévedt, aztán eltoltam tagomtól magabiztosságot erőltetve magamra. – Ők biztosan jobban élveznék a dolgot.

- Talán nem tetszek neked, Haru?

- Ami azt illeti, jobban szeretem az Úrfi azt az énjét, amikor nem egy arrogáns tuskó! – jelentettem ki tényként, s már léptem is el tőle. – Ha nem kíván mást az Úrfi, akkor én inkább távoznék! Ismeri a járást!

Ezzel otthagytam TaeMint és vele együtt az egóját is, a hátsó konyhába siettem, hogy a házvezetőnő munkájában tudjak segédkezni. Nem is érdekelt, mit tesz vagy mit nem tesz tovább Lee TaeMin, bár a térelválasztó hangos csapódásából ítéltem meg távozását. Mindig is tudtam, hogy nőcsábász hírében tartják Lee TaeMint, de a saját szememmel látni sokkal rosszabb volt, mint csak az újságokat olvasni. Megannyi szupermodell és ulzzang volt már a kiszemeltjei között, akiket rendre meg is kapott, s tudtam, hogy én sem lennék több számára, csak egy újabb strigula a noteszében. 

Ebből az egyből pedig nem kértem. Inkább rajongtam érte a távolból, mert tudtam, hogy legbelül nem az a romlott férfi, akinek mutatja magát. Hittem, hogy az igazi énjét rejtve tartja a világ elől, hiszen származása miatt csak kihasználná őt minden ember.

Mikor JiHye visszaért JongHyunnal, szokatlanul feldúlt volt. Tudtam, hogy történnie kellett valaminek, hisz' ok nélkül soha nem viselkedne úgy. Alkalmam azonban nem volt rá, hogy megkérdezzem, ugyanis az újabb vendégek érkezését tudatnom kellett vele. Az esküvőszervezők személyének még maga JiHye sem örült, ahogyan én sem lelkesedtem érte. Láttam az arcán a csalódást, s éreztem, hogy még egy heggel lett gazdagabb az egyébként is megtépázott lelke. Gyanítottam azt is, hogy az a délelőtti találkozás sem úgy sült el, ahogy azt mindketten szerettük volna.

A ruhapróba után JiHye a szobájába rohant, a konyhaajtóból figyeltem a civakodását a testőrével, s nem bírtam tovább uralkodni az indulataimon. Lehet TaeMin viselkedése is kiváltotta ezt belőlem, de ki kellett állnom JiHye mellett, elvégre ennek a tuloknak fogalma sem volt róla, miket kellett átélnie, s minek van kitéve naponta a kisasszonyom.

- JongHyun-shi! – szólítottam meg, ahogy hallottam JiHye szobájának ajtaját bevágódni.

- Parancsoljon, Haru kisasszony – biccentett udvariasan.

- Nem vagyok kisasszony, ne szólítson így – fojtottam belé a szavakat mérgemben. – A nevem Kang Haru és szeretem, ha egyszerűen Harunak szólítanak. Mindenféle becézgetés nélkül.

- Megértettem és sajnálom az iménti megnyilvánulásomat – kért illedelmesen bocsánatot.

- Nem ez a lényeg – vágtam rá sietve, nem akartam húzni egyikünk idejét sem. – A lényeg a kisasszonyom.

- Hogyan? – értetlenkedett.

- Nem tudom, hogyan alakult a kisasszony délelőtti találkája, és mi történt utána, de a sértegetést tartsa meg magának, Kim JongHyun! – ripakodtam rá gondolkodás nélkül teljes nevén szólítva a testőrt, majd egy nagy levegőt véve zúdítottam rá ideges gondolataimat. – JongHyun-shi, fogalma sincs róla, hogy a kisasszonyomnak min kell keresztül mennie, de inkább támogatásra van szüksége, mint újabb támadásra. Túl sok minden szakadt a kisasszony nyakába, és úgy látszik, hogy én már kevés vagyok hozzá, hogy levegyek némi terhet róla. A kisasszonyom erős nőnek mutatja magát, hogy megfeleljen a társadalmi elvárásoknak, de legbelül őrlődik. - Könnybe lábadtak a szemeim a saját szavaimtól. - JiHye szenved, és JongHyun-shi csak rátesz egy lapáttal, mikor így bánik vele.

- Meglehet, talán túl kemény voltam a kisasszonyhoz – sütötte le a szemeit elgondolkodva hosszú monológomon.

- Minden bizonnyal, JongHyun-shi – sóhajtottam fel büszkén. – Kérem, ha módja van rá, ne ártson többet a kisasszonynak. Legyen türelemmel vele, hiszen még csak most érkezett JongHyun-shi a házhoz, a kisasszonyomnak is időre van szüksége, hogy megszokja JongHyun-shi jelenlétét, ahogyan minden mást is fel kell dolgoznia ezzel együtt.

- Köszönöm a szemléletkiigazítást, Haru – hajolt meg ismét. – Engedelmeddel. - Ezzel fordult egyet és az emeletre indult.

* * * JongHyun POV * * *

A szobalány szavai furcsán hatottak rám. Túlságosan is a védelmébe vette azt a nőt, ami számomra kellőképpen szokatlan volt. Találkoztam jó néhány szolgálólánnyal, de egyikük sem volt ennyire harcias, ha az úrnőjéről volt szó. Haru ebben is különleges volt, akárcsak a munkaadója. Be kellett látnom, hogy hozzám nem méltón viselkedtem JiHyével, s ha ezt Eomeoni látta volna, alapos fejmosásban részesítene.

Miután elköszöntem Harutól, az emeletre vonultam. Egészen JiHye szobájáig osontam, majd fülemet a falapra tapasztva próbáltam kihallgatni a bent zajló eseményeket. Próbáltam lenyomni a kilincset, de a zár megakadályozott a bejutásban. Haruhoz siettem, bíztam benne, hogy baj esetén tart magánál pótkulcsot, és a segítségével bejuthatok JiHye lakrészébe. Így is volt. Bejutottam JiHye szobájának falai közé.

Az ágyába borulva zokogott szívet tépőn, az egész testem beleremegett fájdalmas hangjaiba. Ehhez nagyban hozzájárult az én viselkedésem is. Miután megnyugtattam Harut, hogy gondoskodom JiHyéről, nyugodtan visszavonulhat a konyhába, ismét bezártam a szobaajtót, az ágyig lépdeltem lábujjhegyen.

Bal kezemmel végigsimítottam a rázkódó testen, mire hirtelen megborzongott a váratlan érzéstől. Ellenkezést nem tűrően dünnyögte a párnába a szavait, ám mégsem álltam kötélnek. Haru tanácsát követtem, nem akartam ártani neki még egyszer, így inkább mellette maradtam, míg teljesen megnyugszik. Az újabb ostoba kijelentését már nem tudtam szó nélkül tűrni, így megragadtam a testét és felrántottam a matracról. Magamhoz szorítottam, hogy ne menekülhessen, ne küzdhessen ellenem. Biztonságra volt szüksége, s egy testőrnek éppen erről kell gondoskodnia.

Nem tudtam kitörölni a fejemből azt a képet, ahogy ott állt a menyasszonyi ruhájában a tükör előtt. Varázslatos külseje megbabonázott. Tudtam, hogy hibát követek el azzal, ha mélyebb érzéseket kezdek táplálni egy védelmezettem iránt, hiszen azzal elveszíthetem az állásomat, de Son JiHye különbözött a többi pártfogoltamtól. Minden porcikájában megmentésért kiáltott. Tekintetéből olvasni lehetett, mennyire vágyik egy másik életre, ahol más lehet, mint ami valójában. Csak a karjaimban tartva értettem meg, Haru mire célzott odalent. Szenved. Mérhetetlen szenvedés, amit ki kell állnia. Nem szóltam, csak ringattam tagjaim között, de még akkor sem hagytam abba, mikor elapadtak könnyei. Mellette maradtam továbbra is, míg ő maga el nem küld.

- Nézz rám, kérlek – kértem megtörve a percek óta tartó némaságot. – Csak akkor tudlak magadra hagyni, ha látom, hogy jól vagy – fűztem hozzá még halkan, tele megértéssel.

- Nem kell, hogy aggódjon miattam – hazudta, miközben végre rám emelte vöröslő íriszeit. – Most elmehet. És kérem, ez maradjon kettőnk között. Nem akarom, hogy az apám tudomást szerezzen a szobában történtekről – bólintottam megértvén a kérését, hisz’ eszem ágában sem állt elárulni őt a politikus előtt. – Elmehet, mondtam már – sütötte le újfent szemeit, ahogy hátrébb húzta a fejét kezemtől.

- Szeretnék elnézést kérni a lenti viselkedésem miatt. És amit Eomeoni házában mondtam, azért is – kértem bocsánatát, s csak remélni tudtam, hogy szemet huny súlyos tetteim felett.

- Rendben – biccentett. – Még valami? – szipogta.

- Szeretném tudni, hogy tényleg jól érzi-e magát a kisasszony.

- Nem kellene, hogy fontosak legyenek az érzéseim magának. Elvégre kijelentette, hogy nem vagyok más, csak egy elkényeztetett fruska. – Szavai késként szántottak végig rajtam, bár igazat szólt mindegyikkel, tényleg annak tituláltam nem sokkal korábban.

- Sajnálom, hogy bármikor is ezt feltételeztem a kisasszonyról. Nagyot tévedtem – hajtottam meg fejemet előtte, elismervén hibáimat.

- Miért kér folyton bocsánatot? – állt fel az ágyról, majd a sminkes szekrényéhez sétált, hogy kicsit felfrissíthesse magát.

- Mert megbántottam a kisasszonyt a szavaimmal, amit nem kellett volna. Tiszteletlen voltam a kisasszonnyal. – Követtem a példáját, s mögé ballagtam apránként. – JiHye? – szorítottam vállaira gyengéden, mire letette kezéből a fésűt, és a tükörben rám emelte világosbarna szembogarait. – Őszintén sajnálom, amiket mondtam neked – bukott ki belőlem mélyen a tükörképébe meredve, elhagyva a szokásos hangnemet.

- Hm – nyelt egy nagyot, s láttam, hogy tekintetébe újra könnyek szöknek.

- Odalent pedig... A társalgóban. – Beharaptam alsó ajkamat rám törő zavaromban. – Odalent... Abban a ruhában... Choi asszonnyal – hebegtem össze-vissza, éreztem, ahogy vörösödik az arcom, de már nem tarthattam magamban a gondolataimat, ha már egyszer balga mód belekezdtem.

- Igen? Mire szeretne célozni? – tartotta továbbra is a távolságot, ahogy egy munkaadónak kell, de én képtelen voltam továbbra is úgy viselkedni, ahogy felidéztem magamban a szépséges képet.

- Valóban varázslatos voltál – simogattam meg a ruha alól kilátszódó puha bőrét hüvelykujjammal, beleremegtem saját érintésembe, melegséggel töltött fel bőrének bársonyossága. – Álomszép... – sóhajtottam magam elé, végigpásztázva tekintetemmel gerince ívét, majd visszatérve nyakához, fedetlen tarkójának gyönyörébe vesztem.

Egy óvatlan pillanatban elszaladtak velem gondolataim, s már eljátszottam képzeletben, miként tartom szorosan karjaimban ezt a porcelánbabához hasonló testet. S miként hozom felszínre elfojtott énjét, és hogyan mutatom meg azt a külvilág számára. Elrévedezve bőre pórusain, ruhájának gyűrött ráncain, és könnyáztatta lélektükrein kalandoztam az álomvilágomban. Még így megtörten és szenvedőn is volt benne valami varázslatos. Valami magával ragadó.

- Most már elveheti a kezeit rólam – szakított ki ámulatomból remegő hangja, mire összekapva magam vettem le róla a tenyereimet.

- Bocsásson meg – szégyelltem el magam, mikor combjaim mellé engedtem végtagjaimat.

- Ha nincs több mondanivalója, szeretnék egyedül maradni – intézte hozzám szavait.

- Kérem, ne tegyen semmit, ami árthat a kisasszonynak. Kérem...

- Nem kell aggódnia. Csak rendbe szedem magam. Most már elmehet. Szeretnék átöltözni.

- Igen, értem. Engedelmével. – Ahogy megfordult előttem, mellkasaink egyetlen kósza mozzanatra összeértek, egybefonódott a pillantásunk. – Odalent leszek. Ha bármire szüksége van, kérem, csengessen értem vagy Haruért. Rendelkezzen velem – hajoltam meg kissé, homlokom nyakszirtjéhez ért, alig bírtam megállni, hogy ne csókoljam meg egy ponton kívánatos kulcscsontját, ami kikandikált a ruha alól. – Engedelmével. - tuszkoltam le torkomon egy méretes gombócot felegyenesedvén és az ajtóhoz sétáltam.

- Köszönöm. Kérem, ne mondja el az apámnak, ami történt – szólt utánam, mikor a kilincshez értem.

- Bízhat bennem a kisasszony. Ami ezen falak között történt, az itt is marad. Kisasszony.

Ezzel kinyitottam a térelválasztót és magára hagytam JiHyét. Kis híján ostobaságot műveltem, mikor ott állt előttem. Fejemet rázva lépkedtem a lépcsőkön, uralkodva minden kóbor eszmefuttatásomon. Nem veszíthettem el a fejemet JiHye közelében, hiszen nem ugyanaz a társadalmi rangunk. Én csak egy testőr vagyok. Egy hozzá hasonló nőhöz soha sem érhetek fel, így mihamarább azon kellett lennem, hogy ne tápláljak még mélyebb érzéseket iránta.

- Sikerült megnyugodnia? – kérdezte Haru, ahogy talpam érintette a hall kövezetét.

- Igen, jobban van – feleltem parányi mosollyal egybekötve.

- Hálásan köszönöm, JongHyun-shi – biccentett.

- A kisasszony szeretné, ha az odafent történtekről senki nem szerezne tudomást – továbbítottam JiHye kérését, amit Haru szó nélkül fogadott el.

- Ez csak természetes. Van néhány titok, amit őrzök azokkal a falakkal egyetemben – mosolygott. – Nincs kedved enni valamit, JongHyun-shi? – váltott témát még mindig mosolyogva, én pedig készséggel fogadtam el a felajánlást, szerettem volna közelebbről is megismerkedni ezzel a harcias szobalánnyal.