Bodyguard (SHINee TaeMin, JongHyun) - 9. Lovesick 2/2.

* * * Haru POV * * *

Nem éreztem biztonságban JiHyét, féltettem minden egyedül töltött pillanatában, amiből bőven kijutott neki az utóbbi időben. Naponta többször is felmentem a szobájába, hogy kicsit kihallgathassam őt, de az esetek nagy részében csak zokogott. Keservesen. Amikor pedig nem épp az egereket itatta, bízhattam abban, hogy legalább alszik. Átaludja a fájdalmait. Szinte alig evett valamit, volt olyan alkalom, hogy érintetlenül hoztam le a tálcákat, még JongHyun sem tudta rávenni, hogy egyen egy keveset. Nem tetszett a viselkedése, mégsem tudtam tenni ellene.

- JongHyun-shi – álltam a testőrrel szemben, újabb tálcával a kezemben. – Hallottad ma már a kisasszonyomat?

- Csak apró motoszkálást, de a vacsorája itt van még. – biccentett az asztalkára, amin az előző itt hagyott adag pihent. – Tegnap egyáltalán nem tudtam rávenni, hogy egyen. Kezdjek aggódni miatta? – kérdezte halkan.

- Én már azt teszem jó néhány napja – sütöttem le szemeimet.

- Akkor inkább megnézem őt, rendben? Legalább mindketten megnyugodhatunk, ha csak alszik. Értesítelek mindenképp – húzta biztató mosolyra a száját.

- JongHyun-shi? – állítottam meg, mielőtt JiHye szobájába lépett volna.

- Igen? Tehetek még valamit érted, Haru? – kulcsolta össze ujjait a combjai előtt.

- Te kedveled a kisasszonyomat? – érdeklődtem félszegen.

- Miért ez a kérdés? – pislogott meglepetten.

- Csak érdekel. Nagyon féltem a kisasszonyomat és szeretném, ha biztos kezekben lenne mindig.

- Értem. De emiatt nem kell aggódnod. Ha nem kedvelném, akkor is megóvnám az életét.

- Tudom, de akkor csak muszájból tennéd. Mert ezért fizet az apja. Viszont, ha tényleg kedveled a kisasszonyomat, akkor akár őszintén is meg akarod menteni – célozgattam kétértelműen.

- Haru? Úgy érzem, valamit üzenni szeretnél nekem. Jól sejtem? – mosolyodott el.

- Tudod. Vagyis nem tudhatod, hiszen nem beszél róla a kisasszonyom, s én sem fecsegek róla, de a kisasszonyom érzései. Szóval ő. Meg YongGuk-shi. Az elődöd – hebegtem.

- Igen? Mire gondolsz, Haru? Mi van az elődömmel? – kíváncsiskodott.

- A kisasszonyom beleszeretett a testőrébe – bukott ki belőlem kisvártatva, amivel kellőképpen megdöbbentettem JongHyunt.

- És viszonzatlan volt ez a szerelem? Vagy volt némi remény a kisasszony számára? – kérdezte félénken.

- Ami azt illeti nem. Nem volt viszonzatlan – reagáltam egyértelműen, s ezzel még inkább megleptem a testőrt. – YongGuk-shi rajongott a kisasszonyomért, de a távozása mindkettejüket megviselte. Főleg a kisasszonyomat.

- Haru? – közelebb lépett hozzám, majd elvette remegő kezeimből a tálcát, mielőtt szilánkokra törtem volna a porcelánt.

- JongHyun-shi, a kisasszonyom összetört, mikor a politikus elbocsátotta őt a baleset miatt, és rettegtem, hogy ezt nem vészeli túl. Folyton azt mondogatta, hogy belehal YongGuk-shi hiányába, nem éli túl, hogy elveszíti őt. – Halkan dünnyögött a hallottakra, majd folytattam is tovább eszmefuttatásomat. – De aztán megérkeztél te, JongHyun-shi, és reményt adtál a kisasszonyomnak. Amikor megjelentél mindig a háta mögött, szinte táncolt a szemében a szenvedély, amit rég eltemetettnek hittem. Egy kicsit reméltem, hogy a kisasszonyom olyan lesz, mint amilyen YongGuk távozása előtt volt. De az édesanyja váratlan felbukkanása, a hazugság, amiket át kell élnie. Rettegek, hogy nagyobb veszélyben van, mint azt képzelem.

- Képes lenne ártani magának, Haru? – kérdezte aggódva, tekintetéből pontosan ugyanazt az érzést olvastam ki, mint amit szavaiból hallottam.

- Félek, hogy igen – bólogattam habozva. – Félek, hogy a kisasszonyom árthat magának a bezárt falak között. Túlságosan régóta van bezárva. Ilyenkor az ember hajlamos~ - De a testőr megállított a további gondolataimban.

- Akkor ideje cselekednem – felelt újabb mosollyal száján.

- Kérlek, vigyázz nagyon a kisasszonyomra – sóhajtottam könnyeimmel küszködve. – Nem szeretném, ha még jobban megsérülne.

- Bízz bennem, Haru – csúsztatta bal kezét a vállamra. – Megóvom mindentől a kisasszonyodat.

- Ezek szerint kedveled őt? – motyogtam bizakodón.

- Meglehet – bólintott.

- Ez nem válasz, JongHyun-shi. Komolyan szeretném tudni, hogy valóban kedveled-e a kisasszonyomat. Ez nagyon fontos nekem. – Nem válaszolt, csak megszorította a vállamat, s ezt beleegyezésnek vettem.

JongHyun letette a tálcát, majd el is tűnt JiHye hálószobájának ajtaja mögött. Kis ideig még hallgatóztam a falapra tapasztott füllel, de a csenden kívül semmi nem szökött át az ajtórés alatt. Még csak pityergés hangjai sem. A lelkem egy része megnyugodhatott, bár még mindig aggódtam JiHye állapotáért. Ellenben JongHyun utolsó mozzanata elültette a fülembe a bogarat. Ahogy rám nézett, mikor JiHyéről társalogtunk, furcsamód csillogott a szeme. S mikor YongGukról meséltem, elszontyolodott. Éreztem a hangjában, hogy nem tetszik neki, de közben képes lenne harcolni érte. Ez tetszett, reménykedtem, hogy JiHye hasonlóan érez JongHyun iránt, és ez a testőr végre képes lesz megszabadítani őt a szenvedéseitől.

Az ajtócsengő hangja fűrészelte ketté a gondolataimat, így összekaptam néhány tálcát, aztán a földszintre siettem. A házvezetőnő már időközben ajtót nyitott, így rám várt az a nemes feladat, hogy köszöntsem a vendéget. Lee TaeMin személyében. Hirtelen összeszorult a gyomrom a tudattól. Elsimítottam néhány ráncot a ruhámról, majd a vőlegény elé járultam tökéletes higgadtságot erőltetve magamra.

- Lee TaeMin, köszöntöm a Son Rezidencián – hajoltam meg illedelmesen.

- Haru, örülök, hogy látlak – felelt mosolyogva.

- A kisasszonyomhoz jött látogatóba? Kicsit még gyengélkedik, nem biztos, hogy tudja fogadni önt – mormoltam közönyt erőltetve hangomba.

- Míg megkérdezed, addig megvárom – reagálta egy halvány fejbiccentéssel.

- Kérem, itt várjon türelemmel – kísértem át a társalkodóba, hogy JiHyéért mehessek.

Szinte kettesével szedtem a lépcsőfokokat felfelé, olyannyira siettem, majd JiHye szobájához érve nagy levegőket vettem. Óvatosan bekopogtam, s bíztam benne, hogy JiHye fogja kinyitni a térelválasztót. Azonban JongHyun állt előttem, résnyire tárta a térelválasztót.

- JongHyun-shi, vendég érkezett a kisasszonyomhoz – suttogtam.

- Ki az? – kérdezte alig hallhatóan.

- A vőlegénye – mormoltam elégedetlenkedőn, JongHyun is megforgatta a szemeit.

- Szólok neki – bólintott.

- Hogy’ van? – kérdeztem meg sietve, mire egy biztató mosolyt kaptam.

- Jobban. Bár nem ragyog úgy, ahogy szokott, de jobban van, mint mikor rátaláltam.

- Köszönöm.

JongHyun megjegyzése újfent megütötte a fülemet, amit nem tudtam már reakció nélkül hagyni. Ha nem csukta volna be az ajtót, akkor tovább faggattam volna, de sajnos kizárt JiHye szobájából. Tetszett, amivel illette a kisasszonyomat. Nem ragyog úgy, ahogy szokott... mintha a legszebb csillagról beszélt volna. Valaminek történnie kellett ebben a kis időben, míg odalent voltam. Talán JongHyunnak sikerül közelebb kerülnie a kisasszonyomhoz, s ezúttal JiHye sem lesz rest viszonozni a közeledést? Talán végre meghallgatásra talál mindkettőnk imája?

Tanakodásaim közepette már újfent odalent voltam, egyenesen a társalkodó felé lépdelve. TaeMin a kandalló előtt ácsingózott, ezúttal nem foglalt helyet önkényesen. Furcsán kedvesnek látszott ezzel a külsővel, mintha kicserélték volna az elmúlt két hétben. Megálltam a boltív alatt, s mélyen meghajolva köszöntöttem ismét.

- Elnézését kérem, hogy megvárakoztattam. A kisasszonyom hamarosan fogadja önt – feleltem felegyenesedvén.

- Addig van kedved csatlakozni hozzám, Haru? – pillantott rám, egy gyengéd mosollyal egybekötve.

- TaeMin-shi? – léptem hátrébb kétkedőn.

- Ne félj, Haru, nem bántalak. És a múltkori viselkedésem miatt is szeretnék bocsánatot kérni.

- TaeMin-shi? – hebegtem döbbenten.

- Azt hittem, hogy téged is megszédíthet a pénzem – reagálta kajánul vigyorogva.

- Akkor merőben tévedett az úrfi. Én nem vagyok az a fajta lány, aki elcsábul némi zöldhasúért cserébe – durrogtam elégedetlenül, megint ugyanaz a TaeMin állt előttem, mint aki két hete kikezdett velem.

- Mivel lehet megnyerni egy magadfajta lányt? – közelített hozzám vadászó léptekkel. – Talán ékszerrel elbűvölhetnélek?

- Nem hinném – ráztam fejemet.

- Akkor inkább valami csillogó ruha? – megforgattam a szemeimet, nem túlzottan járt közel az igazsághoz. – Fényűző vacsorák és estélyek? – faggatózott, de újfent csak a fejemet ráztam.

- Még csak nem is közelít.

- Áruld el nekem, Haru – támaszkodott meg bal kezével a boltív falán, ahogy hátammal a függőleges felülethez simultam. – Hogyan tudnálak meghódítani téged? – Jobb kezével arcomhoz nyúlt, majd ujjai közé fogott egy vastagabb tincset és végigsimított rajta.

- Kezdjük azzal, hogy nem lesz a kisasszonyom vőlegénye. – Ezzel kibújtam a félfogságból, és két perdülés múltán az oszlopos előtérben álltam, várva JiHye felbukkanására.

TaeMin megrázta a fejét és a pamlaghoz ballagott, ahogy tudatosult benne az újabb kikosarazás ténye. Egyetlen röpke percre azt hittem, hogy változott valamit a múltkori óta, de velejéig romlottnak tűnt. S nem én voltam az a lány, aki ezen változtathatna bármikor is. Szerencsére JiHye összeszedte magát és lejött a szobájából. Nyomában JongHyunnal. A testőr szemrebbenés nélkül ballagott JiHye mögött, minden porcikájában árulkodó volt: az életét adná a kisasszonyért.

Megálltam JongHyun mellett, s együtt figyeltük a jegyespárt. Ahogy vagdalkoztak a szavakkal, bosszantó és keserves látvány volt. JongHyunnak olykor ökölbe szorult a keze, kiváltképp mikor az érzésekről beszélgettek, és JiHyét elkényeztetett nőnek titulálta. Ettől még az én gyomrom is felfordult. Mindennek lehetett volna nevezni, csak kitartottnak nem. Ellenben JongHyunra most is számítani lehetett. Kifújta idáig bent tartott levegőjét, és a társalkodóba lépdelt magabiztosan.

Egy mondvacsinált indokkal kimentette, mielőtt újabb sértés éri őt, s már én is kezdtem megkönnyebbülni, amikor TaeMin megjelent a hallban és szeretett volna csatlakozni a kisasszonyhoz. Nagyot kellett nyelnem, mikor tekintetével rám pillantott, s csak még jobban elmosolyodott a teázás hallatán. Megijedtem, hogy esetleg JiHye észrevesz valamit, de tudom, hogy nem bántott volna miatta, hiszen tisztában volt az érzéseimmel. Tudta, hogy tetszik a választott vőlegény, hiszen még az eljegyzés előtt elmeséltem neki a titkomat.

Negyed óra elteltével már a méretes tálcával a kezemben sétáltam az udvarra, hogy ott szolgálhassam fel a levendula-teát, JongHyun készséggel ugrott a segítségemre, és vette le a két csészét, amiket a jegyespár elé csúsztatott. Kicsit még igazítottam a helyzetükön, pontosabban szólva elegánsan megterítettem, majd felszolgáltam a gőzölgő folyadékot.

- Igazán szép napunk van – szólalt meg TaeMin, ahogy a teájába kortyolt óvatosan.

- Valóban. Ízlik a tea? – kérdezte JiHye, ahogy letette a csészét a nőies hörpintés után.

- Kellemes aromát képvisel. Lágy, nem tolakodó, nyugtató, ám mégis felüdítő – emelte rám étcsokoládé szemeit, ahogy utolsó szava elhagyta a száját.

- Elmondja, hogy miért van itt, vagy kerülgetjük még egy ideig a forró kását? – JiHye hangja ellenkezést nem tűrően csengett, majd egy újabb kortyot követően TaeMinre nézett.

- Azt hittem, már korábban tisztáztuk. Meglátogatom a menyasszonyomat, elvégre gyengélkedik – mormolta. – Talán mást tervezett a mai napra?

- Ami azt illeti, nem számítottam a felbukkanására. Úgy gondoltam, hogy az esküvőig már nem fogunk sokat találkozni – dőlt hátra a hatalmas rattanszékben, lábait érzékien egymásra téve. – Szóval? Mi járatban van, Lee TaeMin? – szegezte neki a kérdést.

- Már egy teát sem ihatok meg a menyasszonyommal anélkül, hogy ne feltételezne rólam valami negatívat – jegyezte meg kissé lekicsinylőn. – Ez fáj – incselkedett fölényesen.

- Majd ha lesz néhány szabad percem, megsajnálom, ígérem – vonta fel szemöldökét kétkedőn, miközben egy mély sóhaj szakadt fel belőle. – Úgy hiszi, hogy kíváncsi vagyok a gyerekes viselkedésére, Lee TaeMin? – emelte meg kicsit a hangját, hogy ezzel kicsit TaeMin fölé kerülhessen pozíciójukban.

- Gyerekes lennék? Hm – kuncogta újabb hörpintés múltán. – Ezt még nem hallottam magától. Bár ha jól emlékszem, kaptam néhány jelzőt öntől.

- Csak annyit, amennyit én magától.

- Csakugyan. Jól megleszünk a házasság alatt, úgy hiszem – vigyorgott ficsúrokat meghazudtolóan, s JiHyénél ezzel a viselkedésével csak még jobban készült kihúzni a gyufát.

- Lee TaeMin. Ha egyetlen percig is azt hiszi, hogy játszhat velem és a pozíciómmal, akkor nagyon téved! – JiHye dobbantva egyet cipőjével emelkedett fel a székből, karjait továbbra is mellkasa előtt tartva. – Minek jött ide egyáltalán? – fújtatott türelmetlenül.

- Azzal a szándékkal érkeztem, hogy elcsábítom a szobalányát – állt fel TaeMin is a helyéről, én pedig majdnem elájultam a hallottaktól.

JiHyére kaptam a pillantásomat, akinek pupillája megkétszereződött a hallottaktól, majdnem a teában landoltak a szemgolyói, annyira meglepte TaeMin kijelentése. De JongHyun is kissé tátott szájjal állt az események előtt. Azonnal menteni próbáltam a menthetetlent, de feleslegesnek éreztem minden próbálkozásomat.

- JiHye kisasszony, kérem. Én~ – hebegtem, rettegve a reakciójától.

- Haru, úgy hiszem, hogy a vendégünk távozni méltóztatik. Kérlek, kísérd ki a vőlegényemet – utasított magabiztosan. – Lee TaeMin, köszönöm a látogatását. Úgy vélem, hamarosan összefutunk megint – bólintott.

- Son kisasszony, örvendtem. Örülök, hogy jobban van. – TaeMin is udvariasan meghajolt JiHye előtt, aztán az ajtóhoz kísértem némi haraggal a lelkemben.

- Ezt igazán nem kellett volna mondania, TaeMin-shi! – bukott ki belőlem a bejárati ajtóhoz érve. – Mi lesz, ha a kisasszonyom~

Azonban befejezni már nem tudtam, közelebb hajolt az arcomhoz, érzéki mosolyra húzta dús ajakpárját, aztán bőrömhöz érintette őket. Köpni-nyelni nem tudtam, s már csak arra eszméltem, hogy TaeMin elhagyja a Son Rezidenciát, s nekem felelnem kellett JiHye előtt a tettemért...